asztrológia heti horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Bikák egy elképesztő ötlettel hozakodhatnak elő a napokban, és az eredmény sem marad el, ha lesz bátorságuk cselekedni. A Szüzek dédelgetett álmainak egyike szabad utat kap végre, a Nyilasok pedig tele lesznek erővel, energiával. Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok.

Kos

A hétfői napod zsúfolt lesz tele sürgős tennivalókkal, ám meglepően jól fogsz haladni. Kedden a Mars kellemetlenkedését érzékelheted, negatív hatása elsősorban hangulatingadozásaidban mutatkozik meg. Egészen szerda délig azt érzed, mindenki csak téged piszkál, emellett sokan a saját problémájukat is a te nyakadba akarják akasztani, hátha megoldod helyettük. Lásd be, ez a te hibád, hisz általában megértő és segítőkész vagy, aki mindig jó tanácsokat ad közeli és távoli barátainak, munkatársainak. Tudatosítsd mindenkiben, hogy jelenleg a magad ügyei fontosabbak.

Bika

A heti konstellációk – talán picit erőteljesen, de – felnyitják a szemeidet sok bonyolult vagy épp zűrös üggyel összefüggésben. Ez viszont javítani fog a helyzeteden, mert a semerre sem mozduló dolgok végre lendületbe jönnek. Emellett kreativitásodra is élénkítő hatással lesznek a Merkúr pozitív hatásai, és talán még magadat is meglepheted azzal, hogy valami egészen elképesztő ötlettel hozakodsz elő a napokban. Igen, itt az ideje az azonnali tetteknek, ráadásul az eredmény sem marad el, ha lesz bátorságod cselekedni, lépni, bevállalni valamilyen feladatot. A sikerért, a learatható babérokért keményen meg kell dolgoznod, de érdemes időt és energiát nem kímélve tüsténkedned.

Ikrek

Rengeteg munka és egyéb tennivaló vár rád, ne lepődj meg azon, hogy senki nem fog irigyelni semmilyen feladatot tőled. Dolgos, szorgos, mozgalmas napok állnak előtted, és nemcsak a munkahelyeden vagy vállalkozásod terén kell 100 százalékon teljesítened, hanem bizony otthon is akadnak váratlan és rendezendő dolgok. A feladatok mennyisége óriási, se szeri, se száma a függő ügyeknek. Már szerdára eleged lesz az egészből, legszívesebben megfutamodnál. Ugyanakkor tudod, ez kizárt, úgyhogy inkább gondold át a helyzetedet, és fogadd el, hogy ennek te magad is részese voltál, hisz az elmúlt időben számos fontos feladat határidejét kitoltad... Hétvégén viszont pihenj.

Rák

Az égi állások kiváló hatással lesznek rád, jelentősen erősítik önbizalmadat, növelik lehetőségeid számát és cselekvésre ösztökélnek. Már az elmúlt két hétben is sok pozitív, egyben érdekes hatás ért, és ez mit sem változik a most következő napokban. Sok jó dolog vár, szakmai téren megerősítéseket kapsz, ha tanulsz, jól teljesítesz, emellett otthon sem fukarkodnak majd a szeretettel családtagjaid, rokonaid. Lehetőséged adódhat arra, hogy karrier és magánélet terén elért pozíciódat stabilabbá tedd, pénzügyeid is lendületbe jöjjenek, pozitív irányba induljanak, akár új vállalkozásba kezdj. Bármit tégy, azt sikerrel véghez viszed!

Oroszlán

A tél, a zord idő, a szürke felhők lehet, hogy átmenetileg kedvetlenséget hoznak a mindennapokba, így pedig jelentősen visszafoghatják aktivitásodat, tenni akarásodat. Megtörténhet, hogy szinte teljesen életunt leszel. Szerencsére te egy Oroszlán vagy, mindig lobog benned tűz, így szerda estére ez a hatás tovaszáll, és ismét egyre gördülékenyebben végzed rutinfeladataidat és szembeszállsz az aktuális kihívásokkal. Morcosnak és fáradtnak érezted magadat az elmúlt két hétben? Nem baj, csütörtöktől mosolyogsz, vidám leszel, és kedvet kapsz pár új szakmai vagy tanulási praktika elsajátításához is.

Szűz

Azért lesz jelentős ez a hét számodra, mert az év eleje óta dédelgetett álmaid egyike szabad utat kap végre, és nem kell attól félned, hogy valaki végleg a szőnyeg alá sepri az ötletedet. A megvalósítás nem várhat tovább, lesz benned lendület és elkötelezettség egyaránt. Ugyanakkor igen nagy a valószínűsége annak, hogy önállóan nem tudod formába önteni tökéletes terveidet, így keress magad mellé megfelelő partnert, aki segítségedre lehet egyfajta hiányzó láncszemként, inspirátorként. Ha körbepásztázod ismerőseidet, kollégáidat, rájössz, milyen közel van hozzád a megoldás kulcsa. A bizalom fontos szerepet játszik majd köztetek!

Mérleg

Életedet átmenetileg felbolygatja egy-két váratlan feladat vagy szőnyeg alól előkerült, már-már elfelejtett ügy. Hirtelen nem is tudod, mihez kezdj, melyik tennivalót oldd meg először a terítékre kerültek közül. Ám Mérlegként most a legjobbat hozod ki magadból, gyors logikáddal mindenkit magad mögé utasítasz, előállsz a legjobb ötletekkel, és megmutatod, miként kell az összekuszálódott szálakat pillanatok alatt kibogozni. Gyorsan rálelsz a helyes útra. Amikor történik veled valami kellemetlen, azt a sors elég hamar kompenzálja valami jóval.

Skorpió

Tele vagy pozitív érzelmekkel, erővel, okos gondolatokkal, tenni akarással – hát kell ennél több a sikerhez és a vágyott célok eléréséhez? Ezekben a napokban különösen dinamizmusod, szorgalmad nyer majd elismerést, környezeted nem fukarkodik a dicséretekkel, sokan fogják látni, mennyire igyekszel, és milyen elképesztő szívóssággal küzdesz azért, hogy átszakíthasd a célszalagot. Szabadság és nyugalom helyett rengeteg munka vár, otthon is valahogy rád marad a legtöbb teendő, de ezt most nem bánod. Minden este elégedetten hajtod álomra a fejedet, hisz tudod, hamarosan eredményét is látod szorgalmadnak és cselekedeteidnek.

Nyilas

Nagyon elemedben leszel, teli erővel, energiával, nem tudnak olyat kérni tőled mások, amire ne lennél nyitott és befogadó. Akadnak körülötted olyan emberek, akik szinte irigykedni fognak arra a teljességre, amit most a világ felé mutatsz magadból. Bármibe is vágd a fejszédet ezekben a napokban, az biztosan jól alakul. Mit jól? Remekül! Sikert sikerre halmozhatsz, még környezetedet is alaposan meglepheted eredményességeddel. Senkinek nem kell tudnia azt, hogy egyszerűen csak figyelsz a Hold iránymutatására, és mivel ezen égi csodánk épp növekszik, te csak kihasználod az erejét. Még külső segítséget is kaphatsz, ha szükséged lenne ilyesmire.

Bak

Materialista Bakként megesik, hogy abba a hibába esel, miszerint rossz oldalról közelíted meg különböző emberi kapcsolataidat. Ráadásul ezen a héten heves vagy, emellett a saját érdekeidet tartod szem előtt – szinte bármi áron! El kellene fogadnod, hogy semmi szükség sincs arra, hogy manipuláld vagy befolyásold a környezetedben élő és dolgozó embereket, főleg azokat, akik szeretnek, vagy épp nagyra tartanak téged, netán épp a bajban sietnek a segítségedre. A legtöbb ember önmagadért szeret, nem önös célból. Magadnak ártasz, ha nem viselkedsz természetesen és elutasítóvá válsz – akár csak átmenetileg is. Légy ösztönös, és mosolyogj sokat. Ez minden gondon átsegít.

Vízöntő

Légy önmagad minden körülmények közt! Te úgy vagy jó, ahogy vagy, nem úgy, ahogy mások a saját elképzelésük szerint akarnának átformálni. Célod ne a másoknak való megfelelni vágyás legyen! Cél csak az lehet, hogy a saját szabályaidat betartsd és ne tévedj el az élet sűrűjében! Maradj a tiszta, egyenes úton. Talán ezen a héten egy külső inger hatására másnak kell mutatni magadat, mint amilyen valójában vagy, de persze te is tudod, hogy ennek nem sok értelme vagy haszna van. Aki szeret és ismer téged, az épp olyannak kedvel és tisztel, amilyen vagy, a meglévő tulajdonságaiddal együtt. A köpönyegforgatókat pedig időben felismered, igaz?

Halak

Amennyiben jól használod ki a Hold által kínált fantasztikus lehetőségeket, a most következő napok nemcsak jók, hanem egyenesen vízválasztók lehetnek. A teliholdat követő napok energikusak, ám képessé tesznek arra, hogy ne aprózd fel az energiádat. Így lezárulhat egy igen energikus, megterhelő időszakod – és egy sikerekben még gazdagabb, élménydúsabb periódus veszi kezdetét. Sokkal többet dolgoztál, tanultál és tettél másokért az új év eddigi rövid szakaszában, mint amennyit feltétlenül kellett volna, de ez is meghozza hamarosan neked az elismerést. Ugyanakkor épp itt lenne az ideje, hogy végre kicsit lazíts. Nem igaz?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.