Kiderült, ezért gondolnak a férfiak mindig a szexre

Forrás: Thinkstock -
gondolkodás szex intim férfiak
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy látszik, nem véletlen, hogy a férfiaknak folyton a szexen jár az esze: kukacokon végzett kísérletek bizonyították, hogy a hímeknek kettővel több agysejtjükvan, amely a közösülés irányába hajtja őket. Ez a késztetés olyan erős, hogy gyakran még az evésnél is fontosabbá válik – tudjuk meg a University College London friss kutatásából, amely a Nature című szaklapban jelent meg.

Noha a kutatás kizárólag 1 mm-es átlátszó, földben élő kukacokra terjedt ki, a tudósoknak van okuk feltételezni, hogy hasonló a helyzet más állatoknál és az embereknél is. A két extra agysejt a közösülésre való erős igényért felelős, amely minden más szükséglet fölé emelkedik a hímeknél.

Forrás: Thinkstock

Hiába egy aprócska élőlényről van szó, a caenorhabditis elegans nevű csúszómászó biológiája az emberéhez rendkívüli módon hasonlít. Náluk is két nem létezik: a hím és a hermafrodita, egyfajta módosult nőstény, amelynek nincs szüksége közösülésre a szaporodáshoz.

A szakemberek már korábban megfigyelték, hogy a hímeknek van két agysejtjük, amely nem található meg a hermafroditákban. Most azonban az is kiderült, hogy mi a feladata ennek a két titokzatos agysejtnek: arra készteti a hímeket, hogy keressék a reprodukció lehetőségét.

A kísérlet során mindkét nemet arra kondicionálták, hogy a sós ízt az éhezéssel kössék össze. Azok a hímek azonban, amelyek a sót az éhezéshez és a szexhez kapcsolták, mégis a sót választották. Mindez azt mutatja, hogy a szex fontosabb számukra, mint az étel. A hermafroditák ugyanekkor elkerülték a sót, így a tudósok megállapították, hogy a két titokzatos agysejt a szex-preferálásért felelős.

Az amerikai kutatókkal együttműködésben dolgozó szakemberek szerint a két agysejt megőrzi a korábbi aktus emlékét, így a későbbi helyzetekben a szex utáni vágy kerül előtérbe, minden mással szemben.

Az igazi szeretet nem csupán két ember érzelmi fellángolása - Van még egy összetevő!http://www.life.hu/intim/20151022-pilat-gabor-az-igazi-szeretet-nem-csupan-ket-ember-erzelmi-fellangolasa.htmlAz igazi szeretet nem csupán két ember érzelmi fellángolását jelenti, ott jelen van még egy esszenciális összetevő. Az egymás iránti tisztelet. Intim--Ellopott csecsemők? Avagy az exem, aki soha nem akart gyereket, de most babázik...http://www.life.hu/intim/20151028-az-exem-aki-soha-nem-akart-gyereket-tolem-de-most-babazik-massal.htmlValószínűleg a te Facebook-faladon is gyakran megjelennek az ismerősök babaváró fotói, de talán kevés dolog képes úgy hatni rád érzelmileg, mint amikor megpillantod a hírfolyamodban, hogy az exed és párja hamarosan boldog szülők lesznek. Főleg annak tudatában, hogy tőled soha nem akart gyereket! Intim--5 dolog, amit a pasik szörnyen visszataszítónak tartanakhttp://www.life.hu/intim/20151027-visszataszitonak-tartjak-a-ferfiak-ezeket-a-dolgokat.htmlAzt hinnéd, a férfiak a lepattogzott körmöktől vagy a lenőtt hajtól kapnak sikítófrászt? Tévedsz. Vannak dolgok, amikről te azt hiszed, hogy nem is vészesek, pedig ők a legszívesebben fejvesztve menekülnének miattuk. Intim--Tökpucéran pucsít a tengerparton Candice Swanepoelhttp://www.life.hu/intim/20151028-candice-swanepoel-modell-puceran-pucsit-a-tengerparton.htmlA modell nagyon dögös és nagyon meztelen fotóval kényeztette követőit az Instagram- oldalán. Intim--„Nem jöttünk össze újra" – Először beszélt Lamar Odomról Khloe Kardashianhttp://www.life.hu/intim/20151028-khloe-kardashian-valosagshow-sztar-nem-jott-ujra-ossze-lamar-odom-kosarlabdazoval.htmlHosszú idő után végre megtörte a csendet a magát eszméletlen állapotba dorbézoló kosárlabdasztár válófélben lévő felesége, Khloe Kardashian: tagadja, hogy újrakezdték volna kapcsolatukat Lamar Odommal.Intim--5 dolog, amit a pasik szörnyen visszataszítónak tartanakhttp://www.life.hu/intim/20151027-visszataszitonak-tartjak-a-ferfiak-ezeket-a-dolgokat.htmlAzt hinnéd, a férfiak a lepattogzott körmöktől vagy a lenőtt hajtól kapnak sikítófrászt? Tévedsz. Vannak dolgok, amikről te azt hiszed, hogy nem is vészesek, pedig ők a legszívesebben fejvesztve menekülnének miattuk. Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.