Sztárnász! Müller Attila elveszi Larion Zoét!

esküvő Larion Zoé házasság Négy Esküvő (tévéműsor) Müller Attila Viasat3
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A műsorvezető és szépséges barátnője, Zoé két és fél éve alkotnak egy párt, szerelmük azóta is töretlen, így meghozták a nagy döntést: összeházasodnak!

Férj lesz a tévés műsorvezető, színész Müller Attilából: elveszi gyönyörű kedvesét, Larion Zoét. Két és fél évig halogatták ezt a döntést, pedig már az első randijuk olyan jól sikerült, hogy gyorsan össze is bútoroztak.

Forrás: Origo

„A miénk vicces love story. Egy sajtótájékoztatón ismerkedtünk meg, ahol mindketten kipróbálhattuk, milyen fizikai erőnlét szükséges a rúdtánchoz. Attila egy akrobatikus mutatvánnyal próbálkozott, amikor véletlenül fejberúgott. Szerencsére nem történt komoly sérülés, inkább vicces volt, azóta is őrizzük azt a felvételt"- mesélte nevetve a lány.

Zoé úgy érzi, Attila gyakorlatilag azonnal az élete és a szíve részévé vált: „Az első randi annyira jól sikerült, hogy reggelig beszélgettünk (is). A második napon sem tudtunk meglenni egymás nélkül, aznap is nálam aludt és eleinte az volt a rendszer, hogy hazaszaladt, átöltözött és ismét randiztunk. A következő héten már sporttáskával érkezett és hétvégén hazavitte a mosnivalót. Gyorsan elhatároztuk, hogy összeköltözünk. Azóta együtt élünk" – árulta el Zoé.

Forrás: Viasat3

Persze kapcsolatuk elején köztük is akadtak kisebb-nagyobb súrlódások, mivel mindketten határozott személyiségnek tartják magukat: „El kellett döntenünk, hogy ki lesz az úr vagy úrnő a háznál. Zoé kemény küzdőpartner volt, de persze én győztem. Emellett össze kellett állítanunk a saját kis házirendünket, logikusan megterveztünk mindent és a ZoTTi rendszer tökéletesen működik azóta is" – nevetett Attila. „A ZoTTi mi vagyunk. ZO(é-A)TTI. Úgy érezzük mi egyek vagyunk. Mint az ősi mítoszban, mely szerint a Földön valaha olyan emberek éltek, kiknek két fejük, négy kezük és négy lábuk volt, de csak egy lelkük. Az istenek azonban megirigyelték a boldogságukat, és tökéletes életüket, így egy baljós napon villámokat szórtak a földre és kettéválasztották az embereket. Minden embernek egy feje, két keze és két lába lett, de belül egyedül volt, mivel a lelkük is kettészakadt. Mi vagyunk ez a fura ősi lény, ZoTTi. Egy lélek, két fej, négy kéz és négy láb"– tette hozzá a műsorvezető.

Az ifjú pár a VIASAT3 Négy esküvő című műsorában mutatja be az esküvőjét.

Páros jógára vittük a szerelmeseket

Müller Attila és gyönyörű barátnője, Larion Zoé szuper párost alkotnak, ez pedig egy jógaórán vagy tovább mélyül, vagy a felszínre törhetnek az ellentétek. Nos, náluk abszolút a harmónia és az összetartozás erősödött – csodás képek a Life.hu cikkében.
Egy escortlány vallomása: „Aki nem a pénzért csinálja, az hazudik"http://www.life.hu/intim/20160523-egy-escort-lany-szex-munkas-oszinten-vallott-a-munkajarol-es-a-harminc-millio-forintrol-amit-egy-ev.htmlSzadomazó bimbicsipesz, muszlim esküvő 5 percben és egy harmincmilliós lakás egy év alatt - így él külföldön egy bevállalós lány, aki a testével keresi a kenyerét. IntimOrigo5+1 jel, amely szerint a pasid büszke arra, hogy vőlegény letthttp://www.life.hu/intim/20160524-volegeny-lett-a-ferfi-igy-adja-mindenkinek-a-tudtara.htmlNagy esemény az eljegyzés, főleg a férfiaknak, akik olykor tényleg nehezen kötelezik el magukat a házasság mellett. Intim--Így maszturbálnak a nők - 5 történet az önkielégítésrőlhttp://www.life.hu/intim/20160525-hogyan-maszturbalnak-a-nok-5-tortenet-az-onkielegitesrol.htmlTény, hogy a hölgyek nem beszélnek olyan sokat és olyan nyíltan a maszturbálásról, mint a férfiak, ettől függetlenül ők is ugyanúgy csinálják és szeretik. És olykor-olykor még hajlandók is mesélni arról, mi indítja be őket. Intim--Kínos! Mariah Carey mellbimbója utat tört magának - Fotó!http://www.life.hu/intim/20160524-mariah-carey-enekesno-mellbimboja-kivillant-a-ruhaja-alol.htmlAz énekesnő új lovagja, James Packer igazította a helyére Mariah ruháját. Micsoda úriember! Intim--Kezeket a bugyikba! Közeledik a maszturbáció világnapjahttp://www.life.hu/intim/20160524-ma-van-a-maszturbacio-vilagnapja-wally-a-szervezo-is-onkielegitesre-biztat.htmlTudtad, hogy létezik a maszturbáció világnapja? A jeles nap május 28-ra, azaz szombatra esik. Ha mosolyognál ezen, ne tedd, ugyanis az élvezetek mellett egy nagyon fontos problémára hívja fel a figyelmet: rengeteg nő nem él át orgazmust a partnerével, így nekik ideje a saját kezükbe venni az irányítást! IntimThinkstockGusztustalan! Többször is kollégája kávéjába élvezett a férfihttp://www.life.hu/intim/20160525-tobbszor-is-kollegaja-kavejaba-elvezett-egy-kanadai-ferfi-douglas-whaley.htmlPerverz és különös hobbit űzött évekig egy kanadai férfi, Douglas Whaley. Beleélvezett munkatársa kávéscsészéjébe, és a péniszével dörzsölte asztalát, valamint a nő telefonját is. Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.