Pilát Gábor - Egy Férfi és egy Nő: Az udvarlás mára csak a filmvásznon tűnik fel

Forrás: Shutterstock -
Egy férfi és egy nő Pilát Gábor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újra a Life.hu-n olvashatjátok Pilát Gábor gondolatait kapcsolatokról, szerelemről, barátságról és persze a szexről is. Most az Egy Férfi és egy Nő című könyvéből olvashattok el egy részletet.

Egy mai gyereknek nincs könnyű dolga, ráadásul ő nem is tud erről. Sokszor a szülőtől feltétel nélkül megkap mindent. Így értékelni sem igazán tudja, amikor kiröpül a szülői fészekből, és ha már nem kap, akkor elveszi. Kriminális gyerek lett belőle. Előzménye is volt a dolognak, ami talán a szülő kompenzatorikus hozzáállása volt, miszerint lelkiismeret-furdalás gyötörte amiatt, hogy nem tudott elegendő minőségi időt tölteni vele, viszont kárpótlásként mindent megvett neki, de ezzel a szakadék felé terelgette a gyereket.

Folyamatos támadás éri a klasszikusnak mondható párkapcsolatokat a különböző csábító irányzatoktól a médián keresztül ránk ömlő devianciákig, és ezek közül is

az egyik legveszélyesebb a "gyors szerzés" egyre erősödő igénye. Pizzát, társat, mindegy, de azonnal.

Az udvarlás mára csak a filmvásznon tűnik fel, a régi korok letűnt emlékeit idézve. Már az ókorban gyakorlat volt az udvarlás részeként szerelmes verseket írni a kiszemeltnek, vagy a középkorban szerenádot adni a kedvesnek, mint ahogy ez Shakespeare Rómeó és Júlia című drámájában is megjelent. A párkapcsolatot természetesen nem lehet előre „begyakorolni", de amikor kimarad egymás megismerése mint a párkapcsolat vagy házasság előjátéka, akkor túl sok potenciális taposóaknát rejtünk el a játékmezőn. Amikor egy kapcsolat indulásánál túl gyorsan éli meg az ember a szexualitást, akkor a vágyak hamar kiüresedhetnek.

Megjelent a "gyors szerzés" egyre erősödő igénye Forrás: Shutterstock

Hűségetek csak olyan, mint a reggeli felhő, vagy mint a korán tűnő harmat", mondja Hóseás próféta. Ha azonban a felhő és a harmat reggel sem mutatta meg magát,

akkor bizonyossággal nincs meg a kellő alapja a háznak, és az az első nagyobb vihar során kártyavárként dől össze.

Megérkezik a kapcsolatba a szerető, hogy pótolja a kiüresedett érzelmeket, vagy beköszönt az unalom és a pár csak ücsörög az újonnan felépített otthonukban, és szidolozzák a sok nászajándékba kapott háztartási gépet.

Az élet történései mindig logikus sorrendben követik egymást, még akkor is, ha mi az adott pillanatban nem értjük, vagy nem akarjuk követni ezt a logikát. Ezért kapcsolatainkat hajlamosak vagyunk a kvantumfizika szintjére emelni, túlbonyolítani, miközben

fénysebességre kapcsolunk, és fontos szinteket lépünk át. Ekkor megtörténik a kapcsolat átesése.

Az átesés a repülésben használatos szakkifejezés, amikor az aerodinamika törvényei szerint a légáramlással szabályosan körülvett szárnyon valamilyen oknál fogva megszűnik a szabályos áramlás, és a szárnyak többé nem képesek megtartani a repülőgépet. Két ember kapcsolata is ki van téve az átesés veszélyének. A zuhanást ebben az esetben legjobban a megszokás, a színes mindennapok elszürkülése és monotonná válása jelenti. Egy tartós párkapcsolatban is joga van mindenkinek ahhoz a hódításhoz, csábításhoz, szép szavakhoz, bókokhoz, amelyek az udvarlás idején még természetesek voltak.

Véleményem szerint, sem a világ legjobb tematikájával megtartott előadás, sem könyv vagy bármilyen életvezetési, párkapcsolati tanácsadás sem fog átütő és stabil eredményt hozni, ha nincs meg az emberben a változtatás határozott szándéka és a megfelelő gyakorlatba történő átültetés.

Pilát Gábor, a Tabuk nélkül a párkapcsolatról Facebook-oldal megalapítója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.