Visszanyal az impala - pasiszemmel

Mi igaz abból, amit a pasi mond?

Kedves Ildi!

Pontosan látja, igen. Buta, megvezetett kislánnyá vált. Értenie kell. A vágyott férfi a hímek "szeretlek és egész életemben szeretni foglak, de soha nem lehetünk együtt, most nem tudom elmagyarázni miért, de igazából tök mindegy" alfajába tartozik. Van ilyen. Lehet beleszeretni, szenvedni tőle, belehalni, talpra állni, földre zuhanni, sírni, fájni, várni. Mindent lehet. Csak elhinni nem. A lényét. A könnyen kiforduló szavait. Mert mindegy, mit mond, neki csak a forma fontos. Hogy hasson a szava, pusztítson a gondolata. Széjjelszaggat az idea, amit ad, a gondolat, amivel áltat, az érzelem, amivel felőröl, az érzékiség, amelyre beteges a női vágy. Nincs kímélet, bedarál. Aztán ha elvette az erőt, büszkén körülnéz, kényelmesen elsétál. Ennyi. Néha morcosan hátraböfög egyet, hogy "most már legyen elég a hisztiből, mi kell még, amikor minden megvolt, mit ráncigálod a nadrágom szélét, te, érthetetlenség", utána lépked tovább. Nem kedveli a tönkretett lélek lázongásait. Fárasztja, untatja, nem érti a kínját. Nem érzi. Nem akarja. Ha már egyszer pofán vágta a zsákmányt - szóval, testtel, lélekkel -, kussoljon, a rángatózásból legyen elég. Nem hasad tovább. Se mára, se máskorra. Kész, vége, befejezve. Dühös a vad oroszlán, ha visszanyal az impala, miután elharapta a torkát. Persze, ha valahogy talpra áll szegény pára, elbotorkál, időt, erőt nem kímélve kikúrálja magát, szívesen tekinti a ragadozó édes prédájának újra. Kedves Ildikó. Elkerülendő a szétmarcangolást, tessék a vadászházban rostokolni kissé. Ha pedig ragadozó haverja végre szem elől téveszti, kerülje el messzire a szavannákat, kérem. Nem tesz jót a vérnyomásnak az állandó kergetőzés. Menjen inkább a sarkvidékre, ott nincs oroszlán. Csak pingvin. Az meg kit érdekel.

Üdv,
Marco