Tóth Vera kapcsolata is válságban van?

Forrás: Tóth Vera / Facebook -
válság társkereső csalódás szerelem Tóth Vera kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sok csalódás után talált rá a boldogság Verára néhány évvel ezelőtt, azonban most az a hír járja, hogy az ő kapcsolatuk is válságba került. Állítólag szerelmét megtalálták egy társkeresőn, ami érthető módon nagyon megrázta az énekesnőt.

Nagyon nehéz időszakokon van túl Tóth Vera, hiszen sok csalódásból kellett már felállnia. Néhány évvel ezelőtt hagyta maga mögött azt az embert, aki kis híján tönkretette, és rátalált egy másik férfira, akivel ez idáig harmonikus kapcsolatban éltek.

Forrás: Tóth Vera / Facebook

A minap azonban felröppent a hír, miszerint Tóth Vera szerelmét egy társkeresőn találták meg, egy olyan oldalon, ahol nem feltétlenül hosszú távú kapcsolatot keresgél az ember. Azt nem tudni, mikor regisztrált a férfi, de ha a híresztelések igazak, az nem jelent sok jót – írja a Bors. Vera bizonyára nagyon csalódott, hiszen az előző kapcsolata is szörnyű véget ért. Akkor egy évig kezelték, mire kigyógyult lelki betegségéből.

Tóth Vera elképesztően jól néz ki: Egyre vékonyabb!

Tóth Vera több sikertelen fogyókúra után most elképesztő formában van. A 31 éves sztár megmutatta, mennyire lefogyott. Nézd meg, milyen csinos már az énekesnő!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.