Van az úgy, hogy az ember szeretne eljutni a csúcsra, de megzavarják benne: talán nincs is kínosabb annál, ha valakire rányitnak maszturbálás, vagy szex közben, de az sem épp felemelő, ha egy masszázsszalonban nem tudja türtőztetni tovább magát az ember. Íme, a legcikibb orgazmus sztorik, lebukásokról és kínos helyzetekről.

1. Rám nyitottakÉppen magammal voltam elfoglalva, és már nagyon közel jártam a csúcshoz, amikor benyitott az apám. Még éppen vissza tudtam tenni a helyére a dolgokat, és felhúztam a cipzárt, de ez nem változtatott azon, hogy álló farokkal köszöntöttem apámat, miközben beleélveztem a nadrágomba.

,,Éppen magammal voltam elfoglalva, és már nagyon közel jártam a csúcshoz, amikor benyitott az apám"Forrás: Youtube

2. TemplomkertA barátnőmmel egy csendes helyen parkoltunk le az autóval, egy templom mögött, ő pedig kényeztetni kezdett. Nem volt körülöttünk sem ember, se kocsi, ezért azt hittem, hogy biztonságos lesz. Már elértem azt a pontot, ahonnan nem tudtam volna abbahagyni, amikor láttam, hogy egy pap befordul a sarkon. Nem tudtam mit tenni...

3. MasszázsJó rég volt már, hogy utoljára eljutottam volna a csúcsra, de nem gondoltam, hogy baj lehet abból, ha bejelentkezem masszázsra. Engem is váratlanul ért, hogy masszázs közben egyre közelebb kerültem az élvezéshez, pedig egyáltalán nem érintett meg ott. Egyszerűen nem bírtam visszatartani, és elmentem. Utána pedig törölgethettem le magamat. Nagyon kínos volt.

,,Masszázs közben egyre közelebb kerültem az élvezéshez, pedig egyáltalán nem érintett meg ott"Forrás: Giphy

4. BepisiltemA barátom és én távolt töltöttünk egy kis időt egymástól, így amikor újra találkoztunk nagyon hevesen belefogtunk a dolgokba. Sokáig játszadoztunk egymással, amikor végre elérkezett a csúcs, ami olyan hevesen jött, hogy be is pisiltem egy kicsit. Majdnem elsüllyedtem szégyenemben. A barátom a feltakarítás után folytatni akarta, de ez teljesen elrontotta a pillanatot.

5. GalamberegetésÉvekkel ezelőtt randiztam egy lánnyal, aki nagyon tetszett, de észrevettem valami furcsa dolgot. Erőteljes orgazmus közben ugyanis a teste mindig eleresztette magát, ő pedig mindig pukizott egyet! Próbáltam nem tudomást venni róla egy darabig...