Milliókkal húzta le a randipartnereit a nő

börtön randi lopás Randevú
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy nő a szépségét kihasználva különböző netes randioldalakon cserkészte be a gyanútlan férfiakat. De akadt egy kisebb bökkenő: a szívük helyett a pénzüket rabolta el.

A 43 éves Maria Christina Johnson nagyjából 250 ezer dollárt, azaz 69 millió forintot tapsolt el áldozatai pénzéből.

Forrás: Los Angeles Sheriff's Department

A szegény férfiak nem is sejtették, mi vár rájuk, amikor egy kis szex reményében beengedték a dögös csalót az otthonukba. Maria Christina Johnson ugyanis a randipartnerei lakásából lopta el a személyes adataikat, majd hitelkeretet igényelt a nevükben.

Luxusban élt

A nőnek ezután semmi más dolga nem volt, mint elkölteni a rengeteg pénzt drága ruhákra, és persze a luxushotelek számláira,

mivel ott tengette mindennapjait.

A hivatalos adatok szerint Johnson idén márciusig több mint 250 ezer dollárt költött el, de a valós összeg ennél több is lehet, mivel a hatóságok továbbra is várják a kifosztott férfiak jelentkezését.

Forrás: KCAL9

Többször is ült

A nőt április 28-án egy Santa Barbara-i hotelben fogták el, ám mint kiderült, többször is ült már börtönben. 2011-ben például azért csukták le, mert egy NASCAR csapat munkatársának adta ki magát. Mielőtt pedig 2008-ban Kaliforniába költözött, legalább két évet töltött egy washingtoni börtönben személyiséglopással kapcsolatos vádak miatt. De ugyanezért

korábban egy torrancei börtönben is vendégeskedett.

A nyomozás során egyébként kiderült, hogy a nő kutyakiképzőnek adta ki magát, legális bevételi forrással egyáltalán nem rendelkezett, és olyan álnevet használt, mint a Maria Hendricks vagy a Gia Hendricks - számolt be a Laist.

Szoftpornóval dobta fel hirdetését egy ingatlanirodahttp://www.life.hu/news/20160510-ingatlanhirdetesbe-rejtett-felnottfilmmel-rukkolt-elo-egy-ingatlaniroda.htmlEgy Los-Angeles-i ingatlaniroda újraértelmezte az ingatlanhirdetéseket: felkért egy szexi modellt, aki lelkesen megmutatta a popóját, majd csókolózott egy másik nővel, mindezt pedig egy 12,5 millió dollár (3,5 milliárd forint) értékű eladásra kínált luxusházban. News--Adele keményen megmondta a véleményét Beyoncérólhttp://www.life.hu/news/20160509-adele-kemenyen-megmondta-a-velemenyet-beyoncerol.htmlAz eddig sem volt titok, hogy Adele bátran megmondja a véleményét, ráadásul úgy, hogy nem igazán érdekli, hogy kinek, vagy épp kiről. Így volt ez a napokban is, amikor az énekesnő megszakította koncertjét, és Beyoncéról vallott... NewsOrigoKiderült, hogy miért kunyerálnak állandóan kaját a labradorokhttp://www.life.hu/news/20160505-kiderult-hogy-miert-kunyeralnak-allandoan-kajat-a-labradorok.htmlA Cambridge Egyetem kutatói szerint a labradorok hajlamosabbak az elhízásra, mint más kutyafajták, és azt is elárulták, hogy miért. News--Pánik tört ki a csepeli strandonhttp://www.life.hu/news/20160504-panik-tort-ki-a-csepeli-strandon.htmlMentők, tűzoltók, és a rendőrök is kivonultak a csepeli strandhoz szerda délután, mert a gyanú szerint szivárgott a klórgáz, ám ez alaptalannak bizonyult. News--Sokan nem hiszik, hogy Kiss László elkövette a nemi erőszakothttp://www.life.hu/news/20160427-sokak-szerint-kiss-laszlo-nem-kovetett-el-nemi-eroszakot.html„Kiállás Kiss László mellett” címmel indult aláírásgyűjtés Százhalombattán, méghozzá az úszóedzőről elnevezett uszodában. News--Sokan nem hiszik, hogy Kiss László elkövette a nemi erőszakothttp://www.life.hu/news/20160427-sokak-szerint-kiss-laszlo-nem-kovetett-el-nemi-eroszakot.html„Kiállás Kiss László mellett” címmel indult aláírásgyűjtés Százhalombattán, méghozzá az úszóedzőről elnevezett uszodában. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.