asztrológia heti horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Ikreknek abba kell hagyniuk az álmodozást, mert az nem viszi őket előrébb, ideje a tettek mezejére lépni. A Rákoknak érdekes fordulatokat tartogat a következő néhány nap, főleg az anyagiakkal kapcsolatban. Az Oroszlánoknak pedig a Hold lesz a támogatójuk. Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok.

Kos

Az égi konstellációk meglepően sok segítséget nyújthatnak neked ezen a héten. Szellemi fejlődésed előtt nyílnak meg új kapuk, így mindenféle akadályt a megszokottnál is könnyebben veszel, vagy akár másokat is felkarolhatsz. Ha netán mégis úgy véled, nem boldogulsz könnyen valamely függőben lévő ügyeddel, azt egy percig se szégyelld, bátran kérj segítséget, bölcs tanácsot olyan személytől, akiben megbízol. Családtaghoz, baráthoz vagy kollégákhoz is fordulhatsz iránymutatásért, most nem fog senki visszautasítani. A hétvégén jöhet a megérdemelt pihenés, amit jól tennél, ha házon kívül töltenél!

Bika

A múlt hét nem hozta meg a várt eredményeket számodra, igen sok kérdésre nem kaptál megfelelő választ, valaki pedig még fel is bosszantott, így még mindig rágódsz az adott ügyön. Ennek a hétnek az első felében sem leled a helyedet, mintha az egész világ ellened lenne, s folyamatosan csak akadályokba ütköznél! Pedig ez így picit túlzás, csupán egy kellemetlen égi hatás okozza ezt a leterhelő érzést benned, s ez a kedélyállapotodat csütörtök estig meghatározza. Hidd el, senki nincs ellened, senki nem akarja megnehezíteni a dolgodat, sokkal inkább melletted állnak, csupán a kommunikációd akadozik. Szánj elegendő időt a pihenésre, s eltévedt gondolataidnak is gyorsan nyoma veszhet.

Ikrek

Álmodozással nem jutsz előrébb ezen a héten, ideje a tettek mezejére lépni, kedves Ikrek! Régóta sutba dobott terveid, ötleteid kerülhetnek újra terítékre, ám most nincs ideje az egy helyben toporgásnak, ez a hét a tettek ideje. Egy új vállalkozás, állásváltoztatás, tanulás vagy a rég áhított téli szabadság lehetősége is fellelkesíthet, - hát cselekedj, s tedd, amire vágysz! Azonban, mielőtt belekezdesz valamibe, fontold meg a lépéseidet előre, így sehol nem érhet kellemetlen meglepetés! Pénzügyekkel összefüggésben szerdán bánj csínján a pénztárcáddal, a megvásárlandó dolgokkal, megeshet, hogy jóval többet költenél, mint amennyire lehetőséged van!

Rák

A hét elejét a telihold határozza meg, s érdekes fordulatot hoz az anyagiakkal kapcsolatban neked a sors, figyeld, milyen lehetőséget kapsz, - meg fogsz lepődni. A hét közepén a Hold viszont már fogyásnak indul, ám táplál téged, így ez főleg szerelmi ügyeidnek kedvezhet. Emellett, ha tanulással vagy szakmai előmeneteleddel kapcsolatban szeretnél valamit megoldani, cselekedj bátran, mert ebben is segítséget kapsz az égiektől. Egészségi téren adódhatnak megfázásos vagy emésztéssel összefüggő bonyodalmak, de ez elsősorban lelki gondjaidnak az egyértelmű jele. A folyamatos stressz most jön ki rajtad, ideje, hogy pihenj néhány napot.

Oroszlán

Kedvező napok követik egymást, a Hold mindenben segítségedre lesz, akár építenél valamit, akár elengednél. Bár ezek a napok nem feltétlenül kínálnak számodra óriási sikereket, ugyanakkor kiválóak arra, hogy alaposan átgondold az elmúlt időszak történéseit, eredményeit. Az égiek kedveznek a töprengésnek, mélázásnak, őszinte és mély gondolatoknak, így végül remekbe szabott tervek foganhatnak meg benned, melyek később mind megvalósíthatók. Régi dolgokon tűnődsz, alkalmanként olyanokon, amelyek már rég nem aktuálisak, mégis most fogsz tudni rádöbbeni néhány karmikus dologra, mi és miért is történt valójában.

Szűz

Komoly döntések, fontos lezárások meghozatalára alkalmasak a következő napok, tervezz bátran, cselekedj merészen, gondold át, mi az, amit meg szeretnél valósítani a közeljövőben, és legfőképpen mi az, amit tényleg le kell zárnod ahhoz, hogy tovább tudj lépni egy jobb és sikeresebb élet irányába. Bármit megtehetsz, óriási energiatartalékokkal bírsz. Így bármibe is fogj most, az biztos sikerrel kecsegtet. Ugyanakkor arra feltétlenül figyelj oda, hogy ne vállald túl magadat, különben kellemetlen pillanatokban lehet részed, és még a munka egy része sem készül el. A hét vége már ismét nyugodtan telik, minden meghívást, társasági eseményt fogadj el!

Mérleg

Furcsa módon most a Mars lesz az, ami folyamatosan felturbóz, extra energialökettel lát el, és bizony igen sok támogatást nyújthat abban, hogy az elmúlt időszakban összegyűlt feszültségre hathatós megoldást találj, s nyugodtabb napok köszöntsenek életedbe. Az e heti, egyébként is pozitív és jó körülményeket biztosító bolygóállás hozzásegít problémás, lerendezetlen ügyeid mihamarabbi rendbe tételéhez. Ha ingatlanügyleten, más típusú adás-vételen, új munkán, tanulás megkezdésén vagy folytatásán töprengsz, akkor ez a hét kiváló terveid megvalósításához vagy a megkezdésükhöz. Ne lógasd a lábaidat, és ne mondd azt, hogy ráérsz majd a jövő héten nekikezdeni...

Skorpió

A Szaturnusz folyamatosan gondolkodásra késztet, és jól teszed, ha beismered, milyen hibákat vétettél mostanság. Most még olyan dolgokon, ügyeken vagy emberi kapcsolatokon is eltűnődsz, melyekre régen egy percet sem szántál volna. Ez most különösen felerősödő szociális érzékenységed miatt fog megmutatkozni, de ez jó, hidd el, sok érdekes dologra döbbenhetsz rá. Csak figyelj az emberekre, a világ történéseire és ebből hasznod lesz. Ugyanakkor azt se feledd, nem engedheted meg magadnak azt, hogy a világ összes búját és bánatát magadra vedd. Nem segíthetsz úton-útfélen mindenkinek, ha megteszed, sokan ki fogják használni a jóindulatodat. Ezt mérleged időben.

Nyilas

Életed végre olyan mederbe érhet ezen a héten, melyet már-már kiegyensúlyozottnak lehet nevezni. Tudod, hogy igen sok bonyodalmon, nehézségen vagy túl, ezek érzelmileg, erkölcsileg vagy épp pénzügyi téren megviselhettek, de most végre jön a várva-várt fordulat. A Merkúr arra sarkall, hogy tedd túl magadat minden negatív élményen, s tiszta lappal kezdj el újra élni, létezni és tervezni. Január lezárása, s február kezdete segíthet abban, hogy belásd, nem is volt akkora a baj, mint, amekkorának azt vélted. Ismerd be, igen, hibáztál néhányszor mostanság, de ez nem lehet ok arra, hogy magadba fordulj, s elkedvetlenedj! Inkább mihamarabb beszéld meg a félreértéseket azokkal, akikre az tartozik, s tisztázd dolgaidat!

Bak

Kapd össze magadat, kedves Bak, ugyanis rengeteg dolgod lesz a napokban, s bár épp elbírod majd a terhelést, ugyanakkor érdemes állni a sarat! Nagyszerű kilátásokkal kecsegtetnek az égiek, új és érdekes utat mutatnak számodra, csak el kell indulnod, hidd el, az ismeretlen most jó irány. Karrier, javuló pénzügyek vagy épp jó párkapcsolat az, amire titkon vagy épp nyíltan vágysz? Hát szerezd meg magadnak! Egészen szombat estig a bolygók a te malmodra hajtják a vizet, jelentős sikereket zsebelhetsz be, de ezért bizony tenned is kell, sült galamb most sem repül feléd! Semmi sem történik vagy oldódik meg magától, a te kitartásod viszont elég a sikerhez.

Vízöntő

Ha múlt héten úgy vélted, igen, most már minden sínen van, akkor váratlanul kibillenhetsz az egyensúlyodból, és fény derülhet valamire... Egy régen elfeledett, s jó mélyre ásott probléma kerülhet ismét terítékre, amely nem fogja kímélni a nyugalmadat, felráz, sőt inkább összeráz. Az, hogy ez az ügy még mindig lezáratlan, bizony nem véletlen, hisz te magad kerülted a megoldást, mert túl macerásnak vélted az egészet... Ahhoz, hogy lezárd, amit kell, először gondolkodnod majd kommunikálnod kell környezeteddel, még akkor is, ha ehhez nem lesz sok kedved. Ismerd be, hogy hibáztál, ezzel jársz a legjobban. Mihamarabb nézel szembe a valós tényekkel, annál hamarabb kerülsz közel a megoldáshoz.

Halak

Nagyon fontos, egyben elgondolkodtató időszak lesz ez a hét számodra, így, ha van rá mód, gondold át, milyen hiányosságaid vannak, hibáztál-e mostanság, merre akarsz tovább haladni, mi az, amin már régebb óta szeretnél módosítani, és láss neki a tervezésnek. Célként lebegjen a szemed előtt, hogy a következő hetekben és hónapokban energiát és időt kell találnod a tanulásra, ismeretlen dolgokban való elmélyülésre. Keress olyan időtöltést, hobbit vagy új célt magadnak, mely leköti felesleges energiádat, vagy az eddig esetleg lazsálással töltött idődet. Ha mostanában kritika ér, azt elemezd ki, hasznodra válhat.

Milyen munka illik hozzád a horoszkópod alapján?http://www.life.hu/horoszkop/20170120-milyen-munka-illik-hozzad-a-horoszkopod-szerint.htmlAz egyén születési horoszkópképletében az úgynevezett MC (Medium Coeli) tengely jelzi, melyik szakma lehet igazán jó választás. Természetesen a napjegy – mint a személyiség alappilléreinek meghatározója – is jelentős befolyással lesz a nagy döntésekre, az aktív évek során épp ezen tulajdonságok irányítják rá a figyelmet az érdeklődési körre, a rejtett és ismert szakmai képességekre és a munkamorálra is. HoroszkópThinkstockMi a legrosszabb tulajdonságod? Horoszkópod mindent elárul róladhttp://www.life.hu/horoszkop/20170116-horoszkopod-elarulja-mi-a-legrosszabb-tulajdonsagod.htmlSenki sem tökéletes, emiatt felesleges pálcát törni mások feje felett. Egy kis humorral szemlélve pedig máris sokkal másabb színben tűnnek fel még a legbosszantóbb jellemvonások is. Kíváncsi vagy, hogy neked mi az? Lentebb kiderül, ám vigyázat, nehogy túlságosan komolyan vedd magad! Horoszkóp--Szinglihoroszkóp: melyik csillagjegy illik hozzád a horoszkópod szerint?http://www.life.hu/horoszkop/20170105-melyik-csillagjegy-illik-hozzad-a-horoszkopod-szerint.htmlA házasságok vajon tényleg az égben köttetnek? A mondás szerint igen, de vajon az asztrológia iránymutatásai segíthetnek a jó döntésben? A szerelmi kapcsolatok milyenségét, tartalmát erőteljesen befolyásolják a bolygók. Nézd meg, hozzád ki illik a csillagjegyed alapján! Horoszkóp--Melyik sztárpasi illik hozzád? Csillagjegyed elárulja!http://www.life.hu/horoszkop/20160209-melyik-sztarpasi-illik-hozzad-a-horoszkopod-alapjan.htmlTudni szeretnéd, melyik jóképű híres színésszel vagy énekessel passzoltok össze a horoszkópotok alapján? Keresd ki a csillagjegyed, és derítsd ki! Horoszkóp--Nagy hódító, szenvedélyes szerető vagy a tűzhely őrzője - Csillagjegyed elárulja, milyen vagy szerelembenhttp://www.life.hu/horoszkop/20150623-csillagjegyed-elarulja-milyen-vagy-a-parkapcsolatban.htmlAz ellentéted vonz, vagy a hasonlóságot keresed a párodban? És vajon mit árul el a pasiról a csillagjegye? Lássuk, mit mond a horoszkóp.Horoszkóp--Mutasd a a csillagjegyed, megmondom, miben vagy tehetséges!http://www.life.hu/horoszkop/20150622-mutasd-a-a-csillagjegyed-megmondom-miben-vagy-tehetseges.htmlMindenki szuper valamiben, de mégsincs két egyforma tehetség. Van, aki született vezető, van, aki tökéletes alkalmazott. Kíváncsi vagy, neked mi "fekszik" a legjobban? Mutasd a csillagjegyed!HoroszkópThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.