"Úgy rákattantam egy pornósztárra, hogy akkor is rá gondoltam, miközben a barátnőmmel szexeltem"

Forrás: Thinkstock -
pornó szex
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy a nők ritkán, úgy a pasik többsége bevallja, ha pornót néz. Mármint a barátainak. A barátnőjüknek azonban kevésbé, mondván, úgysem értené meg, miért van virtuális kéjre is szüksége. Nos, néhány Reddit-felhasználó megszólalt a pikáns témában. 

Néhány válasz a sok közül:

„Nem értem, hogy a lányok miért sértődnek meg, ha néha pornót nézek. Ez nem jelenti, hogy a pornósztárok jobban bejönnek, vagy nem vagyok elégedett a szexuális életemmel. Ez inkább stresszlevezetés.” – Joe, 24

„Én csak akkor szoktam pornót nézni, ha lusta vagyok. Néha egyszerűbb, ha csak nézni kell az akciót, és nem felidézni valamilyen szexi képet a fejemben, miközben magammal játszom.” – David, 23

Forrás: Thinkstock

„Néha nem tudok kiigazodni a barátnőmön: ha nincs kedve hancúrozni, és nyaggatom, az a baj. Ha pedig inkább pornót nézek, akkor azért akad ki. Pedig az csak pótlék, de nem érti.” – Ben, 26

„Bevallom, velem előfordult már, hogy túlságosan rákattantam egy pornósztárra. Egy időben annyi videóját megnéztem, hogy utána akkor is rá gondoltam, mikor a barátnőmmel szexeltem. Utána le is töröltem az összes filmjét a gépemről, de nehéz volt. Mintha szakítottunk volna.” – Frank, 25

Palvin Barbi dögös melltartóban csábíthttp://www.life.hu/intim/20160528-palvin-barbi-instagram-oldalara-toltott-fel-kepet-amin-dogos-melltartoban-csabit.htmlA magyar modell szinte bármit felvehet, mindenben szexi, de egy falatnyi fehérneműben még inkább. IntimOrigoHorror randisztorik, ami hallatán nem bánod, hogy szingli vagyhttp://www.life.hu/intim/20160522-horror-ismerkedos-es-randisztorik-ami-hallatan-nem-banod-hogy-szingli-vagy.htmlTárskeresőzni kemény és kiszámíthatatlan játék, aminek a legnehezebb, legkritikusabb része az első találkozás. Rengeteg nyugtalanító kérdés kavarog ilyenkor az ember fejében. Miről fogunk beszélgetni? Hogyan viselkedjek vele? Tetszeni fog az illata? És ha rosszul csókol? Ezek mind természetes aggodalmak, de bagatell dolognak tűnhetnek azok szemében, akik már átélték életük legkatasztrofálisabb randiélményét. Reddit-kommentelők történeteiből szemezgettünk. Intim--Dobó Kata és Andy Vajna még mindig összejárnakhttp://www.life.hu/intim/20160528-dobo-kata-es-andy-vajna-meg-mindig-osszejarnak.htmlA színésznő nem fél, ha lánya, Szofi egyszer elolvassa azokat a cikkeket, amik róla megjelentek a médiában, hiszen nincs semmi takargatnivalója. Andy Vajnát pedig személyesen is ismeri a kislány. IntimFotó: Polyák Attila - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.