Idősebb nő, fiatalabb pasi - Működhet?

2013.09.07. 20:50

Ha párkapcsolatról vagy házasságról van szó, a konvencionális felállás szerint illik a nőnek néhány évvel fiatalabbnak lenni. A papírforma azonban nem mindig működik, hiszen a történelemben jó néhány olyan sikeres kapcsolat volt, ahol a nő évtizedekkel idősebb volt. Korábbi évszázadokban rendszerint nagyhatalmú uralkodónők választottak maguknak fiatal szeretőt, a modern korban pedig sokan figyelmen kívül hagyják a konvenciókat, ha megtalálják egymásban az ideális társat. A Life.hu bemutatja a legfurcsább párokat.

I. Erzsébet és Robert Devereux

A szűz királynő szerelmi életével kapcsolatban máig vitáznak a történészek. Tény, hogy nem vetette meg a jóképű férfiak társaságát és mindig voltak kegyencei, az azonban nem világos, hogy pontosan milyen kapcsolatok voltak ezek. Vannak, akik szerint a szeretői voltak ezek az úriemberek, sőt, egyiküktől, Robert Dudley-tól még törvénytelen gyereke is született. Mások viszont úgy vélik, hogy a királynő szerelmes volt ugyan kegyenceibe, de az illendőség határát soha nem lépte át velük. Utolsó ilyen afférját élete alkonyán élte át Robert Devereux gróffal, aki 32 ével volt fiatalabb nála. Erzsébet 54 éves volt, amikor 1587-ben megismerkedtek, Robert pedig 22. A gróf magas volt, jóképű, sármos és igencsak értett a nők nyelvén, nem csoda hát, hogy a királynő belehabarodott. Ez a viszonya is úgy zajlott, ahogy az összes korábbi: sokat beszélgettek, hosszú sétákat tettek, kártyáztak és egyéb társasjátékokkal múlatták az időt, esténként pedig Erzsébet rezidenciáján szűk körű társasági események zajlottak. Pontosan úgy viselkedtek tehát, ahogy a korabeli szerelmespárok, ám azt nem tudni, hogy mi zajlott a zárt ajtók mögött, amikor kettesben voltak. A királynő rajongott a fiatal grófért, Robertet viszont feltehetően kevésbé vonzotta az éltes asszony, inkább az általa elérhető hatalom és gazdagság izgatta. Volt ugyanis egy sötét oldala is: indulatos, törtető ember volt, aki tisztességtelen eszközöktől sem riadt vissza az előrejutás érdekében. Épp kapóra jött tehát neki egy viszony Erzsébettel. Kapott is lehetőséget a bizonyításra, amikkel egyszer ragyogóan élt, máskor viszont csúfos kudarcot vallott. Végül esztelen becsvágya okozta a vesztét is: amikor kiesett a királynő kegyeiből, összeesküvést szőtt ellene, ami balul sült el. Amikor Erzsébet tudomást szerzett a konspirációról, nem volt tekintettel korábbi romantikus kapcsolatukra: 1601. február 6-én kivégeztette a grófot.

Forrás: Wikipedia

Nagy Katalin és Platon Zubov

A legendás orosz cárnő magánélete nem volt viharoktól mentes. Miután letaszította a trónról, majd megölette férjét, III. Pétert, maga kezdett uralkodni, és mivel nem vetette meg a testi örömöket, számos szeretőt tartott. Kegyenceit magas állásba helyezte, beköltöztette a palotába, saját lakosztálya alatt biztosított számukra szállást, a két lakosztályt pedig titkos lépcső kötötte össze, így diszkréten látogathatták egymást. A viszony végeztével birtokokat és jobbágyokat ajándékozott megunt szeretőinek, majd következett az újabb viszony. Húsz szeretőjét név szerint is ismerjük, ennél azonban feltehetően többen voltak, akiket kitüntetett kegyeivel. Katalin kedvelte a jóképű, fiatal férfiakat, így ahogy idősödött, egyre nagyobb lett a korkülönbség közte és kegyencei között. Legnagyobb szerelme, Grigorij Patyomkin csak tíz évvel volt fiatalabb nála, a rekordot pedig Katalin utolsó szeretője, Platon Zubov tartja, aki negyven évvel volt ifjabb a cárnőnél. Viszonyuk kezdetén Katalin 62 éves volt, a herceg pedig 22. Az önfejű és labilis fiatalember igencsak megdobogtatta a korosodó cárnő szívét, amit fontos állásokkal is honorált: Katalin haláláig tartó viszonyuk alatt Oroszország egyik legbefolyásosabb férfija vált belőle.

Forrás: Wikipedia

Dénes Zsófia és Szalatnyay József

Dénes Zsófia - vagy ahogy mindenki nevezte, Zsuka - leginkább Ady menyasszonyként vált ismertté, pedig hosszú élete során - 102 évet élt - sok minden megesett vele. 1913-ban Balázs Béla mutatta be az idősödő Adynak, akivel hamar összemelegedtek, és nemsokára már a házasságot fontolgatták. A tervezett frigyet végül Zsuka anyja hiúsította meg, aki nem nézte jó szemmel, hogy lánya az idősödő, súlyosan beteg költőhöz kösse az életét - talán Csinszka későbbi sorsát sejtette meg. Heves tiltakozása végül a lányt is kijózanította, és felbontotta az eljegyzést. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a tehetséges újságírónő élete további részében ragaszkodott volna a konvencionális kapcsolatokhoz. Két házassággal a háta mögött, nyolcvanéves korában ugyanis feleségül ment a nála harminc évvel fiatalabb festőművészhez, Szalatnyay Józsefhez. A cseppet sem hétköznapi nász nagyon is sikeres lett, ugyanis boldog házasságuknak csak az asszony halála tudott véget vetni több mint két évtizeddel később.

Lesznai Anna és Gergely Tibor

Lesznai Anna a magyar szecesszió egyik kiemelkedő képzőművésze volt; festett, hímzett és Ady köteteit illusztrálta, sőt az irodalomba is belekóstolt. Egész életében a szerelmet hajszolta, és végül két sikertelen házasság után barátnője fiában, a nála 15 évvel fiatalabb Gergely Tiborban találta meg azt. Anna 33 éves közismert költő és festő volt, amikor megismerkedett a 18 éves pályakezdő festővel egy utazás során. Ekkor még második férjével, Jászi Oszkárral élt, kapcsolatuk azonban kihűlőben volt. Az asszony és a fiatal fiú hamar egymásba szeretett, ám megijedtek az érzéseiktől, pontosabban azok következményeitől, ezért Gerg - ahogy mindenki nevezte a fiút - hosszabb berlini tanulmányútra ment, hátha múló fellángolásnak bizonyul a kapcsolatuk. Nem így történt. Amikor visszatért, épp úgy éreztek egymás iránt, ahogy az első pillanatban, és immár kétkedés nélkül kötötték össze az életüket. Jó döntésnek bizonyult a házasság, hiszen ötven éven át éltek egymással, kapcsolatuk kibírt egy német emigrációt, egy hazatérést, majd egy amerikai kivándorlást, és csak az asszony halála vetett véget neki 1966-ban.

Megnősült Grace Kelly unokájahttp://www.life.hu/szeress/20130901-megnosult-andrea-casiraghi-monacoi-herceg-grace-kelly-unokaja.html 5 tabu kérdés, amit ne tegyél fel, ha friss a kapcsolathttp://www.life.hu/szeress/szex/20130829-szex-szerelem-parkapcsolat-kerdezni-szabad.html Így jártam a netes randikkal - pasik vallomásaihttp://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20130828-szex-szerelem-parkapcsolat-igy-jartam-a-netes-randikkal-.html Piacról a címlapra: egy svéd herceg szerelmehttp://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20130827-egy-modern-tundermese-lilian-may-davies-es-bertil-sved.html Még idén eljegyzi szerelmét Harry herceghttp://www.life.hu/szeress/20130826-harry-herceg-meg-iden-megkeri-szerelme-cressida-bonas-kezet.html
Nagy Katalinszerelempárkapcsolattörténelemszeretőromantikafeleség