Ízek, imák, szerelmek Napfogyatkozás Robin Hood Szex és New York 2 A közösségi háló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Idén is gyakran álltunk sorban a mozipénztáraknál. Láttunk izgalmas krimiket, türelmetlenül vártuk a folytatásokat, és persze voltak olyan filmek, amelyeket örökre a szívünkbe zártunk. Íme 2010 legkedveltebb alkotásai a kritikák, a rajongók és persze a mi véleményünk szerint.

1. Eredet

Leonardo DiCaprio felnőtt - ez nem vitás. Megállapodott a magánéletben, jótékonykodik, és a környezetvédelem élharcosa. Filmjei egytől egyig kasszasikerek. Az Eredet elkalauzol bennünket álmaink legrejtettebb zugaiba - és még annál is mélyebbre. Christopher Nolan filmje bekerült minden idők legjobb alkotásai közé, az egyik legnagyobb filmes portálon pedig A remény rabjai és a Keresztapa két része után az előkelő negyedik helyen szerepel. Leonardo pedig - részesedést kapva a filmből - cirka 50 millió dollárt zsebelt be a sikerekért.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=rC2UOBmtnQ81mF3c


2. A bombák földjén

Kíváncsian vártuk Kathryn Bigelow filmjét, amely végül nagy sikereket ért el 2010-ben. A rendezőnő begyűjtött hat Oscar-díjat, köztük A legjobb filmért és A legjobb rendezésért járó aranyszobrocskákat is megkapta. A film az Irakban dolgozó amerikai bombaosztag tagjairól szól, akik egyszerűen csak túl akarják élni a szörnyűségeket és az emberfeletti nehézségeket.

http://www.youtube.com/v/watAgslv0t4?fs=1&hl=hu_HU

3. A közösségi háló

David Fincher legújabb filmjével ismét beletalált abba a témába, ami 2010-ben emberek millióit foglalkoztatja. Filmje a Facebook közösségi portál indulását mutatja be, és azt a hatást, amit a zseniális, ma 26 éves Mark Zuckerberg tett emberek százmillióira - hiszen ma a közösségi oldalak az élet elkerülhetetlen velejárói. Zuckerberget idén a Times magazin az ,,Év embere" címmel jutalmazta - a világ egyik legfiatalabb milliárdosa pedig vagyona nagy részét adományozásra fordítja.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=j4je3ZwQQy1fapi1

4. Alkonyat - Napfogyatkozás

Nem mehetünk el az Alkonyat-saga sikerei mellett sem, hiszen az Edward-Bella-Jacob szerelmi háromszög harmadik része is milliókat vonzott a mozikba világszerte. Vitathatatlanul a Napfogyatkozás eddig a saga legjobbja, ahol ismét megcsodálhattuk a fiatal vérfarkas fiúk eszméletlen hasizmait, és fürdőzhettünk a romantikában Bella leánykérésekor. Robert Pattinson pedig minden bizonnyal az év egyik legnagyobb férfisztárja - nem csoda, ha a vámpírrajongók epekedve várják a jövő novemberi folytatást.

http://www.youtube.com/v/HSt_cHRS1ys?fs=1&hl=hu_HU

5. Szellemíró

Roman Polanski alkotása is méltán került fel a listánkba. A lebilincselően izgalmas thiller nyílt politikai állásfoglalása a rendezőnek Tony Blair iraki politikájával szemben - olyan nagyszerű színészekkel, mint Ewan McGregor és Pierce Brosnan. Polanski mögött pedig kemény időszak áll: 33 éve egy gyermek megrontásáért körözik az Egyesült Államokban, ahol még ma is elfogatóparancs van kiadva ellene. Mindezek ellenére a filmvilág hősként ünnepli - legutóbbi filmjét díjesővel jutalmazták a kritikusok.

http://www.youtube.com/v/L_AerBW0EcI?fs=1&hl=hu_HU

6. Ízek, imák, szerelmek

Csajos filmekben idén sem volt hiány - Liz Gilbert életének filmes változatára minden kalandra, szerelemre és utazásra éhes nő jegyet váltott. Julia Roberts remekül helytállt az önmagát és a Nagy Őt kereső hősnő szerepében, Javier Bardem jelenléte pedig valóban feldobta a néhol lassú cselekményt. A filmet nézve pedig mindannyian elmélkedhettünk magánéletünkön, a változás erején, és persze egy nagyon vágyott, mesébe illő álomutazáson...

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=KJ1tNTLua1ot6a8I

7. Szex és New York 2

A sorozat lelkes rajongói, divatőrültek, szinglik, és még ki tudja, hány nő várta Carrie Bradshaw és csapata visszatértét. Jókat nevettünk a New York-i csajok évődésén Abu-Dzabi mesés városában, és ismét rácsodálkoztunk a színesebbnél színesebb, luxus és szuperdivatos ruhakölteményekre. Ezúttal nem kerestük a film értelmét, inkább csak ültünk, néztünk, vágyakoztunk, és örültünk, hogy viszontlátjuk Carrie-t, Charlotte-ot, Mirandát és Samanthát.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=1gLYsqYualna4nBE

8. Üvegtigris 3

Rudolf Péter és csapata igazi karácsonyi meglepetéssel kedveskedett az Üvegtigris rajongóinak. A film sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy trilógia lett belőle, és már az első hétvégén több ezren váltottak rá jegyet. Lalival és barátaival most új környezetben találkozhatunk - a főhős hátrahagyja a büfékocsit, és a főváros felé veszi az irányt egy menő autó, bombanők, és persze régi barátai társaságában. A megszokott csapat Pikali Gerdával, Szabó Erikával és Kamarás Ivánnal felfrissülve csábítja az eddigi két rész rajongóit egy újabb móka erejéig.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=uSUe7rpaggJbrIuw

/1012/_vegt2010121514173

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Üvegtigris 3: a dolcsevíta nem fenékig tejfelhttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20101216-uvegtigris-3-mas-mint-a-tobbi.html10 szuper könyv, ami nem hiányozhat a karácsonyfa alólhttp://www.life.hu/szorakozz/zenekonyv/20101219-10-szuper-konyv-ami-nem-hianyozhat-a-karacsonyfa-alol.htmlKoncertek, művészet, vásári forgatag - programajánló december végérehttp://www.life.hu/szorakozz/programok/20101216-fergetegkoncert-festeszet-forgatag-programajanlo-december-vegere.htmlHoroszkópod elárulja, milyen zenét szeretsz!http://www.life.hu/szorakozz/zenekonyv/20101214-zenehoroszkop-csillagjegyek-es-fulbemaszo-dallamok.htmlBruce Willis nyugdíjas, és élvezihttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20101210-bruce-willis-nyugdijas-es-elvezi.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.