Szakértők állítják, az úgynevezett kevert orgazmus jelenti a legnagyobb gyönyört a nők számára. Hogyan érhető el? Eláruljuk.

Behatolással és a csikló izgatásával is csúcsra juthatnak a nők szex közben, ha pedig mindkettőt alkalmazzák, akkor elkepesztően intenzív lehet az orgazmusuk - írja a The Sun.

Az úgynevezett kevert orgazmus során egyszerre kell stimulálni a G- és az A-pontot (utóbbi a G-pontnál is lejjebb található), a csiklót és az anális részeket. Szakértők szerint ki kell kísérletezni, kinek hogyan jobb.

A nők 70 százalékának a csiklóját is izgatni kell ahhoz, hogy elérjék az orgazmust. Kísérletezzünk az ujjainkkal, fedezzük fel, mi okoz gyönyört. Használjuk mindegyik ujjunkat, míg egyik kézzel kívülről kényeztetjük magunkat, addig a másikat helyezzük a vaginánkba" – magyarázta a téma szakértője, Alicia Sinclair.

A kevert orgazmus az egész testnek okoz gyönyörtForrás: Shutterstock

Persze ezt nem csak az önkielégítés során lehet alkalmazni, bevonhatjuk párunkat is, sőt remek szexjátékokat is beszerezhetünk erre a célra.

Behatolással és csiklóizgatással egész testünkkel átélhetjük a gyönyört. Ne felejtsük, míg a vaginánk az erőteljes mozdulatokat szereti, a csikló az érintésre érzékeny" – fogalmazott a szakember.