Elton John is összeházasodik barátjával

Forrás: AFP/Frederic J. Brown -
házasság David Furnish Elton John Nagy-Britannia homoszexualitás engedélyezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Miután Nagy-Britanniában is egybekelhetnek a melegek, a világhírű énekes bejelentette, hogy a házasság szintjére emeli kapcsolatát férfi élettársával.

Elton John és David Furnish húsz éve társa egymásnak. Több mint nyolc éve élnek bejegyzett élettársi kapcsolatban, és két, béranyától született fiúgyermeket nevelnek. A 67 éves énekes azt mondta: noha jogilag nem látják szükségét a házasságkötésnek, híres párként kötelességüknek érzik, hogy felhívják a figyelmet "olyasmire, amiről sok meleg férfi soha még csak nem is álmodhatott ebben az országban."

Elton John és David Furnish Forrás: AFP/Frederic J. Brown

Angliában és Walesben március 29-től van lehetőség az azonos neműek házasságára. Elton John azt mondta, büszke Angliára, és azokra a törvényekre, amelyek Daviddel való megismerkedésük óta életbe léptek hazájában.

A világsztár és partnere az elsők között létesített bejegyzett élettársi kapcsolatot 2005. december 21-én, az eseményt egy 2 millió dolláros lagzival, 650 vendég jelenlétében ünnepelték meg – írja az MTI. Az akkori felhajtástól eltérően a házasságkötést szűk körben, csak gyermekeik - a hároméves Zachary és az egyéves Elijah -, valamint a tanúk jelenlétében tervezik májusban egy angliai anyakönyvvezetőnél. A pár úgy véli, személyes példamutatásuk segített csökkenteni a homoszexuálisokat sújtó előítéleteket is.

Jön az évszázad esküvőjehttp://www.life.hu/intim/20140328-harry-herceg-es-szerelme-cressida-bonas-hamarosan-egybekelnek-sot-talan-mar-a-baba-is-uton-van-irja.htmlHarry herceg és szerelme, Cressida Bonas kimondják a boldogító igent, sőt, egyes hírek szerint már a baba is úton van.IntimOrigoLegális lett a melegházasság Nagy-Britanniábanhttp://www.life.hu/intim/20140329-2014-marcius-29-tol-legalis-a-meleghazassag-nagy-britanniaban-angliaban.html"Szombattól házasságot köthetnek azonos nemű párok is Nagy-Britanniában" - tájékoztat a Guardianre hivatkozva az Origo.Intim--Fradi-vezérrel jár a szépségkirálynőhttp://www.life.hu/intim/20140328-a-2012-es-miss-universe-hungary-gyoztese-konkoly-agi-jozsi-gyorggyel-a-ferencvaros.htmlA 2012-es Miss Universe Hungary győztese, Konkoly Ági Józsi Györggyel, a Ferencváros csapatkapitányával jár.Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.