Valódi 50 éves nők pózoltak meztelenül, ugyanúgy, ahogy Helena Christensen modell

Forrás: Instagram/Helena Christensen -
fotó nők Helena Christensen meztelen
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Valódi 50 éves nők alkották újra az 50 éves szupermodell, Helena Christensen meztelen fotóját. 

Az 50 éves Helena Christensen nemrég teljesen levetkőzött: dobozokkal körbevéve fotózták le a csupasz testét, amely még ennyi idősen is tökéletes. Ezt az ikonikus fotót alkotta újra három hétköznapi nő, akik szintén 50 évesek.

Valódi 50 éves nők pózoltak meztelenül, ugyanúgy, ahogy Helena Christensen Forrás: Instagram/Helena Christensen

Bianca, habár még mindig szereti a testét, és saját bevallása szerint a mellei is jól néznek ki, beismerte, ebben a korban már sokkal jobban oda kell figyelnie arra, hogy mit eszik. Szerinte a modelleknek könnyebb formában tartaniuk magukat, hiszen ez a dolguk, de ő is megtesz mindent azért, hogy jól érezze magát a bőrében.

Jordie, a háromszoros anya és nagymama elárulta, természetesen szeretne vékonyabb lenni, de teljesen más életet él, mint az eredeti képen szereplő modell. „Nem nézek ki úgy, de nem is a kamerák előtt élek" – mondta. Ez persze nem azt jelenti, hogy elhagyta volna magát: ma is jár edzeni.

Az egyedülálló Emma szerint az ötven az új harminc, és nem törődik azzal, hogy belefér-e a tinédzserkori farmerjába, sokkal fontosabb, hogy egészséges legyen, és éljen. Persze sokáig ő is küzdött a feleslege ellen, de mára elfogadta a testét olyannak, amilyen.

Abban pedig mindhárman egyetértettek, hogy a fotózás alatt szexibbnek érezték magukat, mint valaha.

A róluk készült fotókat ide kattintva tudod megtekinteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.