Robert Pattinson gesztus Kristen Stewart Alkonyat testbeszéd
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Alkonyat sztárjai, Robert Pattinson és Kristen Stewart pár hete kibékültek. Ez azonban cseppet sem látszott akkor, amikor a napokban együtt mutatkoztak a vörös szőnyegen.

A nyáron derült fény arra, hogy Kristen megcsalta kedvesét előző filmje rendezőjével. Robert elköltözött a lánytól, hetekkel később azonban már úgy tűnt, mégis kibékülnek. A Hajnalhasadás premierjén több városban együtt mutatkoztak a vörös szőnyegen, és minden rendben volt közöttük. A madridi bemutatón azonban elárulták magukat...

Northfoto
Northfoto

A róluk készült fotókat nézegetve nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy feltűnjön, nincs minden rendben a fiatalok között. Testbeszédük ugyanis sokkal beszédesebb, mint ők maguk. Távolságtartóan viselkedtek egymással, és a közös fotókon is jól látszik, képtelenek voltak ellazulni. Persze lehet, hogy pillanatnyi mosolyszünet van a fiatalok között. Arra azonban kíváncsiak vagyunk, vajon az utolsó közös filmjük promóciós körútja után is egy pár lesznek-e még... Vagy az egész hercehurca csakis a film kedvéért volt? Az azonban biztos, hogy reklámfogásnak is zseniális húzás volt a két tinisztárt összeboronálni.

Az egzotikus nők titka - pasik vallomásaihttp://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20121115-szex-szerelem-parkapcsolat-az-egzotikus-nok-titka-miert-buknak.htmlSzextipp: kockán nyert erotikahttp://www.life.hu/szeress/szex/20121115-szex-szerelem-parkapcsolat-kockan-nyert-erotika.htmlMiről árulkodnak az ajkaid? - éjszakai pasivéleményhttp://www.life.hu/szeress/szex/20121110-fontos-hogy-milyen-az-ajkad-ejszakai-pasivelemeny.htmlÜldözi a szerelmet a botrányhősnőhttp://www.life.hu/szeress/20121114-uldozi-a-szerelmet-a-botranyhosno-lindsay-lohan-elizabeth-taylor-szerepeben.htmlAz ajka elárulja, hogy milyen szerető a pasid!http://www.life.hu/szeress/szex/20121113-szex-szerelem-parkapcsolat.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.