Pilát Gábor - Egy Férfi és egy Nő: A királylányoknak akkor is térdelniük kellett, amikor nem vágytak rá

Forrás: Shutterstock -
Egy férfi és egy nő Pilát Gábor párkapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újra a Life.hu-n olvashatjátok Pilát Gábor gondolatait kapcsolatokról, szerelemről, barátságról és persze a szexről is. Most az Egy Férfi és egy Nő című könyvéből olvashattok el egy részletet.

A mára inkább negatív érzetekkel párosuló, és kimondottan nőkre használt kifejezés talán már a fogalom megalkotójának a fejében is zavart keltett. Talán néhány csalódás szülte. Talán csak a „high maintenance girls" magyarra fordításával nem tudunk mit kezdeni. Ezzel az angolszász környezetben használt kifejezéssel, ami szerint minden nő magas fenntartású, akinek materiális, szellemi vagy lelki elvárásai vannak a férfiakkal szemben.

Mi lenne, ha csupán az „igényes" jelzőt használnánk, és nem szűkítenénk a kört a női nemre?

A tanmesékben jellegzetesen azok a történetek maradtak fent, melyekben a vitéz megküzd a sárkánnyal a királylány kezéért, meg a lovag különleges ajándékokkal kedveskedik a nőnek, verset ír, szerenádot ad, és a lovagi tornán küzd a kiválasztott szerelméért. A nők elnyomásáról, megalázásáról szóló történetekhez persze nem elég a mesekönyveket fellapozni, ahhoz mélyebben bele kell olvasni a történelembe, ahol szembesülhetünk azzal, hogy ezeknek a királylányoknak gyakran akkor is térdelniük kellett, amikor nem vágytak rá.

A királylányoknak akkor is térdelniük kellett, amikor nem vágytak rá Forrás: Shutterstock

A deformitás persze mára addig fajult, hogy a férfiak többsége egyáltalán nem akar küzdeni, sok nő pedig odadobja magát minden jöttmentnek.

Szépen csendben férfiatlanokká és nőietlenekké válnak, de ezen a keserűséggel odavetett, ostoba és propagandista jelmondatok csak a dühöt korbácsolják az ellenkező nemmel szemben és az érzelmi analfabetizmust táplálják.
Aztán csodálkozunk, hogy a női mivoltuktól megfosztott nők hiúk lesznek, vásárlásba menekülnek, hogy leplezzék az önbizalomhiányukat, a férfiak feladják a férfiasságukat, és mindkét oldal egyre nagyobb kompromisszumokat köt a saját nemisége oltárán. Lehet ezt szépíteni, magyarázni, de egy igazi férfi mellett igazi nő áll, és viszont. Igazi nővé és férfivá csak igazi ember mellett válhatunk.

A deformitás persze mára addig fajult, hogy a férfiak többsége egyáltalán nem akar küzdeni, sok nő pedig odadobja magát minden jöttmentnek Forrás: Shutterstock

A kitüntetett figyelem nem a luxusvacsoránál kezdődik, hanem amikor édesapám befőttes üveget hoz anyukámnak a pincéből, vagy amikor anyukám lelkes internethasználóként reformételek receptjei után kutat, amik még apukámnak is ehetőek, és a vércukorszintjét sem lövik ki az űrbe. Aztán ott folytatódik, hogy halkan mászkálnak a házban, ha a másik ledől ebéd után kicsit pihenni, kézen fogva sétálnak az erdőben, és együtt ápolják a veteményt.

Sajnos amíg azt méricskéljük, hogy a másik „magas-fenntartású"-e, addig egy jottányit sem értettük meg, mit jelent igazi férfiként és nőként élni.

És persze nagyszerű dolog, ha körvonalazódik bennünk, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezzen a nagy Ő, de nem árt, ha a saját lábunk méretét is megismerjük, mielőtt kinézzük magunknak álmaink cipőjét.

Véleményem szerint, sem a világ legjobb tematikájával megtartott előadás, sem könyv vagy bármilyen életvezetési, párkapcsolati tanácsadás sem fog átütő és stabil eredményt hozni, ha nincs meg az emberben a változtatás határozott szándéka és a megfelelő gyakorlatba történő átültetés.


Pilát Gábor, a Tabuk nélkül a párkapcsolatról Facebook oldal megalapítója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.