Pilát Gábor szenvedély szenvedés Tabuk nélkül a párkapcsolatról
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A házasság mindig is egy változó intenzitású, és sajnos leggyakrabban "átmeneti ügylet" volt, természetesen más és más gondokkal, de a látszat hasonló köntösében. A "Míg a halál el nem választ" fogadalom valamikor az észszerű lehetőségek reális felmérése volt, manapság inkább az óhajok feliratú kívánságládába dobott vágy, ami stabil alapok híján és az orvostudomány fejlődésével azt az eredményt hozta, hogy a házaspároknak egyre tovább kell elviselniük egymás változásait, és esetleges eltávolodását.
„Napjainkban egy jó házasság ugyanolyan szokatlan és gyanút keltő, mint a válás volt néhány generációval ezelőtt" Forrás: Shutterstock

A korábbi családokban nagyobb szerepet kapott a származás, a társadalmi rang és a tulajdon, mint az ifjú pár érzelmei. Ezzel szemben ma a házasságkötéseknél inkább az érzelmek dominálnak, amelyek idővel kiszámíthatatlanul változnak. Jó esetben elmélyülnek, de legtöbbször megfakulnak és elmúlásukat a megszokás sem tudja pótolni.

Ilyenkor közömbösséggel az üresedő magánélettel arányosan bővülő ismertségi körrel, szeretőkkel és végül válással mérnek megelőző csapást a végső kiábrándultságra, miközben próbálnak időt nyerni a feltartóztathatatlan öregkor előtt.

Akármennyire jogos az igény, hogy esetlegesen egy kegyetlen válás, és az azt követő keserű kudarcok után szívesen cserélnéd az erősen kiszínezett internetes profilodat felhőtlen boldogságra. Ha nem értékeled ki az eddigi életedet végtelen őszinteséggel, akkor tárt karokkal rohansz egy következő kapcsolat felé, amelyikben szintén nem lehetsz önmagad, vagy éppen te nem hagyod a társadnak, hogy önmaga legyen.

Ami biztos, hogy mindig van választási lehetőséged, és mindig célba fogsz érni. A te döntésed abban áll, hogy szenvedéssel vagy szenvedéllyel jutsz el oda.

Tabuk nélkül a párkapcsolatról Forrás: Pilát Gábor
Hogyan lesz egy férfi prosti?http://www.life.hu/intim/20171114-szemelyes-ferfiprostitualt-torteneteke-a-ferfimuszak-cimu-konyvbol.htmlAhogy korábban már beszámoltunk róla, riporterünk, Domszky László egy tényfeltáró riportkönyvet készített Férfiműszak címmel a magyar férfiprostituáltak luxus világáról. De hogy pontosan hogyan, miért lesz egy férfiből prostituált, aki férfiaknak árulja a testét, a könyv szerzője elárulta. Intim--Régi idők szexszimbólumai: a 18. század és Madame de Pompadourhttp://www.life.hu/intim/20171107-regi-idok-szexszimbolumai-madame-de-pompadour.htmlCikksorozatunkban régi korokba teszünk utazásokat, hogy a történelem kezdeteitől egészen a közelmúltig egy-egy ikonikus nőalak figuráján keresztül megvizsgáljuk, mi számított az adott időszakban szépségideálnak és kívánatosnak. A legújabb részben a francia forradalom előtti Párizsba látogatunk. IntimOrigoPilát Gábor: Önszeretet vagy nárcizmus? Mikortól önimádat az önszeretet?http://www.life.hu/intim/20171108-onszeretet-vagy-narcizmus.htmlAz önimádat, mondhatjuk, egyenlő a mostanában nagyon divatos nárcizmussal. Sokat és sokféleképpen írnak erről a jelenségről. De mit lehet tenni, ha ilyen emberrel ismerkedtünk meg? IntimOrigoÚjabb modell jelezte, őt is zaklattákhttp://www.life.hu/intim/20171108-ujabb-modell-jelezte-hogy-ot-is-zaklattak.htmlAhogy korábban írtuk, riporterünk Férfiműszak című könyvének megjelenése kapcsán felszínre került egy újabb terület, ahol zaklatási botrány kezd kirobbanni. Jelentkezett egy fiatal fiú, aki név nélkül ugyan, de elmesélte történetét. Mint mondta, szakmabeli barátai is bőségesen be tudnak számolni hasonló esetekről, amikor is a modellügynökség akár munkát is megvonhat, ha nem működnek együtt a szexuális elvárásokban. Intim--Újabb zaklatási botrány: férfi modellek is felszólaltak http://www.life.hu/intim/20171108-a-ferfimuszak-cimu-konyvben-ferfi-modellek-nyilatkoztak-szexualis-zaklatasrol.htmlTegnapi cikkünkben mutattuk be videós riporterünket, Domszky Lászlót, akinek a napokban jelent meg Férfiműszak című könyve. A könyv a luxusprostituáltak világát mutatja be, önálló fejezetet szentelve egy heteroszexuális srác történetének. Intim--Pilát Gábor: "Ne kergess ideált!"http://www.life.hu/intim/20171026-pilat-gabor-a-parvalasztasrol.html--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.