Pilát Gábor halál élet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mai kor embere napelemes tokból veszi elő az okostelefont, ami nyitja a kulcs nélküli elektromos autót. Sokkal többet tudunk a világról, mint korábban bármikor, csupán két dolgot felejtettünk el: élni és meghalni.

Napjainkra a szeretetet olyannyira felváltotta a kényelem szeretete, hogy a kényelmet szinte jobban szeretjük, mint magát az életet. A jóllét helyett a jólét lett a cél. A felhőtlen és az agyonfilterezett boldogság.

Ezzel szemben a halált féljük, viszont azt sem tiszteljük. De minthogy ebben a világban nincs stagnálás, valami vagy nő, vagy csökken, vagy épül, vagy pusztul, a halálfélelem sosem marad meg a halál félelménél, előbb-utóbb életfélelem lesz belőle, és akkor még okosabb kütyük kellenek, még jobb applikációkkal, hogy még jobban vakok tudjunk maradni a valósággal szemben.

Napjainkra a szeretetet olyannyira felváltotta a kényelem szeretete, hogy a kényelmet szinte jobban szeretjük, mint magát az életet Forrás: Shutterstock

A Memento mori! (Emlékezz a halálra!) mondás nem egy nyomasztó teher fenyegetését jelenti, hanem azt, hogy amíg van mit enned, amíg van lélegzeted, amíg vannak élményeid, amíg tudsz szeretni, addig becsüld és éld meg az életet. Mert a tárgyaknak a használat ad értelmet, az életnek pedig a szeretet.

Ez történik veled, ha nem szexelsz elegethttp://www.life.hu/intim/20190408-mi-tortenik-a-testeddel-ha-nem-szexelsz-nem-elsz-nemi-eletet.htmlHa nem élsz rendszeresen nemi életet, az akár merevedési zavarhoz vagy éppen a libidó teljes elvesztéséhez is vezethet. IntimOrigoPilát Gábor: „A boldogság iránti kényszeres vágy a boldogtalanság csírája”http://www.life.hu/intim/20190328-pilat-gabor-a-boldogtalansag-csirajarol.htmlAz ember gyakran azt gondolja, hogy nem lehet boldog biztonságérzet nélkül. Éppen ezért mindent meg is tesz, hogy az élete legkülönbözőbb területeit biztonságban tudhassa. IntimOrigoPilát Gábor: „A kiégéshez vezető legbiztosabb út”http://www.life.hu/intim/20190328-pilat-gabor-az-orgazmus-utani-kiteljesedesrol-vagy-uressegrol.htmlAz orgazmus a materiális világban megélt egyik legintenzívebb élmény. IntimOrigoPilát Gábor: Azok, akik benne maradnak a rossz kapcsolatbanhttp://www.life.hu/intim/20190321-pilat-gabor-a-hazassagrol-hazassagtoresrol-valasrol.htmlVannak manapság, akik a házasságukat jobban megbánják, mint az ifjúkori kicsapongásaikat, és annak ellenére, hogy bármikor pár ezer forintért beadhatnák a válókeresetet, benne maradnak a rossz kapcsolatban. Szidják a partnerüket, és hűtlenséggel igyekeznek enyhíteni a testi-lelki terheiket, de eszük ágában sincs válni. IntimOrigoPilát Gábor: A boldogságrólhttp://www.life.hu/intim/20190312-pilat-gabor-a-boldogsagrol.htmlA bolond csak azzal tud foglalkozni, ami az ő bolondságához tartozik: a kalapácsembernek szögből van a világ, a boldog ember pedig mindenhol boldogságot lát maga körül. Igazából mindenkinek ez a célja, csak van, aki kényszeresen, esetleg rossz helyen keresi... IntimOrigoPilát Gábor: Ne csak a távolból szeress!http://www.life.hu/intim/20190308-pilat-gabor-a-jelenletrol.htmlNem elég, ha csak lájkolsz, bökdösöl, és lehajtott fejjel, levegővétel nélkül nyomod a szívecskéket, nekem több kell. IntimOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.