Szexuális világatlasz jelent meg, amely leírja, mely ország lakosai a leghűtlenebbek.

Világszerte tombol a hűtlenség - ezt a következtetést vonják le a szexuális világatlasz című új kötet szerzői. Francia földrajztudósok készítették el másfél éves kutatómunka után. Párizs végzett az első helyen a hűtlen városok listáján az öt európai országból származó, valamint egy nős férfiak és férjezett nők számára működő társkereső honlap 1,5 millió követőjének adatai alapján.

Thinkstock
Illusztráció

Az is kiderült, hogy miért hűtlenek: bizonyítani akarják, hogy képesek hódítani. Az atlasz szerint Görögországban, Lengyelországban vagy Brazíliában a lakosság 80 százaléka véli úgy, hogy a szex fontos, míg Japánban és Thaiföldön ez az arány mindössze 38 százalék.
A kötetből azt is megtudhatjuk, hogy Svédországban - amely mintaállamnak számít a nemek egyenlősége terén - volt a legtöbb nemi erőszak 2008-ban. Biztató, hogy számos ország hozott intézkedéseket a nemi zaklatás ellen, Mexikóban például külön nőknek fenntartott buszjáratok vannak, és hasonló kezdeményezések voltak Brazíliában, Egyiptomban és Japánban is. Az ENSZ-szervezet szerint Európában Észak-Írországban volt a legrosszabb a helyzet a kiskorúak elleni nemi visszaélés terén 2008-ban.
A kiadvány szerint a pornográfia 98 százaléka érkezik az Egyesült Államokból és Oroszországból, Magyarország és Csehország osztozik a "piac maradékán".

 

Kiderült a titok: nem hűséges egymáshoz az énekespár!http://www.life.hu/legykepben/20130116-lola-magyar-enekesno-es-brasch-bence-a-csillag-szuletik-sztarja.html Te hány exet hazudsz magadnak?http://www.life.hu/szeress/20130605-nemi-sztereotipiak-a-ferfiak-tobb-a-nok-kevesebb-partnert-vallanak.html Férjhez ment Madeleine svéd hercegnőhttp://www.life.hu/szeress/20130608-ferjhez-ment-madeleine-sved-hercegno-christopher-oneill-britamerikai-penzugyi-menedzser.html Mégis jó a kötözős szex?http://www.life.hu/szeress/20130607-erotika-es-perverzio-megis-jo-a-kotozos-szex.html Fény derült Michael Jackson titkos viszonyárahttp://www.life.hu/szeress/20130608-michael-jackson-enekes-szeretoje-volt-scott-thorson.html