pornó párkapcsolat szex feledékenység szexualitás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jóllehet sokan szívesen néznek pornófilmeket, a legtöbben nem sokkal utána már el is felejtik, amit láttak. Egy friss tanulmány szerint ennek az az oka, hogy az internetes pornó károsan hat a rövidtávú memóriára.  

Német kutatók 28, átlagosan 26 éves, heteroszexuális férfit kértek meg arra, hogy nézzenek végig néhány képet a számítógépen, melyek közül néhány pornográf tartalommal bírt, néhány viszont nem. Miközben a képeket nézegették, egy "igen" vagy "nem" gombot kellet megnyomniuk aszerint, hogy vajon a kép, amit éppen néznek, megegyezik-e azzal, amit négy képpel azelőtt láttak.

Az eredmények azt mutatták, hogy a férfiak sokkal többször adtak helytelen választ, ha pornográf képet néztek, ilyenkor ugyanis átlagosan 67 százalékban válaszoltak helyesen, szemben a 80 százaléknyi helyes válasszal, amely a semleges tartalmú képek esetében született.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Amint azt a kutatást végző Christian Laier, a németországi Duisburg-Essen Egyetem végzős hallgatója a Journal of Sex Research című lapban megjelent tanulmányban megállapította, a szexuálisan izgatott állapot kihat a memóriára, így ilyen állapotban jóval kevesebb dolog marad meg a férfiak agyában.

A szakemberek szerint a mostani vizsgálat segíthet a pszichológusoknak abban, hogy jobban megértsük, egyes pornófüggő férfiak miért hanyagolják az alvást, miért felejtenek el elmenni megbeszélt időpontokra, miért tűnnek felelőtlennek a munkahelyükön és miért hanyagolják el a kapcsolataikat.

Mivel a mostani tanulmányban csupán heteroszexuális férfiak vettek részt, Laier a jövőben homoszexuális férfiakkal és nőkkel is meg szeretné ismételni a vizsgálatokat.

Forrás: Medipress

Pornó nőknek: Erika Lust, a szex nagyasszonya (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20121018-szex-szexualitas-parkapcsolat-porno-noknek.html"Egy kis kikötözés is jöhet" - Miért néznek pornót a nők? (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20120622-miert-neznek-pornot-a-nok-51-vallomas-18.htmlMangapornó és társai: obszcenitás vagy művészet?http://www.life.hu/szeress/szex/20111208-szex-szerelem-parkapcsolat-manga-porno-es-tarsai-obszcenitas-vagy.htmlÍgy vadíthatja be a pornó a pasidat - forró szextipp éjszakára (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20120705-igy-vadithatja-be-a-porno-a-pasidat-forro-szextipp.htmlElőkerült Marilyn Monroe perverz pornófilmje (18+)http://www.life.hu/szeress/20120305-elokerult-marilyn-monroe-perverz-pornofilmje.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.