Appril Project tánccsoport Csillag születik
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Blikk információi szerint két részre szakad az ország egyik legtehetségesebb tánccsapata, az Appril Project.

A csapat döntésének hátterében főképp anyagi okok állnak. Szabó Tamás koreográfus a következőket vallotta a Blikknek: "Ez egyelőre vészhelyzeti megoldás. A legtöbb szórakozóhely 4x5 vagy 5x5 méteres, tizenegyen nem férnének el a színpadon. Persze anyagi okai is vannak annak, hogy így döntöttem. Túl sokfelé oszlana a pénzük, alig jutna valami nekik. Ez a döntés azonban nem jelenti azt, hogy soha többé nem látják már együtt a csapatot, a legközelebbi fellépésen mind a tizenegyen ott lesznek. És azon vagyok, hogy a jövőben is minél több közös szereplésük legyen."

rtlklub.sajtoklub.tv
rtlklub.sajtoklub.tv

Az azonban még nagy kérdés, mi alapján dőlnek el a csoportbeosztások. "Egy öt- és egy hatfős csapat lesz. Nem barátság, és nem is tudás alapján döntöttem el, hogy ki melyikbe kerüljön. Mindannyian remek táncosok. Aszerint raktam össze a csoportokat, hogy látványos legyen. Az ötös csapatba egy, a hatosba pedig két lány került. Nem teszek különbséget köztük. Mindkettővel ugyanúgy foglalkozni fogok." - tette hozzá Tamás, aki azt is elmondta, hogy mindkét csapat neve Appril Project lesz.

Az Appril Project olyan volt, mint egy nagy család. Tízezrek szurkoltak nekik, és a Csillag születik zsűrije is őket tartotta a legjobbnak. Szabó Tamás szerint viszonylag jól fogadta a döntést a csapat: "Felkészítettem őket arra, hogy így lesz. Tudják, hogy csak így lehetnek sikeresek. Mi is így csináltuk a Bad Boyzzal pár évvel ezelőtt" - tette hozzá a férfi.

Alekosz flörtölt a nyaralás alatt - de nem Veronikával!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110609-alekosz-az-idegenvezetovel-flortolt-a-nyaralas-alatt.htmlVádemelést kértek Liptai Claudia ellenhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110609-vademelest-kertek-liptai-claudia-ellen-a-rendorok.htmlZimány Linda miatt megy Oroszországba a szerelme?http://www.life.hu/legykepben/20110608-dzsudzsak-balazs-zimany-linda-miatt-igazol-oroszorszagba.htmlSzerelem a teniszpályánhttp://www.life.hu/legykepben/napfotoja/20110608-andre-agassi-es-steffi-graf-csokja.htmlMeghalt a Csillag születik sztárjának ikertestvérehttp://www.life.hu/legykepben/20110608-meghalt-krizbai-teca-ikertestvere.htmlEgymásnak esett Alekosz és Veronikahttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110608-egymasnak-esett-alekosz-es-veronika.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.