Lebuktatott szeretők - a detektív vallomása

2011.04.20. 0:07
A határainkon túl gyakori, hazánkban azonban még kevesen engedhetik meg maguknak, hogy a párjuk hűségét vagy csalfaságát magánnyomozók segítségével derítsék ki.

 

"Igény azonban van rá, nem is kevés - hiszen a bizonytalanság érzésével lehet a legnehezebben megküzdeni" - állítja szakértőnk, Baráth György magánnyomozó. Sokan a külföldi filmek hatására úgy vélik, a magánnyomozó egy szál maga (legfeljebb egy segítővel) lopakodik a megfigyelt személy után, és nem is kell semmi más a sikerhez, mint jó megfigyelőképesség és éberség. Az igazság azonban az, hogy a megfigyelés is csapatmunka: több ember összehangolt munkáját kívánja meg, és ezért az egyik legköltségesebb szolgáltatás a magánnyomozás eszköztárában, miközben a bizonyosság megszerzésének szinte ez az egyetlen lehetséges útja. A tapasztalatok szerint a nők és a férfiak egyformán veszik igénybe ezt a szolgáltatást, bár a nők kicsivel gyakrabban: 60-40%-os az arány a nők javára.

Thinkstock

 

Légy őszinte!

Szakértőnk véleménye szerint az őszinteség az alapköve lehet a sikeres felderítésnek, hiszen ahhoz, hogy nyomon tudják követni a "célpont" mozgását és tevékenységét, ahhoz fontos ismerni a szokásait, és feltárni a lehetséges kapcsolatait. Természetesen azt a személyt is érdemes megjelölni, akivel feltehetően együtt sétál a tilosban. Annál is inkább, mert sok esetben nem konkrétan a "hűtlenséggel" gyanúsított személy, hanem az "ellenfél" megfigyelése hozhat eredményt.

Tippünk: Nézd meg exkluzív videónkat!





Nagyon fontos az is, hogy a megbízó ne akarjon detektívmunkát végezni, vagyis ha komolyan gondolja azt, hogy magánnyomozóhoz fordul, akkor ne böngéssze párja SMS-eit, ne vádaskodjon, hiszen azzal csak éberebbé, óvatosabbá teszi a partnerét. A legjobb, ha csendben és fegyelmezetten várja, hogy a nyomozók lépjenek helyette.

"Egy vidéki kisvárosban élő hölgy fordult hozzánk, mert szinte biztos volt abban, hogy a férje megcsalja - meséli szakértőnk. Előzetesen azonban már nyomoztatott az egyik barátnőjével a férj után, ami persze csúfos kudarccal járt: a barátnő az első alkalommal belebukott a megfigyelésbe. A férj azonban ettől nagyon óvatossá vált, és nagyon komoly munkánkba került, hogy eredményt tudjunk felmutatni. Ebben a szituációban végül nem is a férj, hanem a feltételezett szerető megfigyelése vezetett eredményre. Nagyon rafináltan még azt is eljátszották, hogy a szerető autójával munka után egy, a szeretőre hasonlító hölgy hajtott el, míg a tilosban járó nő a munkahelyének hátsó ajtaján távozott. Feltételeztük azonban, hogy nem mehettek nagyon messzire, és a férj autóját meg is találtuk egy közeli utcában egy magánház előtt, ahonnan csak másnap reggel távoztak."

Naplózott hűtlenség

A megfigyelés alapkövetelménye a részletes, pontos időmegjelölésekkel járó "naplózás", a történetek pontos dokumentálása. A megfigyelésről készített jelentéseknek pontosan és részletesen tartalmaznia kell minden mozzanatot, összhangban kell lennie a dokumentációkkal, függetlenül attól, hogy a megbízó a későbbiek folyamán mi módon kívánja azt felhasználni.

Thinkstock


Néhány ügyfél szeretne mindenről szinte azonnal értesülni, de ez egyrészt nem kivitelezhető, másrészt veszélyeket is rejt magában, és az akció későbbi sikerességét is befolyásolhatja. A feladat kudarcba is fulladhat, esetleg lehetetlenné vagy nagyon nehézzé válhat a megfigyelés végrehajtása, ha a megbízó "elárulja" magát, és a részeredmények alapján nekitámad a párjának, vagy számon kéri és szembesíti a hazugságaival. Ebben az esetben a férj/feleség esetleg tudni fogja, hogy egy ideig nem "rosszalkodhat".

A nők rafináltabbak?

A nők is félrelépnek, ez tény, néha azonban nehezebb a tettenérés, hiszen előfordulhat, hogy igazat mondanak.

"Egy vidéki úr arra kért minket, hogy a Budapesten, egy konferencián tartózkodó feleségéről derítsük ki, hogy valóban ott tölti-e az idejét vagy sem - meséli szakértőnk. Nos, tökéletesen igaz volt az otthon előadott történet: a hölgy valóban Budapesten, valóban konferencián volt. Aktívan részt is vett az előadásokon, végezte a munkáját, csak éppen az éjszakát közös szobában töltötte az egyik kollégájával, majd kézen fogva sétált le az úrral a reggelihez. Annyira biztos volt abban, hogy az 'igazság', a konferencia 'elfed' mindent, hogy az apró részletekre már nem figyelt oda..."

Távkapcsolat a bizalmatlanság jegyében

Nagyon sokszor a távolság ad okot féltékenységre, hiszen a pár nem lehet együtt, a felek nem érzik a másik figyelmét és szeretetét, és ettől beindulhat a fantázia. Esetleg az utolsó találkozás ad okot a gyanakvásra, de a távolság miatt nehéz a másik szemmel tartása. Ilyenkor érkezhet a felkérés - jobbára a tengeren túlról -, hogy a távollévő helyett kövessék nyomon a partner néhány napját. Persze az is előfordulhat, hogy az a néhány nap csak azt bizonyítja, hogy a megfigyelt személy éppen akkor nem járt tilosban. A megbízók sokszor reménykednek abban, hogy a gyanújuk alaptalan. Máskor azonban nem csak a hűtlenségre derül fény:

Thinkstock


"Egy hölgy azzal fordult hozzánk, hogy sejtése szerint a párjának van valakije. Volt is, a saját könyvelőjük, aki közel húsz évvel volt fiatalabb a megbízónál, és az ügy kirobbanásakor éppen a harmadik hónapban járt a férj gyermekével - idézte fel az esetet szakértőnk. Ám emellett azt is a nyomozóink segítségével tudta meg a megbízó, hogy a férjének nem egy cége van, hanem tulajdonképpen egy kisebb vállalatbirodalom tulajdonosa, jóval nagyobb felhalmozott vagyonnal, mint amit felé valaha is beismert."

Szélhámosok az interneten - Vigyázz velük!

Egyre gyakoribb a társ vagy partnerkeresés az internet segítségével, azonban - és ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni - az internet "melegágya" lehet a szélhámosságnak.

"Egy fiatal hölgy éppen egy internetes 'szédelgő' markába került, és amikor először merült fel benne a gyanú, már több millió forinttól szabadította meg a hódoló - emlékszik vissza az ügyre szakértőnk. A hölgy azonban először csak azzal keresett meg minket, hogy szeretné tudni, rajta kívül valóban nincs senki más a fiatal pasi életében. Hát akadt még hölgy rajta kívül is, mert, mint kiderítettük, a férfi élethivatásaként űzte a jómódú hölgyek becserkészését és kifosztását."

Szakértőnk tanácsai a megbízóknak
- A legfontosabb szabály egy kapcsolaton belül az őszinteség, így legelőször mindenki próbálja meg tisztázni a kedvesével a felmerült gyanút.
- Ha kétségeink vannak, a bizonytalanság nem múlt el, akkor érdemes szakemberhez fordulni.
- Ugyanilyen fontos, hogy az érintett ne kezdjen el "nyomozni", mert "lebukás" esetén további feszültségek keletkezhetnek, másrészt a kutakodás nehezebbé és költségesebbé teszi a szakemberek munkáját.
- Ne feledd a mottót: "Nem minden az, aminek látszik..."

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!


Szex hármasban: ki nevet a végén?http://www.life.hu/szeress/szex/20110415-szex-szerelem-parkapcsolat-beszallsz-harmadiknak-avagy-ki-nevet-a.html Vigyázz vagy flörtölj a külföldi pasikkal?http://www.life.hu/szeress/szerelem/20110414-szerelem-parkapcsolat-vigyazz-vagy-flortolj-a-kulfoldi-pasikkal.html A bizonyosság ára - DNS-teszt hűtlenségrehttp://www.life.hu/szeress/szerelem/20110412-szerelem-parkapcsolat-a-bizonyossag-ara-a-huseg-tesztje.html A nők a pénzes pasikra buknak!http://www.life.hu/szeress/szerelem/20110412-a-nok-a-penzes-pasikra-buknak.html


 

párkapcsolatnyomozásszakításmegcsalásmagánnyomozószerelem