Oroszország bútorok cár LifeNight szerető Nagy Katalin perverzió botrány pornográfia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Péniszekkel díszített asztalok, meztelen embertestek egymásba fonódása a székek karfáján - az orosz cárnő bútorai sem az uralkodó szemérmességéről árulkodtak.

Nagy Katalin, aki a legendával ellentétben nem egy lóval próbált meg közösülni, amikor meghalt, sosem látott bútorait néhány szovjet katona örökítette meg a második világháború után. A fotókat ide kattintva nézheted meg.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Bár a cárnő szerelmi életéből kiindulva kevésbé lehetnek meglepőek a péniszekkel díszített asztalfélék és egyéb furcsaságok, a régi felvételek azonban még ma is megbotránkoztathatják a 21. század emberét. Nagy Katalin azon történelmi személyek közé tartozott, akiknek politikai nagyhatalmát sokszor háttérbe szorították botrányai. Tizenkét szerető neve maradt fenn, de annyi leszögezhető, rajtuk kívül bizonyára több férfival volt dolga. A cárnő törvénytelenül született gyermekei közül ma sem egészen világos, melyikük kitől fogant meg. Bőkezűségét majdnem minden ágyasa élvezhette: egyiküknek például 1000 szolgát küldött ajándékba hálószobában nyújtott teljesítménye díjazására.

Perverzió: gyönyör a pokol tornácán (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20130906-szex-szexualitas-parkapcsolat-perverzio-gyonyor-a-pokol-tornacan-18.htmlEzeket viseld a perverzek ellenhttp://www.life.hu/legytrendi/20130619-szoros-harisnya-es-pulover-sokkoloval-ellatott-fehernemu-ezeket-viseld.htmlPasivélemény: "Perverzebb vagyok az átlagnál" (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20121128-szex-szerelem-parkapcsolat-perverzebb-vagyok-az-atlagnal-18.htmlMeztelenre vetkőztek a királyi tengerészekhttp://www.life.hu/szorakozz/20131105-jotekony-celbol-vetkoztek-a-brit-kiralyi-haditengereszet-kommandosai-a-go.htmlA legkegyetlenebb uralkodónőkhttp://www.life.hu/szorakozz/20130816-wu-hou-veres-maria-ranavalona-a-tortenelem-legkegyetlenebb-uralkodonoi.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.