Johnny Depp, a tucatfigura

film mozi Az utazó Johnny Depp
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A világ jelenlegi talán első számú férfisztárjának azt kéne eljátszania, hogy ő csak egy átlagpasi, nekünk meg elhinni, hogy tényleg az. Előbbi sikerül, utóbbi nem. Az utazó, kritika.

Vonul végig korunk első számú női sztárja és szexszimbóluma a vonaton elképesztően stílusos szerelésben, a férfiak állát a földről kell összeszedegetni, ahogy elhalad mellettük, a nők irigykedve pillantanak rá. Ekkorra már tudjuk, hogy ő (az Angelina Jolie alakította Elise Clifton-Ward) egy, az egész világ által keresett és arcát átoperáltató szélhámos szeretője, emiatt pedig minden lépését figyeli a rendőrség, sőt a maffia is.

AFP
AFP



Szerelmétől üzenetet kap: keressen egy hozzá hasonló alkatú, átlagos férfit a vonaton, és ismerkedjen össze vele, hogy a követők azt higgyék: megtalálták a bűnözőt. A díva vonul, férfiak arcát nézi, válogat, aztán leül - Johnny Depp mellé. És hiába játszik ezután Depp szenzációsan, hiába őszintén félszeg és tesz meg minden színészileg lehetségeset saját eljelentéktelenítése érdekében, de az ott akkor is Johnny Depp! Egy kivételesen szép férfi, egzotikusan metszett arccal, sugárzóan hamiskás tekintettel - egy ikon, és nem egy utazgató, elvált matektanár, mint az a szerepe lenne.


AFP
AFP


Hollywoodban szép szokás összehozni az egyes korszakok legnagyobb férfi és női sztárját egy közös filmbe (ezek egyébként ritkán lettek igazán nagy mozik a filmtörténet során), de talán most nem egy olyan sztoriba kellett volna helyezni őket, ahol a szerepük szerint nincsenek egy súlycsoportban. Persze, ha a kezdeti fenntartásokon túl tudunk lépni (és nyilván túl akarunk lépni rajtuk, hiszen Johnny Deppet ki ne szeretné), akkor később, az ominózus vonat Velencébe érkezése után, már elég a cselekménnyel foglalkoznunk, mert az nyújt foglalkoznivalót bőven.

AFP
AFP


A 2005-ös, Anthony Zimmer című francia film sztoriját szinte egy az egyben átvevő történet ugyanis rendkívül csavaros, állandóan fordul benne a kocka, még a ritmusa is jó, unalomnak egy percnyi helye sincsen, és még a végén is képes meglepetést okozni. (Kivéve, ha előre kitaláljuk a finálé nagy poénját, ami némi nézői rutinnal és fantáziával az eredeti film ismerete nélkül is lehetséges.)

Te láttad már? Neked hogy tetszett Az utazó című film?




AFP
AFP


Az utazó azonban nem nyújt többet, mint ennek az átvett és kétségkívül bravúros sztorinak a korrekt megvalósítását, két korrekt alakítást nyújtó szupersztárral a főszerepben. Marad egy kis hiányérzetünk: nem ragadnak meg igazán emlékezetes jelenetek, képek a fejünkben, Velence csak annyira jelenik meg a filmben, hogy kábé bárhol játszódhatna a történet, és azért A mások élete kapcsán ismertté lett, hőskölteménybe illő nevű német direktortól, Florian Henckel von Donnersmarcktól is kicsit invenciózusabb rendezést vártunk volna el.

AFP
AFP



Nézőpont kérdése, hogy ez siker vagy kudarc az alkotók számára, nézőként mindenesetre Az utazó egy olyan moziélmény, amire azt szoktuk mondani: semmi bombasztikus, de soha rosszabbat.

Nézd meg a film előzetesét!

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=pZcZhpbCjup0j3n0



Kiknek ajánljuk?

- elvált matektanároknak és szívtipró díváknak
- akik egy csavaros történetre és kellemes szórakozásra vágynak
- akik szeretnek szép helyszíneken mászkáló szép embereket nézegetni

Kiknek nem ajánljuk?

- szívtipró matektanároknak és elvált díváknak
- akik Velence hangulata miatt néznék meg a filmet
- akik az Anthony Zimmerben a franciás könnyedséget szerették

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.