Pilát Gábor: Egy Férfi és egy Nő - A párkapcsolat nem olyan, mint egy elhasznált autó motorja

Forrás: Shutterstock -
Egy férfi és egy nő Pilát Gábor magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újra a Life.hu-n olvashatjátok Pilát Gábor gondolatait kapcsolatokról, szerelemről, barátságról és persze a szexről is. Most az Egy Férfi és egy Nő című könyvéből olvashattok el egy részletet.

Egymás szemébe néztek, Ámor pedig jött, lőtt, és nyílvesszője mindkettőjüket egyszerre találta szíven. Utána viszont megtörtént a katasztrófa: párkapcsolatra léptek.

Már az kicsit baljós előjel volt, hogy ugyan mindketten lezárták az előző kapcsolatukat, azonban az exek teljes elengedése nem történt meg. Ezen a tényen az sem enyhített, hogy nem ment végbe még a teljes érzelmi elszakadás.

A tervezett jövő ezért nem alakult olyan gördülékenyen, mint azt a pillanat alatt belobbanó és tízezer fokon égő szerelem sejtette. Igaz, ez a gond tulajdonképpen megoldódott: két hónap után a kapcsolat zátonyra futott. És minthogy egy párkapcsolatot nem lehet csak úgy felfúrni, mint egy elhasznált autó motorját, egy lehetőség maradt: a csere. Ilyen esetben azonban a gyors helyzetfelismerés és reakció is kevésnek bizonyul, mert az idő kerekét nem lehet visszaforgatni. A legenda szerint a hasonló élményeket megélt emberek, ha találkoztak egymással, ujjaikkal mutatják egymásnak, hányadik partnernél tartanak, mármint ha elég ujjuk van hozzá. Ők már elkövették, vagy elszenvedték a párkapcsolaton végrehajtott jelképes bűntényt.

A tervezett jövő nem alakult olyan gördülékenyen, mint azt a pillanat alatt belobbanó és tízezer fokon égő szerelem sejtette Forrás: Shutterstock

A csalódott embereket könnyebb volna meggyőzni, hogy halmozzák fel az érzelmeiket egy nagy kupacba, gyújtsák fel, majd rituális harci tánc és dobpergés közben szökdeljék körbe a tüzet, mint hogy teljes bizalommal és nyitottsággal engedjenek egy ilyesfajta csábításnak.

Egyszóval érdemes nemcsak a vágyaid termosztátját hozzá igazítani a párkapcsolati igényeidhez, hanem az elvarratlan érzelmi szálakat is rendbe tenni, nehogy csak két csoportra redukálódjon a választás lehetősége: a dühösekére, akiknek már tönkrement a párkapcsolatuk, és a rettegőkére, akiknek még nem.



"Véleményem szerint, sem a világ legjobb tematikájával megtartott előadás, sem könyv vagy bármilyen életvezetési, párkapcsolati tanácsadás sem fog átütő és stabil eredményt hozni, ha nincs meg az emberben a változtatás határozott szándéka és a megfelelő gyakorlatba történő átültetés."

Pilát Gábor, a Tabuk nélkül a párkapcsolatról Facebook-oldal megalapítója

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.