Pilát Gábor: Élet a halál előtt

Forrás: Shutterstock -
Pilát Gábor ego Tabuk nélkül a párkapcsolatról
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A tükör semmit nem tehet, hogy magára irányítsa a napot, de nem is áll szándékában. Egyszerűen csak visszatükröz mindent, ami megjelenik benne. Te vagy a nap, a világ pedig a tükör.

Természetesen megteheted, hogy összetöröd a tükröt, mert nem tetszik, amit benne látsz, azt gondolva, hogy ezzel megszünteted a problémát. Esetleg megtámadhatod azt, aki megjelenik benne, csak ne csodálkozz, hogy visszatámad. A legnagyobb csapdát azonban akkor állítod fel saját magad számára, amikor trükközni kezdesz. Mondjuk beállsz két tükör közé, és csodálod a tömeget, aminek te vagy a középpontja. Ez az ego legnagyobb dobása.

,,A magadról alkotott elképzelésed, azaz az önképed a legváltozékonyabb tulajdonod, amivel bármikor is rendelkeztél" Forrás: Shutterstock

A magadról alkotott elképzelésed, azaz az önképed a legváltozékonyabb tulajdonod, amivel bármikor is rendelkeztél. Ki vagy szolgáltatva a környezeted véleményének, dícséretének, és gyakran leértékelő kritikájának. Befolyásolhatja egy otthoni veszekedés, esetleg a munkahely elvesztése. Ahhoz, hogy környezeted és a történések ne okozhassanak önképzavart, első lépésben fel kell fedezned, hogy te nem vagy ezekkel azonos. Fogadd el őket, de ne is azonosítsd magad velük.

Szörnyű tragédia amikor egy haláleset történik a családban, azonban ha a gyászon túl anonosítanád magad a halállal, és azzal, hogy ez az élet kudarca, akkor nem lenne érdemes tovább élned. Sok ima hangzik el világszerte egy időpillanatban valaki megmentéséért és életben maradásáért, de ha megszűnne a halál, akkor elfogyna a hely a Földön.

Vannak emberek akik nem tudatosan, de mégis a "sz-a-r életet akarok" címsort írják be az internetes keresőbe. Hidd el, rá is fognak találni. Te inkább azt ismerd fel, hogy az életben mindig van választási lehetőséged, hiszen a világ ugyan a tükör, de a nap te magad vagy.

Pilát Gábor: "Mindezekre a dolgokra nincs szükséged a boldogsághoz"http://www.life.hu/intim/20171010-pilat-gabor-a-boldogsagrol.htmlAz élvezet iránti vágy és a fájdalomtól való félelem - akár fizikai, akár mentális - egyaránt nyomorúságos állapot, ugyanis mindkettőhöz szükséged van valamire, ami rajtad kívül áll. Szükséged van valamiféle eszközre, ami a vágyad illetve a félelmed eszközéül szolgál. Ezzel még nem is lenne túl nagy gond, ha az a bizonyos eszköz időtálló lenne és tartós tudna maradni. Azonban nem tud, mert ebben az univerzumban az eszközök, akár anyagi, akár mentális jellegűek, elkopnak, elhasználódnak, elértéktelenednek, esetleg elvesznek. Intim--Pilát Gábor a háláról és a rettegésrőlhttp://www.life.hu/intim/20170929-pilat-gabor-a-halarol-es-a-rettegesrol-irt.htmlMillió és egy dolog van ebben a világban, amitől félni lehet. IntimOrigoPilát Gábor a háláról és a rettegésrőlhttp://www.life.hu/intim/20170929-pilat-gabor-a-halarol-es-a-rettegesrol-irt.htmlMillió és egy dolog van ebben a világban, amitől félni lehet. IntimOrigoPilát Gábor: A halott múlt és az élő jelenhttp://www.life.hu/intim/20170926-pilat-gabor-a-multrol-es-jelenrol.htmlA múlt és jövő közötti hézagot a jelen pillanat köti össze. IntimThinkstockPilát Gábor: "Meg kell tapasztalni a mélységet, hogy a magasságot értékelni tudjuk"http://www.life.hu/intim/20170926-pilat-gabor-a-sorsszerusegrol-a-kettossegrol-a-hibakrol-es-a-tapasztalatokrol.htmlA mondás szerint meg kell tapasztalni a mélységet, hogy a magasságot érzékelni és értékelni tudjuk. Intim--Pilát Gábor: "A rosszul megfogalmazott cél zsákutcába visz"http://www.life.hu/intim/20170906-pilat-gabor-a-rosszul-megfogalmazott-celokrol.htmlA cél hiánya az eredmény hiányához vezet, de a rosszul megfogalmazott cél szintén zsákutcába visz. IntimThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.