Jó ötletnek tűnhet a búfelejtő szex, de inkább ne csináld

Forrás: Thinkstock -
búfelejtő szex szakítás kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Éppen most szakítottál valakivel, akiről azt hitted, soha nem bánthat meg? Megoldást keresel, hogyan léphetsz tovább, ekkor villan be a jól ismert klisé: „Ha túl akarsz lenni valakin, felejtsd el mással.” Figyelmeztetünk, ez rossz ötlet!

Jusson eszedbe a következő néhány gondolat, mikor készülsz rávetni magad az első szembejövő prédára, hogy elfelejtsd a szíved összetörőjét.

Leselkednek a nemi betegségek

Egyrészt tisztázzuk: Úgysem fog előkerülni a pasi, akivel ismeretlenül lefeküdtél, tehát hiába hagyod el a cipődet, mint Hamupipőke, a herceg nem fog megkeresni. De egy jó kis nemibetegség keresés nélkül is rád találhat, és csak bánni fogod, hogy egy idegen ágyában ébredtél.

Lehet, hogy rajtad van az alkohol-szemüveg

És Brad Pittel feküdtél, de másnap Shrekkel ébredsz.

Bűntudatod lesz

Akárhogy is próbálod majd elnyomni az érzést, hogy semmi rosszat nem tettél, néha előjön majd a bűntudat, és akkor sem lesz majd kedved lefeküdni egy pasival, ha tényleg szeretnél, mert félni fogsz a bűntudat érzéstől.

Ha mégis megjavítanátok a kapcsolatot az exeddel, nem biztos, hogy menni fog

De most tényleg, te össze akarnál jönni valakivel újra, aki rögtön az első szembejövőnek felajánlotta magát a szakítás után?

Forrás: Thinkstock

Szinte biztos, hogy nem lesz belőle kapcsolat

Ha a szakításod után körbeállnak a pasik, vajon azonnal egy komoly kapcsolat reményében törik magukat? Ez egyáltalán nem biztos… Jobb, ha arra tippelsz, hogy csak egy pásztorórát szeretnének veled eltölteni.

Veszélyes idegen

Őszintén: Tudsz valamit a pasiról a vezetéknevén kívül? Ha nem, jobb, ha inkább elfelejted a búfelejtő szexet.

A hazafelé út

Emlékszel még, milyen kínos a hazafelé út egy egyéjszakás kaland után a szakadt harisnyádban…?

Vége! Szakítottak az X-Faktor fiatal szerelmeseihttp://www.life.hu/intim/20150310-feng-ya-ou-ferenc-es-peterffy-lili-az-x-faktor-egykori-versenyzoi-szakitottak.htmlElváltak az útjai az X-Faktor fiatal szerelmeseinek. A ByTheWay énekese, Feng Ya Ou Feri és Péterffy Lili hét hónap után szakítottak. Intim--Forradalmi újítás szexcseteléshez - Itt a szex-szelfibot!http://www.life.hu/intim/20150304-szex-szelfibottal-a-vaginat-belulrol-lehet-kamerazni.htmlHa eddig nem lett volna elég a sima szelfibot, most itt a legvadabb újítás, amit csak el tudunk képzelni: a szex-szelfibot. Hát ez csodás.Intim--Csak a lotyók análkodnak? Létezik análorgazmus? 6 tévhit a popószexrőlhttp://www.life.hu/intim/20150309-analis-szex-poposzex-analorgazmus-es-egyeb-tevhitek-a-popozexrol.htmlElőbb vagy utóbb sok párnál szóba kerül a popsiszex - különösen a férfiak fantáziálnak megszállottan a hátsó kapun való behatolásról, de a nők számára is ugyanolyan izgató lehet, ha megismerik az orgazmus más formáját. A "görög szerelemről" ijesztőbbnél ijesztőbb történetek keringenek, de ne aggódj, mert ezek nagy része buta tévhit, és ha néhány alapszabályt betartasz, különleges gyönyörben lehet részed!IntimThinkstockBorosta- és kapucsínóhájp: Nálunk is gőzölög már a Men and Coffee trendhttp://www.life.hu/intim/20150309-facebookon-es-instagramon-hodit-a-men-and-coffee-uj-trend-szexi-ferfiakkal-es-kavekkal.htmlMíg az isteni kávéillat és egy bögre igazi fekete okot ad arra, hogy kikelj az ágyadból, addig egy dögös, félmeztelen, lumberszexuális jegyeket viselő férfi inkább arra buzdít, hogy benne maradj. A látszólagos ellentmondás ellenére új trend van kibontakozóban. Nem is kell hozzá más, csak egy szexi pasi, egy bögre kávé és egy jól megválasztott Insta-effekt.Intim--Véget ért a szerelem? Susan Sarandon pasija cáfolthttp://www.life.hu/intim/20150309-susan-sarandon-es-jonathan-brickilin-hivatalos-kozlemenyben-cafolta-szakitasukat.htmlPár nappal korábban még az állítólagos szakításuktól volt hangos a sajtó, a színésznő 37 éves párja, Jonathan Bricklin hivatalos közleménye azonban egészen mást mond.Intim--Szent szajhák, kurtizánok és papnők: szakrális prostitúció, avagy paráználkodás vallási célbólhttp://www.life.hu/intim/20121211-szex-szerelem-parkapcsolat-szakralis-prostitucio-paraznalkodas-vallasi-celbol.htmlHa vallás és szex kapcsolatáról van szó, legtöbbünknek kapásból a hetedik parancsolat ugrik be, ami tiltja a paráználkodást. Pedig a történelemben jó néhány olyan kultusz volt, amelyek nemhogy tiltották a bujálkodást, hanem egyenesen vallásos kötelességnek tartották azt. IntimThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.