VV5: Szerelem a villán kívül - Shadi és Dya összejöttek

VV Dya Való Világ 5 VV Shadi szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A plázacica és az egykori feltörekvő fiú között kialakulóban van a szerelem.
Randizunk, és bevallom, már elcsattant az első csók is. Shadi elhívott egy randevúra, én pedig örömmel mondtam igent. A karácsonyi vásárba mentünk forraltborozni, és nagyon jól egymásra találtunk. Én korábban soha nem figyeltem fel az olyan külsejű férfiakra, mint ő, mindig az igazi szépfiúk tetszettek, valami mégis megfogott benne"



Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

"Nem tudom, mi lesz ebből, csak az a fontos, hogy most jól érezzük magunkat. A kezét is furcsa érzés volt megfogni, az első csók után pedig magam sem tudtam, hányadán állunk. De Dya azt mondta, szeretné felvállalni azt, ami kettőnk között kialakulóban van, én pedig nagyon örültem neki" - magyarázta Shadi.

A pár már a VV bokszgálájára is együtt érkezett, de akkor titkolták a kapcsolatukat. "Cristofel azonnal észrevette, és Annamari is gyanakodott. Ha ennyire látszik, miért tagadnánk? Dya kedves, gyönyörű, törékeny lány, akire szeretnék vigyázni. Egyelőre ismerkedünk, randevúzunk, és úgy érzem, mindketten azon vagyunk, hogy minél mélyebb legyen a kapcsolatunk" - tette hozzá Shadi.

Tipp! A villalakók véresre verték egymást! Kattints a galériáért!



Szex a szülői házbanhttp://www.life.hu/szeress/szex/20111211-szex-szerelem-parkapcsolat-egy-agyban-az-anyossal.htmlSzerződj a buja erotikára!http://www.life.hu/szeress/szex/20101027-szerzodj-a-buja-erotikara.htmlAngelina Jolie-nak csak egy dolog hiányzik az életébőlhttp://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20111209-angelina-jolienak-nincsenek-baratnoi-csak-brad-pittel-beszelget.htmlEzt szeretjük az anális szexben - egy pasi vallomásaihttp://www.life.hu/szeress/szex/20111209-mit-szeretunk-az-analis-szexben-egy-pasi-vallomasai.htmlMangapornó és társai: obszcenitás vagy művészet?http://www.life.hu/szeress/szex/20111208-szex-szerelem-parkapcsolat-manga-porno-es-tarsai-obszcenitas-vagy.htmlForró flörtbe keveredett a válófélben lévő sztárhttp://www.life.hu/szeress/szerelem/20111207-ashton-kutcher-forro-flortbe-keveredett-a-valofelben-levo-sztar.htmlSzex erőszak utánhttp://www.life.hu/szeress/szex/20111206-kiszolgaltatott-aldozatok-szex-eroszak-utan.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.