Kiderült, hány éves nőkre vágynak leginkább a férfiak

Forrás: Shutterstock -
nők fiatal vágy idős párválasztás férfiak
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egyik randioldal statisztikát készített arra vonatkozóan, mely életkorban keresnek a férfiak és a nők fiatalabb társat. Íme a számok.

Az OkCupid randioldal statisztikái szerint 29 éves korig a nők az idősebb férfiak társaságát keresik, utána azonban inkább az azonos korúakét vagy még mindig az idősebbekét – írja a Player.hu. 40 éves kor felett kezdenek el a fiatalabbak között keresgélni.

Ám a férfiaknál sem sokkal különb a helyzet. 20 és 50 éves koruk között ugyanis a legtöbben a 20 éves lányokat tartották a legvonzóbbnak. Csak néhányan voksoltak a 21 és 24 év közöttiekre. Úgy tűnik, ez a korhatár volt a plafon.

Úgy tűnik, a fiatal nőket szeretik a férfiak Forrás: Shutterstock

Jobb ember leszek! mozgalom: a június az érintéséhttp://www.life.hu/intim/20190531-jobb-ember-leszek-mozgalom-a-junius-az-erintese.htmlÖlelés, simogatás, kézfogás – a legtöbb emberben ezek a szavak jó érzést keltenek, ám akadnak olyanok is, akik érzelmeiket inkább szavakkal vagy más tettekkel fejezik ki. A Jobb ember leszek! mozgalmunk júniusi kihívásában arra szeretnénk mindenki buzdítani, hogy fejezze ki az érzelmeit érintéssel. IntimOrigoKiderült, melyik helyiségben a legjobb szexelni a lakásban (18+)http://www.life.hu/intim/20190624-kiderult-melyik-helyisegben-a-legjobb-szexelni-a-lakasban.htmlEgy orvos elárulta, melyik a legjobb, legforróbb helyiség, ahol szexelhet az ember a lakásban, és nem, nem a hálószoba az. IntimOrigoMunkájáról vallott a 19 éves prostituált (18+)http://www.life.hu/intim/20190624-munkajarol-vallott-a-19-eves-prostitualt.htmlEgy prostitúcióból élő 19 éves brit lány vallott őszintén a munkájáról. Intim--Spermát adományoz ez a férfi, hamarosan megszületik az 50. gyermekehttp://www.life.hu/intim/20190618-spermat-adomanyoz-ez-a-ferfi-hamarosan-megszuletik-az-50-gyermeke.htmlVilágszerte Sperminátornak nevezik Ari Nagelt, aki olyan nőknek adományoz ingyen spermát, akiknek nincs pénze arra, hogy spermabankhoz forduljanak. A férfinek hamarosan megszületik az 50. gyereke. Intim--Chrissy Teigen széttárta a lábait: de nem azért, amire gondolszhttp://www.life.hu/intim/20190618-chrissy-teigen-szettarta-a-labait-igy-sminkelik.htmlElső, sőt második ránézésre is nehéz megállapítani, hogy miért fotózták le széttárt lábakkal Chrissy Teigent. Talán ez az eddigi egyik legmeglepőbb fotója a szókimondó, mindent megmutató világsztárnak. Intim--A tudósok szerint minden partnerben ugyanazt a személyiségtípust keressükhttp://www.life.hu/intim/20190618-a-tudosok-szerint-minden-partnerben-ugyanazt-a-szemelyisegtipust-keressuk.htmlKilenc éven át vizsgálták 332 résztvevő párválasztási szokásait. Az eredmény egyértelmű: ugyanazokat a személyiségtípusokat keressük minden alkalommal. IntimOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.