Házasodna Harry herceg, de választottja egyelőre nem lelkesedik az ötletért - legalábbis a brit uralkodó unokája által kiszemelt menyasszonyjelölt közeli ismerősei szerint.

A The Sunday Telegraph című vasárnapi konzervatív brit lap pletykarovata úgy értesült, hogy Harry, aki jövőre ünnepli 30. születésnapját, szóba hozta az esküvőt jelenlegi szerelmének, a 24 esztendős Cressida Bonasnak. A lap bennfentes forrásai szerint azonban Cressida még túl fiatalnak tartja magát a házassághoz, és szinte "rémülettel tölti el", hogy Harry most már állandóan csak erről beszél.

Forrás: AFP


A herceg négyhónapos - nemrégiben befejeződött - afganisztáni frontszolgálata idején is állítólag rendszeresen hívogatta barátnőjét, kérlelve, hogy várja meg őt.
A helyzetet azonban bonyolítja, hogy Cressida még előző barátjával ápolt románcán sem jutott teljesen túl, és "tipródik", mivel "kedveli" Harryt, akinek hercegi státusától ugyanakkor "nincs elájulva" - jelentik barátai.
Cressida Bonas korántsem idegen udvari körökben: volt barátjának mostohaapja, Milford Haven márkija II. Erzsébet királynő unokatestvére, féltestvérének, Isabella Calthorpe-nak pedig egy időben Harry bátyja, a brit trón majdani várományosa, Vilmos herceg udvarolt - igaz, végül mindketten másnak esküdtek örök hűséget.


Harry előző nagy szerelme a zimbabwei születésű dél-afrikai szőke szépség, Chelsy Davy volt. Chelsy és Harry hat évig ápolta meglehetősen viharos, szakításokkal és könnyes újbóli egymásra találásokkal tarkított románcát, a kapcsolat azonban végül teljesen kifulladt. Chelsy ugyan jelen volt Vilmos herceg két évvel ezelőtti londoni esküvőjén - állítólag Harry kifejezett kérésére vették fel a meghívottak listájára -, és ebből annak idején sokan arra a következtetésre jutottak, hogy a pár ismét összejött, ám Chelsy Davyt azóta sem látni Harry környezetében.

Forrás: MTI

 

Bolti eladóba szerelmes Harry herceg?http://www.life.hu/szeress/20130408-harry-hercegrol-azt-allitja-egy-egykori-bolti-elado-hogy-egyutt.html Eltűnt Harry herceg hajahttp://www.life.hu/szepulj/20130329-harry-herceg-elkezdett-kopaszodni-csakugy-mint-batyja-vilmos.html Harry altatja Katalin hercegnőthttp://www.life.hu/anyaskodj/20130307-katalin-hercegno-vilmos-herceg-felesege-harry-herceg-segitsegevel-alszik-el.html Harry herceg szemérmetlenül csókolózott barátnőjévelhttp://www.life.hu/szeress/20130221-harry-herceg-szemermetlenul-csokolozott-baratnojevel-cressida-bonasszal-a-svajci-siutjukon.html Harry herceget akarja mindenkihttp://www.life.hu/szeress/20130116-harry-herceg-a-legkelendobb-agglegeny-a-town-country-magazin.html Katalin hercegnő visszaköltözik a szüleihezhttp://www.life.hu/anyaskodj/20130420-katalin-hercegno-visszakoltozik-a-szuleihez-egy-kis-idore-a-vilmossal.html Megőrülnek Katalin hercegnő ruháiérthttp://www.life.hu/legytrendi/20130411-katalin-hercegno-ruhatara-a-legirigyeltebb-a-brit-hiressegek-kozott.html Megsértette Katalin hercegnő Kim Kardashianthttp://www.life.hu/anyaskodj/20130410-kim-kardashian-valosagshowsztar-ajandekot-kuldott-katalin-hercegnonek-aki-nem-reagalt.html