Síkosító igen, de persze nem mindegy, milyen. Embere válogatja, hogy végül melyik jön be igazán, egy biztos: a jó szexhez olykor igencsak elkél a megfelelő darab.

 

Nagyon sok nőnek szüksége van síkosítóra, amely megkönnyíti a behatolást hüvelyi úton és análisan is, és általában a férfiak sem ódzkodnak tőle. Arra azonban nem árt figyelni, hogy milyen fajtával dobjátok fel a szexuális együttlétet (lásd erről korábbi cikkünket), mert érhetnek meglepetések.

Forrás: Thinkstock

Zoltán, informatikus (32)
"Az én barátnőm sokszor felvetette, hogy ki kellene próbálnunk a síkosítót, de valahogy mindig annyira jó a szex nélküle - ő nagyon hamar nedves lesz -, hogy végül nem szereztük be. Valamelyik nap azonban szóba került az anális szex, amit még nem próbáltunk ki közösen, és arra jutottunk, hogy a szex ilyen formája viszont elképzelhetetlen a síkosító nélkül. Én még mindig ódzkodom tőle, de tudom, hogy megkönnyíti a behatolást, és neki csak még élvezetesebb lesz a szex vele."

Imre, jelmeztervező (29)
"A barátnőm sokat idegeskedik a hétköznapokban, ami kihat a nedvesedésére is, viszont igényli az összebújást, engem pedig nem zavar, ha síkosítóval dobjuk fel a szexet. A lényeg az, hogy jó legyen mindkettőnknek. Legutóbb valami különlegeset akartunk kipróbálni, és mentás síkosítót vásároltunk. Én annyira nem éreztem a különbséget, ő viszont utálta, és azt mondta: 'Édes, hagyjuk ezt, mert olyan, mintha erős paprika került volna a hüvelyembe". Szóval maradunk a hagyományos variációknál, és nagyokat szexelünk vele, vagy nélküle."


Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!



Szextipp: érzéki tanácsok új partnerhezhttp://www.life.hu/szeress/szex/20130314-szex-szerelem-parkapcsolat-szextippek-uj-partnerhez.html Fémcsipesz a mellbimbón - Halálos szexbalesetek (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20130311-szex-szerelem-parkapcsolat-halalos-szexbalesetek-vigyazz-hogyan-szerelmeskedsz.html Pasivélemény: Puki az ágyban (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20130311-szex-szerelem-parkapcsolat-pasivelemeny-elszellentette-magat-18.html "Engedd el magad, kicsim" - Mi ciki az ágyban? (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20130308-szex-szerelem-parkapcsolat-mi-ciki-az-agyban-18.html 9 jótanács orális kényeztetéshezhttp://www.life.hu/szeress/szex/20110520-parkapcsolat-szex-szexualitas-az-oralis-szex-alapjai.html