Még sincs rendben David Beckham és Victoria házassága?

Forrás: AFP/Justin Tallis -
David Beckham házasság válság kapcsolat Victoria Beckham
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A pár már egy jó ideje nem mutatkozik együtt, David szinte kizárólag a gyermekivel mozdul ki különböző programokra.

Az egykori focista és Victoria körül nem nyugszanak a kedélyek. A házasságuk megromlásáról szóló híreszteléseket csak szítják azzal, hogy többnyire soha nem mennek együtt sehová. David jórészt a gyermekivel csinál közös programot, de Victoria soha nem tart velük.

Forrás: AFP/Justin Tallis

Legutóbb David együtt ment tetováltatni legnagyobb fiával, most pedig két kisebb fiát vitte el kosármeccsre, természetesen felesége nélkül. Mialatt a fiúk a mérkőzésen izgultak, Victoria lányukat foglalata le. A párhoz közel álló forrás szerint nem titok, hogy Victoria és David régóta külön életet élnek. A bejelentéssel pedig megvárnak egy csendesebb időszakot, hogy minél kisebb legyen a felhajtás.

Katie Holmes nem bírja magán a melltartót - Fotó!http://www.life.hu/intim/20160405-katie-holmes-ismet-melltarto-nelkul-setalt-az-utcan.htmlA színésznő mostanában sokkal jobban szereti, ha a kebleit nem szorítják össze a melltartó kapcsai. A meleg nyárias időben még kevésbé volt kedve a melleit megzabolázni. Intim--"Ha más nincs, kiveszem idő előtt" - Férfivallomások a gumi óvszerről (18+)http://www.life.hu/intim/20160403-a-pasik-es-a-gumi-ferfivallomasok-az-ovszerrol-kondomrol-ruhellem-a-tudatot-hogy-ratapad.htmlMáig a legelterjedtebb védelem a nem kívánt terhesség és a nemi betegségek ellen is, egyre kényelmesebb és minőségibb verziókkal állnak elő a gyártók, a pasik viszonya az óvszerhez mégis minimum ellentmondásos. Miért utálják, és miért nem, ki hogyan van vele? Megkérdeztünk néhány férfiút a témáról. Intim--Aggass falloszt! Péniszfesztivált rendeztek Japánbanhttp://www.life.hu/intim/20160404-penisz-fesztivalt-rendeztek-japanban-ahol-mindenki-falloszokat-aggatott-magara.htmlAz biztos, hogy ennyi nemi szervet egy helyen ritkán látni, a mulatságon ugyanis az a szokás, hogy mindenki falloszokat aggat magára. Intim-- Kulcsár Edináéknál eljegyzés várható?http://www.life.hu/intim/20160404-lehet-hogy-hamarosan-eljegyzik-kulcsar-edina-szepsegkiralynot.htmlA műsorvezető három hónapja van együtt párjával, Andrissal. Edina az utóbbi időben rengeteget költözött, éppen ezért édesanyja kikötötte, most már csak akkor költözhet el, ha gyűrű van az ujján vagy baba van a hasában. Intim--Kim Kardashian és Kanye West házasságát új házuk sem menti meghttp://www.life.hu/intim/20160404-kim-kardashian-es-kanye-west-elkoltoztek-de-kapcsolatukon-csak-rontott-az-uj-haz.htmlA sztápár új otthonra lelt, de a hatalmas kastélyban sem találják boldogságukat. Eddig Kim édesanyja segített elsimítani a vitákat, ám a költözéssel minden megváltozott. Intim--Vajon mire gondolnak a férfiak az első randin?http://www.life.hu/intim/20160404-ezeken-kattognak-a-ferfiak-mikozben-eloszor-beszelgettek.htmlSzex, szex, és szex - gondolhatnánk. Ám egy kutatás szerint, hozzánk hasonlóan ők is az apró jeleket keresik, hacsak nem azon kapjuk őket, hogy miközben mesélünk, a tekintetük szép lassan a dekoltázsunkra vándorol. Ha ez így van, akkkor az első mondat lép érvénybe... Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.