Szexklasszikusok a könyvesboltból

szex olvasás könyv szórakozás könyvesbolt erotika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A világirodalom sokkal izgalmasabb, mint amilyennek az iskolai tankönyvekben látszik. A legnagyobb írók-költők is alkottak erotikus műveket, így ha valami igazán izgatóra vágysz, válaszd a következőket a könyvesboltban - A szürke ötven árnyalata helyett. Íme a Life.hu pajzán válogatása.

1. De Sade márki: Justine, avagy az erény meghurcoltatása

A 18. század híres libertinusának (azaz szélsőségesen szabados élvhajhászának) neve nemcsak amiatt maradt fenn az utókor számára, mert belőle ered a 'szadizmus' kifejezés. Sade márki életműve irodalmi értékeit tekintve is jelentős, noha a maga idejében természetesen betiltották, és egészen a 20. századig kellett várni az újrafelfedezésére. A Justine tán a leghírhedtebb műve a szerzőnek, melyben egy ártatlan lelkű és mindig jóra törekvő lány kálváriáját meséli el, akit a gonosz világ és a még gonoszabb emberek folyton-folyvást kihasználnak, persze a lehető legszaftosabb módokon. Sade márki megírta a mű párját is: a Juliette-ben Justine lánytestvérének életéről számol be, aki épp ellentétes utat jár be - erkölcstelensége révén mind magasabbra jut.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

2. Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző

Emlékszünk még az irodalomtankönyvből Apollinaire nevére, valahonnan a francia modernizmus és az avantgárd környékéről? Nos, ő írta (és adta ki álnéven) ezt az erősen pornográf tartalmú kis könyvecskét, amiben aztán tényleg mindenki mindenkivel, mindenhol, mindenhogyan. Mindez ráadásul elképesztően szellemesen és fantáziadúsan megírva, nem csoda, hogy azóta kultuszkönyv lett belőle. A magyar fordításnak pedig sikerült megőriznie az eredeti szöveg olyan nyelvi leleményeit is, mint például a beszélő neveket: legyen szó akár L'obassóról, Bebascu hercegről vagy Puncillina de Chegbecourte-ról.

3. Pauline Réage: O története

Még 1954-ben sem volt annyira szabad a világ, hogy a valódi nevén jelentethette volna meg a szerzője Franciaországban ezt a botránykönyvet, sőt a mai napig vitatott, hogy ki is rejtőzött a Pauline Réage álnév mögött. A botrány pedig nemcsak a nyílt szexjeleneteknek szólt, hanem a mű tabusértő szellemiségének is: benne egy fiatal, értelmiségi lány adja oda magát önként szexrabszolgának egy titkos társaság számára, ráadásul mindezt szerelemből, a párja kedvéért - és persze a saját vágyait is követve. Ha valakit izgat A szürke ötven árnyalatának témája, akkor sokkal inkább ajánljuk neki ezt a regényt, amely nem véletlenül vált a BDSM szubkultúra alapművévé - miközben ugyanezen szubkultúra csak kacag A szürke ötven árnyalatán, annak naivitása miatt.

4. Babits Mihály: Erato

1921-ben jelent meg, és - ki gondolta volna? - óriási botrányt kavart Babits Mihály antológiája, amelybe a világirodalom legszebb erotikus verseit válogatta össze, a saját fordításában. A két világháború közti Magyarország prűd közvéleménye erkölcstelenséggel vádolta a költőt, aki pedig a gyűjteményébe még a Bibliából is választott verset (az Énekek énekét), majd olyan klasszikusokkal folytatta, mint Homérosz, Goethe vagy Verlaine. A kötet később aztán igencsak népszerű lett, a többszöri újrakiadás során pedig gyakran neves képzőművészek (Zichy Mihály, Borsos Miklós) erotikus illusztrációi is helyet kaptak a versek mellett.

5. Hárman az ágyban

Már Babits is jó néhány antik szerzőt beválogatott a gyűjteményébe, ez a kötet pedig csupa ilyet tartalmaz: az ókori görög és római költészet legpajzánabb, legerotikusabb, gyakran humoros és a legmerészebb témáktól (lásd a címet...) sem visszariadó verseit. Az antológiát Csehy Zoltán válogatta és fordította, a színvonalát és sikerét pedig pontosan jelzi, hogy az utóbbi években több újrakiadást is megélt. A válogatásunk többi darabjához hasonlóan ez a kötet is kapható jelenleg a jobb könyvesboltokban, így hát senki ne fogja vissza magát, ha erotikus olvasnivalóra vágyik!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.