Hétvégi horoszkóp (január 13-14.)

Forrás: Shutterstock -
asztrológia hétvégi horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Ikrek egy ismeretlen úton indulnak el, de nem kell félniük: a vége egy harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb magánélet lesz. A Rákokat békebeli nyugalom öleli majd körbe, az Oroszlánok pedig pozitív hatásokra számíthatnak. Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok.

Kos

Igen intenzíven, pontos célokkal kezdted el a 2018-as esztendőt, ezért megérdemelsz egy kis pihenést ezen a hétvégén, így pedig fel tudsz töltődni ismét energiával, hogy a céljaidért a jövő héten is tudj tenni. Az lenne a legjobb, ha most vegyesen választanál magadnak aktív és passzív kikapcsolódási formákat, így semmibe sem fogsz hiányt szenvedni. Vidd el családodat vagy barátaidat egy remek helyre, és töltsétek együtt a hétvégét, jót fog tenni mindenkinek egy olyan hely, ahol együtt vagytok, csend és béke honol, s élvezitek a közösen töltött órákat.

Bika

Kitartásodnak és határozottságodnak köszönhetően ezen a hétvégén sok dolgot rendezel, többek közt végre lezárhatsz egy olyan családi vitát, ami már régóta húzódik, és igen sok időd ment rá a rendezésére. Odaadásod és fáradozásod gyümölcse a harmónia tartós megjelenésével érik be, s végre néhány olyan személy, akiket szeretsz, képes lesz leülni egy asztalhoz. Vasárnapi terved is lehet egy hasonlóan nagy cél megvalósítása, hajts végre ekkor is valami jelentős dolgot. Például egy alapos takarítás és szelektálás is szóba jöhet.

Ikrek

Komoly eredmény lenne, ha legalább szombaton eszedbe sem jut a munka. Így tulajdonképpen máris jó úton haladsz egy kiegyensúlyozottabb hétvége, aztán pedig egy vidámabb hétfői nap felé. Sokszor vágytál mostanság erre, csak a kivitelezéssel volt gondod? Most tényleg csak rajtad múlik, képes vagy-e letenni a lantot pénteken vagy sem. Ezen a hétvégén lassan, ám biztosan elindulsz egy ismeretlen úton, melynek a vége egy kiegyensúlyozottabb magánélet lehet, amikor a munka kizárólag munkaidőben kerül szóba. Ám ehhez tényleg el kell határoznod azt, hogy a szabadidődet nem egyesíted a karriereddel.

Rák

Túl sok mozgalmasság és az adrenalinszintet emelő, izgalmas helyzet ezt a hétvégét aligha jellemzi, inkább a békebeli nyugalom ölel körbe, ám te ezzel is tökéletesen elégedett leszel. Összességében élvezni fogod a láblógatást és a csendet. Végre elérkezett az idő arra, hogy egy kicsit magadra maradj a gondolataiddal. A közeljövőre vonatkozó terveidet szedd össze, állítsd ezeket sorrendbe, így a megvalósíthatóság is könnyebb lesz. Vedd elő a szép emlékeket is, és nyugodtan időzz el velük kedvedre. Jót tesz majd lelkednek az efféle nosztalgiázás.

Oroszlán

Békés, csendes, harmonikus hétvége lesz a mostani, épp olyan napok előtt állsz, amilyenekre vágysz. Kellemes és pozitív hatásokra számíthatsz, s ha te magad is figyelsz másokra, segítőkész leszel, akkor minden aktuális terved megvalósul. A legjobb ütemben tudod elvégezni különféle teendőidet, és még magadra is marad időd. Ilyen már régen fordult elő veled, ám élvezni fogod ezeket a pillanatokat. Örömben is lesz részed, mert egy régi ismerősöd most felhívhat, s találkozni szeretne veled. Ne mondj nemet, jól esik a beszélgetés, a nosztalgiázás.

Szűz

Itt van az a pillanat, amikor csak magaddal kellene foglalkoznod! Ugye érzed, hogy szükséged van erre az állapotra? Hidd el, lelket önt beléd egy forró fürdő, egy új csizma, egy fodrász, egy kozmetikus, a törődés önmagaddal. Egy gyógyfürdőben eltöltött óra egyenesen csodákat tenne megfáradt testeddel. Kényeztesd magad bátran vasárnap is! Kérd meg partneredet vagy egy közeli barátodat, hogy tartson veled a kikapcsolódás során. A hétvége letelte után színesebben látod majd a hétköznapok egyhangúságát, - figyeld csak meg!

Mérleg

Szombaton egy régi barát tűnhet fel hirtelen a színen, vagy egy nem váratlan vendég formájában toppanhat be hozzád valaki, ám jó híreket fog hozni, úgyhogy állj a megkereséséhez nagyon pozitívan és tárt karokkal. A nagy örömködés közepette ne feledkezz meg valamely ígéretedről, mert, ha mégis megtörténik ez, abból kellemetlenséged adódhat. Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy a jó, igaz? A hírneveden nem eshet csorba, ezt tartsd szem előtt.

Skorpió

Szombaton a kedélyállapotod nem lesz kiegyensúlyozott, ugyanis könnyen megtörténhet, hogy senki sem akar veled tartani a vágyott program során. Szokatlan dolgot találtál ki, de úgy tűnik, mindenkinek más dolga van. Ne hidd, hogy téged nem szeret senki! Egyszerűen tényleg megeshet, hogy most magadra maradsz, ám ennek is lehet jó célja... Talán épp az, hogy a gondolataidat, terveidet felsorakoztasd, alaposan eltűnődj a szelektáláson, és csak a legfontosabb dolgokat hagyd meg. Találj olyan elfoglaltságokat magadnak, amelyek egy embernek is nagyszerű programot adnak.

Nyilas

Szombat délelőtt mindenképpen legyél elérhető, mert olyan megkeresés vagy ajánlat fut be hozzád, ami egy fergeteges bulira vagy remek programra csábít. Kár lenne kihagyni egy ilyen lehetőséget, már csak azért is, mert szeretsz kikapcsolódni, ráadásul még új ismeretségekkel is gyarapodhatsz. Most tényleg kiélheted magadat. Még akkor is jó lesz, ha nem ismersz sok mindenkit. Vasárnap viszont pihend ki a teljes hét fáradalmait, mert a jövő hét tartogat sok-sok megoldandó feladatot, s ezekhez teljes energiafeltöltöttség szükségeltetik.

Bak

Egy kisebb utazás vagy hétvégi kiruccanás van terveben, netán még csak kilátásban? Lehet, hogy nem néz ki különösen nagy és izgalmas kalandnak, csak a szomszéd városba kell menned, mégis ajánlott kimozdulni otthonról. Mindemellett az égi konstellációk arra is felhívják a figyelmedet, hogy óvatosan közlekedj, légy szemfüles, ne szeleburdiskodj, mindenen legyen rajta a szemed. Az izgalmas kaland lehet békés, nyugodt, alkoholmentes, amikor a saját lelki békéd megtalálása a legfontosabb feladat.

Vízöntő

Ezen a hétvégén rendszeresen el fognak kalandozni a gondolataid, ráadásul olyan irányokba, amelyek már teljesen elavultak, és jelentőségüket vesztették. Ne időzz túl sokat a múlton, felesleges időtöltés! Elemezd a jelent, kutasd a jövőt, legyen bátorságod nagy terveket szőni. A fejlődésed, az előrejutásod, a jövőd fontos. A régi dolgokon változtatni nem tudsz, csak okulni abból, s a tapasztalatokat pedig hasznosítsd a jelen pillanatodban. Ha túl sokat merengsz, vagy akár tépelődsz, azt családtagjaid szóvá tehetik, és szerencsére nem hagyják, hogy sanyargasd önmagad.

Halak

Szárnyakat eresztesz szombat reggel, repkedsz, új dolgokat akarsz felfedezni, így persze nagyon mozgalmasnak néz ki a hétvégéd. Ez jó hír, örülsz a változásnak, s az előre megtervezettek szerint alakulhat minden. Amennyiben mégis inkább pihenni szeretnél, jöhet valaki, aki ezt megmásítja. Fejtsd el a semmittevést, hagyd magad inspirálni a pillanat által! Felhőtlen jókedvedet semmi nem tudja beárnyékolni. Maradjon csak így ez vasárnap is! Élvezd, hogy minden sikerül és épp olyanra tudod formálni, amilyenre szeretnéd. Jókedved másokra is átragad majd.
Melyik sztárpasi illik hozzád? Csillagjegyed elárulja!http://www.life.hu/horoszkop/20160209-melyik-sztarpasi-illik-hozzad-a-horoszkopod-alapjan.htmlTudni szeretnéd, melyik jóképű híres színésszel vagy énekessel passzoltok össze a horoszkópotok alapján? Keresd ki a csillagjegyed, és derítsd ki! Horoszkóp--Mit mond a csillagjegyed a szexuális életedről? Most kiderülhttp://www.life.hu/horoszkop/20151026-horoszkopod-elarulja-milyen-vagy-az-agyban-es-milyen-a-szex-veled.htmlRámenős vagy szelíd? Tüzes vagy gyengéd? A csillagok segítenek megismerni a te és az ő vágyait. Horoszkóp--Nagy hódító, szenvedélyes szerető vagy a tűzhely őrzője - Csillagjegyed elárulja, milyen vagy szerelembenhttp://www.life.hu/horoszkop/20150623-csillagjegyed-elarulja-milyen-vagy-a-parkapcsolatban.htmlAz ellentéted vonz, vagy a hasonlóságot keresed a párodban? És vajon mit árul el a pasiról a csillagjegye? Lássuk, mit mond a horoszkóp.Horoszkóp--Versenyszellem és küzdés - csillagjegyed szerint sportolj te is!http://www.life.hu/horoszkop/20140705-a-csillagjegyek-meghatarozzak-milyen-sportot-valasztunk.htmlA csillagjegyek személyiségjegyeinken keresztül nemcsak vérmérsékletünket vagy szenvedélyeinket képesek befolyásolni, de azt is megmutatják, milyen mozgásformák passzolnak igazán hozzánk. Horoszkóp--Milyen munka illik hozzád a horoszkópod alapján?http://www.life.hu/horoszkop/20170120-milyen-munka-illik-hozzad-a-horoszkopod-szerint.htmlAz egyén születési horoszkópképletében az úgynevezett MC (Medium Coeli) tengely jelzi, melyik szakma lehet igazán jó választás. Természetesen a napjegy – mint a személyiség alappilléreinek meghatározója – is jelentős befolyással lesz a nagy döntésekre, az aktív évek során épp ezen tulajdonságok irányítják rá a figyelmet az érdeklődési körre, a rejtett és ismert szakmai képességekre és a munkamorálra is. HoroszkópThinkstockMi a legrosszabb tulajdonságod? Horoszkópod mindent elárul róladhttp://www.life.hu/horoszkop/20170116-horoszkopod-elarulja-mi-a-legrosszabb-tulajdonsagod.htmlSenki sem tökéletes, emiatt felesleges pálcát törni mások feje felett. Egy kis humorral szemlélve pedig máris sokkal másabb színben tűnnek fel még a legbosszantóbb jellemvonások is. Kíváncsi vagy, hogy neked mi az? Lentebb kiderül, ám vigyázat, nehogy túlságosan komolyan vedd magad! Horoszkóp--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.