Liz Taylor párkapcsolat Richard Burton szerelem sztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
"Túlságosan szerettük egymást ahhoz, hogy együtt lehessünk" - vallotta Liz Taylor, amikor Richard Burtonnel kötött házasságáról faggatták - amely kétszer is csúfos véget ért.

A "világ legszebb nőjét" gyakran emlegetik a hétszeres Oscar-jelölt, két Golden Globe-díjas színész élete szerelmeként, ám Burton három másik feleségéről és szeretőiről - akik között férfiak is akadtak - ritkán szólnak romantikus történetek.

1. Sybil Williams - Aki világra hozta a lányokat

Az ifjú színész mindössze 24 éves volt, amikor először vezetett lányt az oltár elé, első asszonykája, Sybil Williams pedig még a második x-et sem töltötte be. Szerelmesek, fiatalok és naivak voltak.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A szépreményű páros egy filmforgatáson találkozott. Sybil egyik legnagyobb álma az volt, hogy színésznő lehessen, a másik pedig, hogy egy híres színész feleségeként élhessen boldogan, "míg ásó-kapa-nagyharang...". Ám a sors úgy rendezte, hogy végül egyik sem jött össze: bár két közös gyermekük is született - egyikük, Katherine "Kate" Burton két évvel házasságkötésük előtt, Jessica Burton pedig két esztendővel az esküvő után -, az egyre népszerűbb színésznek választania kellett a családi boldogság és a hírnév "mellékhatásaként" jelentkező kísértések között. Ő az utóbbi mellett döntött. Bár Burton négy ifjú hölgyet nevelt fel mint saját lányait, csupán első házasságából születtek édesgyermekei. Sybil színészkarrierje ugyanakkor cseppet sem alakult mesésen, ám másik nagy szerelmétől, a filmezéstől sosem szakadt el: producerként dolgozott, így legalább szemmel tarthatta csapodár férjét - egy ideig. A házasságnak akkor lett vége végleg, amikor Burton szemet vetett Elizabeth Taylorra. Hollywoodi pletykák szerint évekkel korábban is hetente legalább három nővel csalta első feleségét. "Olyan szakmában dolgozom, ahol a kísértés szakmai ártalom" - vallotta a férfi. Vajon mire számíthatott ezek után Liz?

2. Elizabeth Taylor - A világ legszebb nője, a világ legnagyobb szerelme

Marcello Geppetti, olasz paparazzó minden bizonnyal történelmet írt: ő készítette az egész világot bejárt fotót a hűtlen Liz Taylorról és Richard Burtonről. A képen a szeretők egy jacht fedélzetén csókolóznak Amalfi kikötőjében. Erre mondják, hogy "zsák a foltját". A csodaszép színésznő már túl volt néhány fuccsba ment házasságon, amikor a montreali Ritz-Carlton Hotelben hozzáment a színészlegendához. Burton másnap Torontóban lépett színpadra, ahol az előadás végén magához szólította Taylort - így ismerte meg az egész világ Hollywood történetének legbotrányosabb, legszebb és legszerelmesebb álompárját. Házasságuk első évében örökbefogadtak egy Maria nevű kislányt Németországból, és Burton hivatalosan is nevére vette felesége korábbi kapcsolatából született lányát, Elizabeth Frances "Liza" Todd Burtont. Richard és Liz tizenegy filmben szerepelt együtt, ám mindközül a leghíresebb - vagy talán hírhedtebb - a Nem félünk a farkastól, amely egy házaspár részeg drámáját mutatja be - gyakorlatilag önmagukat alakították. A hisztik és botrányok ellenére - vagy talán éppen ezek miatt - Hollywood filmes bevételeinek fele az ő nevükkel fémjelzett produkciókból származott. Burton méregdrága ajándékokkal halmozta el kedvesét: a leghíresebb meglepetés a "Taylor-Burton gyémánt"-ként emlegetett ékszer, amely a New York-i Cartier bemutatótermében van kiállítva. Ám a kiegyensúlyozott boldogságot sem a pénz, sem a hírnév nem hozhatta meg számukra. Burton több mint száz szál cigarettát szívott el naponta, Taylor nyugtatókon élt, és mindketten az alkohol rabjaivá váltak. Utolsó közös filmjük - amely ironikus módon a Válás címet viselte - a valóságban is elválasztotta őket egymástól, bár később még egyszer nekifutottak a házasságnak. Elizabeth utolsó szerelmes levelét Richardtól volt férje halála után kaphatta kézhez: miután hazaért Los Angelesbe a Svájcban tartott temetésről, ezek a sorok várták őt. "Nem vagyok boldogtalan ugyan, de veled boldogabb lennék. Van még számunkra esély? Haza akarok jönni hozzád." Elizabeth Taylor élete végéig éjjeliszekrénye fiókjában őrizte a vallomást.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

3. Susan Hunt - Aki megpróbálta a lehetetlent

Nem tartott sokáig amíg Burton új feleséget talált magának, miután másodszor is elvált Liz Taylortól. Egy hónappal a könnyes búcsú után megismerkedett Susan Hunttal - az egykori Forma-1 bajnok, Champion James Hunt volt feleségével. Épp az Equus című színdarabot próbálta, amikor felbukkant az életében az új asszony, akit eleinte sokan Burton megmentőjének neveztek, ám hamar világossá vált, hogy sem szép szóval, sem haraggal nem tudja magához láncolni férjét. A színészt rettenetes állapotban volt: alkoholizmusa egyre inkább rányomta a bélyegét munka- és családi kapcsolataira, és bár Susan minden erejével azon volt, hogy nyugodt és egészséges otthont teremtsen, Burton betörhetetlennek bizonyult. Egy jó barátjának, David Lewinnek, adott interjújában pironkodás nélkül kijelentette: "kísérletezett" férfiakkal is. "Kipróbáltam a meleg szerelmet" - mondta. "Azt hiszem, minden színész látens homoszexuális. Igyekszünk elég alkoholt fogyasztani ahhoz, hogy elnyomjuk magunkban - attól férfiasabbak leszünk" - vicelődött. Egy 2000-ben megjelent Liz Taylor életrajz szerint Burton korábban titkos viszonyt folytatott Laurence Olivier-vel, bolondult Eddie Fisherért, az ötvenes évek kölyökképű poplegendájáért, ám a fiú visszautasította őt. A brit színésznő, Joan Collins egyik könyvében azt írta: a színészóriás finoman szólva nem volt válogatós, és ágyában nemcsak férfiak, de kimondottan csúnyácska - ahogy Collins írja -, "fogatlan" szobalányok is megfordultak. Joan ugyanakkor cseppet sem érzi tiszteletlennek a kitárulkozást, ő ugyanis még életében Burton képébe vágta: "Richard, te még egy kígyóval is ágyba bújnál!" Akárhogy is, a férfi egészsége hanyatlott, a házasság pedig alig öt év alatt barátsággá szelidült.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

4. Sally Hay - Aki új életet adott neki, majd eltemette

Már-már hagyománnyá vált, hogy Burton és feleségei egy-egy film díszletei között ismerkednek meg: így történt negyedik asszonyával, Sally Hay-jel is, aki maszkmesterként dolgozott. A produkción dolgozó művészek egyetértettek abban, hogy az új szerelem hatására a színész valósággal újjászületett: ekkor már hosszú ideje "rutinból" játszott, ám Sally közelsége felébresztette benne a lelket. A "színész-lelket" és a "férfi-lelket" egyaránt. Bár csupán egy éven át élvezhették a boldogságot - 1984-ben ugyanis agyvérzés végzett a színésszel -, utolsó filmjének rendezője vallotta: Richard végtelenül boldog volt ez idő alatt. Persze ez a kapcsolat egészen más volt, mint korábbi, szenvedélyes, őrült viszonyai: a harminchat éves asszony éberen vigyázta beteg férje álmát, és figyelte, mit eszik, mennyit iszik. Ötvennyolc évesen halt meg - svájci birtokán. Sally - ahogy életében is tette - gondoskodott róla, hogy minden úgy történjen, ahogy Richard akarta volna. Azonnal telefonált gyermekének, és az sem volt kétséges, hogy Liz Taylort is értesíti. Sally ma színházi producerként dolgozik, és bár Burton egy egész éjszakán át tartó beszélgetés során megígértette vele, hogy újra férjhez megy, sosem tette meg.

Tudtad?

Liz Taylor kétszer házasosodott újra Richard Burton halála után. Sally Hay sosem háborgatta az idős színésznőt, és bármit is nyilatkozott néhai "közös" férjükről, sosem fűzött hozzá semmit a vélt vagy valós, sajtónak és médiának tálalt történetekhez. Miután azonban Liz is örök álomra hajtotta a fejét, az utolsó Mrs. Burton elárulta: az a bizonyos "utolsó szerelmes levél" sosem létezett. "Nagyon bántott, hogy Taylor kitalálta ezt a mesét" - vallotta az asszony, aki olyan szeretettel és odaadással gondoskodott Richard Burtonről, ahogyan korábban talán egyetlen felesége sem. Ő volt az egyetlen, aki semmit sem akart "kapni" ebből a viszonyból. Csupán adni: szeretetet, törődést, elengedést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.