Várkonyi Andrea házasság zsűri Bochkor Gábor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bochkor Gábor elárulta, hogy úgy boldog a családjával, ahogy van.
Állandóan azt kérdezik tőlünk, mikor lesz az esküvő. Amíg nem volt meg Nóri, addig az volt a téma, mikor lesz gyerekünk. Amióta megszületett, az a kérdés, mikor lesz a következő, de Andival kőkeményen egyetértünk abban, hogy nincs szükségünk házasságra. Ő már túl van egyen, és az a papír nem vezetett sok jóra, velem nem köti össze papír, mégis boldog. Kell ennél jobb ok?"

Fotó: TV2
Fotó: TV2

Tipp! Így buliztak a Megasztárosok! Kattints a képre!

Gábor elmondta azt is, hogy amikor megismerte Andreát, akkor kezdett lenyugodni is: "Azt gondolom, minden ember életét különböző korszakokra lehet osztani, és az én életemben eljött az idő, hogy lenyugodjak, és pont Andi adta meg azokat a körülményeket, amelyek mellett egyáltalán nincs hiányérzetem. Emellett van egy közös gyermekünk, így most családban élek, nem egyszerűen csak 'járok' valakivel" - magyarázta az ismert rádiós a Blikknek.

"Andival megbeszéltük, nem szeretnénk még egy gyereket, Nóri teljesen kitölti az életünket. A környezetemben az összes velem egykorú barátom elvált, a második házasságában él, és mindegyikük azt mondja, most tud igazán apuka lenni. Mert korábban nem tudta úgy átélni az egészet" - tette hozzá Bochkor Gábor.

Tipp! Nézd meg Muri Enikő első színházi alakítását! Kattints a galériáért!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.