Ő a következő! Íme, a nemrég elhunyt nagy kedvenc utódja a nemzet színészei között

színház kultúra díj Komlós Juci Molnár Piroska Nemzet Színésze
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Molnár Piroska Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt választották meg szerdán a nemzet színészei közé a közelmúltban elhunyt Komlós Juci helyére. Molnár Piroska, aki nagy örömmel fogadta a hírt, az MTI-nek elmondta: a címmel járó juttatást újabb, fiatal tehetségeket segítő díj alapításához használja majd fel.

"Természetesen nagy öröm, kollégák, mégpedig nagyszerű kollégák választottak maguk közé, ez a legnagyobb dolog, ami az emberrel a pályáján történhet. Kis szomorúság, hogy Komlós Juci, akinek a helyére választottak, nincs köztünk" - fogalmazott az MTI-nek Molnár Piroska.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Mint hozzátette, nem hisz semmiféle misztikus dologban, most azonban mégis az jutott először eszébe, hogy harmadéves főiskolás korában együtt öltözött Komlós Jucival Kazimir Károly Thália Színházában. "Kaffka Perét játszottuk, és az édesanyám akkor már haldoklott. Minden éjszaka utaztam hozzá, hogy hajnalban egy kicsit találkozzunk. Egy nap azt mondták, ne jöjjek vissza, mert nincs sok hátra. Táviratoztam a színházba, hogy maradjon el a másnapi előadás, és Komlós Juci külön is megkérte Kazimirt - így is lett. Tehát mégis érzek valami lelki kapcsolatot, szimbolikus kéznyújtást - ez volt az első gondolatom" - mutatott rá Molnár Piroska.

Elárulta, hogy bár még friss a hír, máris van terve a Nemzet Színésze címmel járó anyagi juttatással. Emlékeztetett arra, hogy hat éve van már csak az aranydiploma átvételéig. A színművészetin való lediplomázásának 50. évfordulóját pedig azzal akarja megünnepelni, hogy díjat alapít a végzős egyetemisták számára. "Tanítok az egyetemen, és nagyon jó a kapcsolatom a növendékeimmel, boldog vagyok, ha segíthetek" - hangsúlyozta Molnár Piroska, aki idén februárban alapított díjat a fiatal kaposvári színészek támogatására.

Lehull a lepel a Middleton család titkairólhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110427-pippa-middleton-kate-huga.htmlEgymilliárdért vett lakást a népszerű színésznőhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110427-egymilliardert-vett-lakast-jennifer-aniston.htmlKórházba került Hajdú Péter kisfiahttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110426-korhazba-kerult-hajdu-peter-kisfia.htmlKulisszatitkok a Nagy Duett főpróbájárólhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110421-tv2-kulisszatitkok-a-nagy-duett-foprobajarol.htmlStohl András mégis elveszi feleségül Ancsikáthttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110420-stohl-andras-elveszi-ancsikat.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.