Nem az a kérdés, mi van, hanem, hogy mi lehetne - Ne nyeld be, kezeld!

Forrás: Thinkstock -
probléma párkapcsolat kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha egy problémának megtaláljuk az igazi okát, amiből kifejlődött, és jól kezeljük, akkor a probléma megoldódik. Ha nem találjuk meg az alapvető okot, vagy nem jól kezeljük, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy a probléma egyre bonyolultabb, szövevényesebb és egyre nehezebben megoldható lesz.
Forrás: Thinkstock

Két alapvető hibát szoktunk elkövetni a kapcsolatunkban. Az első, ha elfogadjuk a rossz helyzetet. Például egyre kevesebb dologról beszélünk, és egyre felszínesebben. Ahelyett, hogy megoldanánk a problémát, megmagyarázzuk, és ezzel igazoljuk a fennálló állapotot. Ehhez persze bele kell vinnünk egy hamis állítást a dologba, hogy jó magyarázattal szolgáljunk.

Pilát Gábor

Az elmúlt húsz évben közel 13 ezer embernek tartottam értékesítési, vezetői, valamint kommunikációs tréningeket, és már a kezdetektől azt figyeltem meg, hogy az alapvető igazságok, összefüggések az élet minden területén használhatók. Nem is lehetne másképp, hiszen a mondás szerint, ami igazság, az mindenhol az, ami pedig nem működik mindenhol, az nem volt igazság.

A "Tabuk nélkül a párkapcsolatról" közösséget azzal a céllal hoztam létre, hogy a tapasztalataim alapján támogatást, segítséget nyújtsak azoknak a pároknak és párjukat kereső embereknek, akik minőségi élet megélésére törekszenek, legyen az párkapcsolat, munka, gyereknevelés vagy önmagunk megtalálása a világban.

www.pilatgabor.hu,
Facebook/Tabuk nélkül a párkapcsolatról

Teljesen normális, hogy több év után már nem beszélgetnek annyit az emberek egymással. Ennek persze megvan az a veszélye, hogy egyre kevésbé fogjuk érezni a késztetést arra, hogy javítsunk a kialakult helyzeten, sőt egy idő után nem is érezzük a változtatás igényét.

Nemcsak, hogy nem találtuk meg a valós okot, de már nem is akarjuk megtalálni.

A második, ha nem fogadjuk el a rossz helyzetet, de nem a valós miértet találjuk meg, illetve helytelenül járunk el. Például, ha van néhány olyan téma, amivel kapcsolatban rendre zsákutcába futunk, ezért azt a döntést hozzuk, hogy ezeket tabuként kezeljük, és nem beszélünk róluk.

Pillanatnyi megoldásként tökéletes, de nyilván nem elég jó ahhoz, hogy közép- és hosszú távon eredményre vezessen. Ezért azt javaslom, áss le kíméletlenül a probléma valós gyökeréhez!

Tudom, ez sokszor fájdalommal jár, akár saját magunkkal való konfrontálódással is, de megéri. Soha nem az a kérdés, hogy mi van, mindig az a kérdés, hogy mi lehetne!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.