Hétvégi horoszkóp (április 20–21.)

Forrás: Shutterstock -
asztrológia hétvégi horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Rákok hétvégéje sokkal jobban alakul majd, mint ahogy várták, izgalmas és örömteli pillanatokkal lesz tele. A Skorpiók sem panaszkodhatnak, ugyanis ők is csodás élményeket élhetnek át a következő napokban. Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok!

Kos

Ha a családoddal, a barátaiddal fontos rendeznivalóid vannak, azok megbeszélését feltétlenül szombatra időzítsd! Ekkor a Merkúr megkönnyíti a kommunikációt és a kompromisszumhoz való eljutást. Ezt követően békében telhet az ünnep hátralévő része. A nem szócskát töröld ki a fejedből, bármi kerüljön szóba, elsősorban a mindkét fél számára megfelelő megállapodást keresd. Ez hosszú távon meg fogja hozni a várt eredményeket, így mindenki örömteli, boldog és elégedett lesz. A kommunikáció gördülékenysége adja az ünnep pozitív alaphangulatát, s most olyasmit is kimondhatsz, amit eddig nem mertél.

Bika

Remek hétvége, kiváló lehetőségekkel, csupa ünnepi hangulattal és pillanattal! Azt kívánod már szombaton, bár soha ne érne véget ez a két nap, olyannyira kedved szerint alakul minden. Jól érzed magadat, bárhol, bárkikkel is töltsd az időt, minden örömöt fog okozni – és az ünnep ezen csak tovább emel. Régen volt már olyan harmonikus hétvégéd, amikor mindenre jutott időd és energiád. Van kedved pepecselni a konyhában, meglepni a környezetedben felbukkanó gyerekeket – sőt akár felnőtteket is – apróságokkal, és még csak rohannod sem kell. Sütés, főzés, tojásfestés, egyszerűen élvezd az ünnepet!

Ikrek

Túl vagy a munkahét jelentősebb és fárasztóbb részén... legalábbis ezt gondolod, aztán hamar kiderül, hogy itt a húsvét, és még sok dolgot meg kell tenned ahhoz, hogy mindenki kívánságát teljesítsd. Ha úgy alakul, akkor konyhatündérré is kell válnod, amit egyébként élvezni fogsz, de abból sem kell titkot csinálnod, ha ez fáraszt téged. Az lehet a titkos energiaforrásod, hogy szeretet vesz körül, és számos dicséretet is sikerül bezsebelned, ami a hosszú hétvégén folyamatos vidámsággal tölt el. Hab a tortán, hogy a húsvét is a terveidnek megfelelően zajlik, de azért mindenképpen figyelj oda szeretteidre, akik szeretnének veled lenni.

Rák

Kedvező körülményekkel indul a hétvégéd, és végül sokkal jobban alakul, mint azt eltervezted! A szombatod mozgalmas és izgalmas lesz, telis-tele örömteli pillanatokkal, emellett az ünnepi mozzanatok sem maradnak el. Ugyanakkor sok apró feladatot meg kell oldanod, tehát találj rá az arany középútra, hogy mind a saját, mind mások igényeinek meg tudj felelni. Szükség lesz a szorgalmadra, hisz a különféle teendők türelmet és odafigyelést igényelnek tőled. Ám cserébe vasárnap már nyugalom és harmónia ölel körbe, és rátelepszik az életedre a húsvéti ünnep varázsa.

Oroszlán

Örülsz, hogy túl vagy a hét nehezén? Az öröm jogos, így pedig jöhet a megérdemelt pihenés, az ünnepi felhanggal, finomságokkal és nyuszival. Már nagyon vágytál a lazításra, kikapcsolódásra, emellett módod lesz kedved szerint megcselekedni mindent. Megeshet, hogy nem leszel maradéktalanul elégedett szombaton, inkább kissé unalmasan, egyhangúan alakulnak a dolgok, mégis legbelül tudod, hogy épp erre van szükséged, nem pedig felhajtásra. Vasárnap a családod biztosan nem hagy békét neked, cserébe viszont nagyon fognak szeretni.

Szűz

A szombati napodat vegyes hatások jellemzik, alkalmanként kapkodni kell a fejedet, vagy úgy tűnhet, lehetetlen döntésekre akar a sors rákényszeríteni. Egyet ne hagyj semmiképpen sem! Ha más rosszkedvű és pesszimista, neked még nem kell miatta azzá válnod. Bár a kedélyállapotod ingadozhat, ráadásul mindent magadra veszel, de nem kell összeesküvés-elméleteket szőnöd. Tartsd távol magadat a bonyolult élethelyzetektől, ne reagálj bántásokra, inkább nyeld le a békát. A Te érdeked a béke, ráadásul nem illene az ünnep hangulatához. A vasárnapod már sokkal vidámabb körülmények között telik.

Mérleg

Szombaton délelőtt sürgősen intézz el minden függőben lévő ügyet és olyan kötelezettséget, ami az otthonodhoz vagy ígéreteidhez kapcsolódnak. Ne halogasd a takarítást, a bevásárlást, ha ezeket mostanra tervezted be. Amint kipipáltad a legfontosabb teendőket, csakis olyan dolgokat tégy, amik örömmel töltenek el. A hosszú hétvége hátralévő részét maradéktalanul élvezd ki. A vasárnapod teljen pihenéssel, illetve saját magad kényeztetésével. Senki nem róhatja ezt fel neked, hisz épp eleget tüsténkedtél a közelmúltban ahhoz, hogy megérdemeld az örömöt és a boldogságot.

Skorpió

Ez a hétvége csodás élményekkel lesz teli, csak éld meg a húsvétot olyannak, amilyennek megadatik. A szeretetet, a finom ételeket is tekintsd ajándéknak. Jóval a várakozásokon felül lesz részed mosolyban, örömben, elégedettségben. Oszd meg örömödet környezeted tagjaival. Szombat délelőtt még adódhatnak hirtelen jött, váratlan tennivalók, de magadat is megleped azzal, hogy pikk-pakk lerendezel mindent. Sebesen szabadítod fel magadat a különféle terhek alól, és csak rajtad múlik, hogyan telik a szombat további része és a vasárnap. Szeresd az embereket, önmagadat, nyújts valami egyedit azoknak, akik fontosak számodra.

Nyilas

Van káros szenvedélyed? Szabadulnál tőle? Nos, mivel pénteken volt telihold, és ma már fogyóban is van égi kísérőnk, akár el is kezdheted a cél kitűzését, aztán az első lépések megtételét. A dohányzás, a csokievés, az alkohol fogyasztásáról való lemondásban talán az ünnep hangulata is segíthet – bár a sonkának ellenállni bizonyosan nehéz lesz. Lelkednek és persze az egészségednek is nagyon fontos, hogy figyelj önmagadra, és ne csak az élvezetekre fókuszálj! Feltétlenül gondold át, hogy ha nem is tudsz valamiről teljes egészében lemondani, de legalább csökkentsd a bevitel mennyiségét. Ha az ünnep miatt el is tolod a kezdést, akkor is tartsd magadat a fogadalmadhoz keddtől.

Bak

Alapvetően földies jegy vagy, ám most bátran engedd szabadon tüzesebbik énedet, és adj hangot minden gondolatodnak, még akkor is, ha azok pillanatnyilag kissé elvetemültnek tűnhetnek. Mondd el szeretteidnek a következő hetek, hónapok célkitűzéseit. Emellett azt is tartsd fókuszban, hogy nem kell egyszerre sok dologba kezdeni, elég, ha egyvalamit csinálsz, de arra szánj sok időt és energiát. Ha valaki nem kéri az iránymutatásodat, akkor ne kotnyeleskedj bele a dolgába! Ezen a hétvégén a különféle magánügyek maguktól megoldódnak, hagyd, hogy csak úgy alakuljanak a dolgok.

Vízöntő

Kevés idő jut pihenésre ezen a hétvégén, sok tennivaló gyűlt fel otthon, és egy fontos meghívás is befuthat, aminek feltétlenül tégy eleget. Itt a húsvét, úgyhogy inkább élj lazsálás helyett. Mozgalmas órák követik egymást, a pihenést halaszd hétfőre. Jön a nyuszi, tojást kell festeni, emellett a kedvenc sütidet is el kell készíteni. Családtagjaid és barátaid minden bizonnyal örülnek majd ennek a buzgóságnak, hisz értük teszel szinte mindent. Ugyanakkor ne hagyd magadat eltéríteni eredeti terveidről, mert azok nem haszontalanok, és nem is halogathatók. Oszd be okosan az idődet, így jut majd mindenre.

Halak

Szombat reggel még sürgősen rendezned kell néhány jelentős dolgot. Azt se bánd, ha kicsit kapkodnod kell, vagy segítséget kér tőled valaki. Halogatott ügyeket intézel, ám mindenképpen jó hír, hogy délutánra megleled a nyugalmat, harmónia ölel körbe, élvezni tudod a húsvéttal együtt járó kicsi és nagy örömöket. Megmutathatod mindenkinek, hogy milyen lelkes tudsz lenni, ha akarsz. Élj társasági életet, s ha valaki ismerkedni szeretne, azt ne utasítsd el. Felszabadult leszel, így pedig élmény lesz veled tölteni az időt. Újra kibontakozhatsz a konyhában, süss, főzz finomakat.
Melyik sztárpasi illik hozzád? Csillagjegyed elárulja!http://www.life.hu/horoszkop/20160209-melyik-sztarpasi-illik-hozzad-a-horoszkopod-alapjan.htmlTudni szeretnéd, melyik jóképű híres színésszel vagy énekessel passzoltok össze a horoszkópotok alapján? Keresd ki a csillagjegyed, és derítsd ki! Horoszkóp--Mit mond a csillagjegyed a szexuális életedről? Most kiderülhttp://www.life.hu/horoszkop/20151026-horoszkopod-elarulja-milyen-vagy-az-agyban-es-milyen-a-szex-veled.htmlRámenős vagy szelíd? Tüzes vagy gyengéd? A csillagok segítenek megismerni a te és az ő vágyait. Horoszkóp--Nagy hódító, szenvedélyes szerető vagy a tűzhely őrzője - Csillagjegyed elárulja, milyen vagy szerelembenhttp://www.life.hu/horoszkop/20150623-csillagjegyed-elarulja-milyen-vagy-a-parkapcsolatban.htmlAz ellentéted vonz, vagy a hasonlóságot keresed a párodban? És vajon mit árul el a pasiról a csillagjegye? Lássuk, mit mond a horoszkóp.Horoszkóp--Versenyszellem és küzdés - csillagjegyed szerint sportolj te is!http://www.life.hu/horoszkop/20140705-a-csillagjegyek-meghatarozzak-milyen-sportot-valasztunk.htmlA csillagjegyek személyiségjegyeinken keresztül nemcsak vérmérsékletünket vagy szenvedélyeinket képesek befolyásolni, de azt is megmutatják, milyen mozgásformák passzolnak igazán hozzánk. Horoszkóp--Ilyen vagy az ágyban a horoszkópod szerint (18+)http://www.life.hu/horoszkop/20181113-ilyen-vagy-az-agyban-a-horoszkopod-szerint.htmlItt a lehetőség, hogy megismerd, a csillagok alapján milyen szerető vagy te, esetleg a párod. Vannak jegyek, amelyek a szenvedélyt kedvelik, míg mások az érzéki együttlétek szerelmesei – írja a Ripost. HoroszkópOrigoEzekkel a fóbiákkal küzdesz a horoszkópod szerinthttp://www.life.hu/horoszkop/20180614-ezekkel-a-fobiakkal-kuzdesz-a-horoszkopod-szerint.htmlMindenki fél valamitől, hiszen nem vagyunk tökéletesek. Nincs olyan ember, akinek ne lenne valamilyen gyengesége, bár egyes félelmek szembetűnőbbek, mint mások, de az biztos, hogy mindannyian küzdünk valamivel. Íme, a horoszkóp szerinti fóbiáink. Nézd meg, a csillagok szerint neked mi a gyengeséged! HoroszkópOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.