Munkahelyi szerelem - te ellenállsz a csábításnak?

munkahely párkapcsolat szerelem állás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A főnökökkel néha megesik, hogy belehabarodnak a beosztottjukba. Bár tudják, hogy a tiltott gyümölcsöt etikátlan lenne leszakítani, sokan mégsem tudnak ellenállni a csábításnak. Hasonló cipőben jársz? A döntés előtt mindenképp tartsd szem előtt a következő szempontokat.

iStockPhoto
iStockPhoto

Amikor vezető beosztásba kerülünk, megváltozik körülöttünk a világ. Hamar rájövünk, hogy az áhított szerep, az olyan pozitívumok mellett, mint a - jó esetben - nagyobb fizetés és magasabb presztízs, számos negatív következménnyel is jár. Például, ha valaki főnökké avanzsál, átrendeződnek az eddig gördülékenynek hitt kollegiális viszonyai is. Ettől kezdve a mi felelősségünkké válik, hogy ellenőrizgessük azoknak a teljesítményét, akikkel eddig átkávéztuk a délutánokat, és nekünk kell közölni velük az olyan rossz híreket is, mint a bércsökkentés vagy az elbocsájtás. Ó, igen, és a kinevezésünk pillanatától etikátlannak számít viszonyt kezdeni a kollégákkal, hiszen ők már a beosztottaink. Ennek a kérdéskörnek egészen addig nem tulajdonítunk különösebb jelentőséget, amíg egy új munkatárs felbukkanásába bele nem remeg a térdünk. Ha az illető sármos, intelligens, ráadásul rengeteg dologban hasonlít is hozzánk, megeshet, hogy beleszeretünk. Pláne, ha ő is odavan értünk. A presztízsünk szempontjából öngól lenne beleszeretni, a hormonjaink viszont más irányba vezetnek minket. Mégis mit tehet egy főnök ebben a helyzetben?

Házinyúlra nem lövünk?




iStockPhoto
iStockPhoto


Tedd, ha...

... engedékeny a felsővezetés, és egyéb kérdések kapcsán már tudod róluk, hogy elég flexibilisek ahhoz, hogy lenyeljék azt a békát is, hogy egy beosztottaddal kavarsz.

... ha lazák a kollégák
a kis cégen belüli, baráti kollektívába viszonylag könnyen belefér a főnök-beosztott viszony. A kollégáiddal jól ismeritek egymást, a kapcsolat a szemük előtt bontakozik ki, így kisebb az esélye, hogy a rosszalló megjegyzéseikkel megfúrjanak.

... ha úgy érzed, hogy ő az"igazi"
Nagy szerelem ide vagy oda, tudnod kell, hogy a szenvedélyes csókoknak semmi keresnivalója a munkahelyeteken. Te főnök vagy, példát mutatsz és vezeted a többieket, így nem flörtölhetsz egyikükkel sem az íróasztalon. Ha úgy döntesz, hogy belevágsz a kapcsolatba, otthonra kell tartogatnod az intim pillanatokat.

... ha nem félted a jó híredet
Az alkalmazottak élvezettel köszörülik a nyelvüket a kollégákkal intim viszonyt ápoló főnökön. Csak akkor engedj a kísértésének, ha be mered vállalni a tekintélyed (súlyos esetben az állásod) elvesztésével járó kockázatokat.

Kell-e szerelem a szexhez? - Nézd meg videónkat!

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=mMU5ExudVEqII0M8



Ne tedd, ha...

... szigorú vállalati szabályok kötnek
Ha már az állásinterjún is szó volt róla, és időközben többször is hallottad, hogy rossz szemmel nézik a házon belüli kapcsolatot, jobb, ha meggondolod a dolgot, hiszen ebben az esetben mindkettőtök állása forog kockán

... új közegben vagy
Az új munkahelyen az első kihívás, hogy felépítsd a tekintélyedet. Nem szerencsés, ha az új főnök már a második munkahéten az irodába zárkózik egy jóképű kollégával. Könnyen lehet, hogy emiatt nevetségesnek, komolytalannak tartanak majd, és nem fogadnak el vezetőjüknek.

... egyéjszakás kalandról van szó
Nyilvánvaló, hogy egy hosszú távú előnyökkel kecsegtető viszony miatt érdemesebb kockázatot vállalni, mint egy alkalmi kapcsolat miatt. Ha a pasi komolytalannak tűnik, vagy ha csak egy pár hetes kalandra vágysz, inkább ne lőj a házinyúlra.

... ha nem tudod kordában tartani az érzelmeidet
Ha munkahelyi viszonyba vágod a fejszédet, meg kell tanulnod uralkodni önmagadon. És ez nemcsak a szenvedélyes percekre, hanem a párkapcsolati mélypontokra, a nagyobb vitákra, a szakításra is vonatkozik. Ezeket nem mutathatod ki a munkahelyeden. Ha alapvetően nem vagy képes higgadtan menedzselni az érzelmeidet, jobb, ha nem az alkalmazottak közül választasz partnert magadnak.

Franco Marco: Protézis

A főnök-beosztott viszony mindig tiszta érzelmeken alapul, nem tartalmaz érdekkapcsolati paneleket. A szerető főnök csak és kizárólag mély érzelmi elkötelezettsége esetén kezdeményez lelkiségen, közös gondolati platformon és megfontolt testi pulzáláson alapuló együttműködést. Kiáramló szeretetét beosztottja ilyenkor spontán fogadja be. Tézis. Nem vitatható. Ritkán előfordul azért, hogy a szeretett munkatárs nem viszonozza a főnöki kéjt. Esetleg csak támogató erejére, s nem altestére vágyik. Ellentétbe fordulhat a viszony. Antitézis. Megesik néha, nehezebben kibírható. Amennyiben viszont a feszültség végletekig fajul, agresszívvá is válhat a kapcsolat. Nem baj, lehet birkózni legalább. Nem az ágyban már. Pofon csattan az arcon, repülhet néhány fog. Tessék vigyázni. Az már protézis.

Ha egy témában már hosszú ideje tanácstalan vagy, keresd Franco Marcót, aki kendőzetlen véleményével téged is felhomályosít. Marcótól itt
kérdezhetsz!
Barátkozz Marcóval a
Facebookon és az Iwiwen is!

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!


Tippünk: Randizz az interneten!

Újra együtt az exszel: kudarc vagy szerelem?http://www.life.hu/szeress/szerelem/20110111-ujra-egyutt-az-exszel-orok-szerelem-vagy-kudarc-ketszer.htmlTe kit vonzol? - személyiséged elárulja!http://www.life.hu/szeress/szerelem/20110114-te-kit-vonzol-szemelyiseged-elarulja.htmlSzex és szerelem a testbeszéd nyelvénhttp://www.life.hu/szeress/szex/20101230-ne-elemezd-a-szexet-erezd.html11 dolog, amit nem tudtál a szerelemhormonrólhttp://www.life.hu/gyogyulj/nyugatiorvoslas/20101213-11-dolog-amit-nem-tudtal-a-szerelemhormonrol.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.