színésznő siker némafilm Hollywood sztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ünnepelt sztárok, akiknek nevét örökre megőrzi az utókor - így gondolunk az álomgyár legnagyobb színésznőire. De vajon mi történik, ha az idő múlásával változnak a játékszabályok Hollywoodban, és aki egykor aranyat ért, már senkinek sem kell? A Life.hu sorozatában letűnt csillagokat mutat be, akiknek a nevét nemcsak felidézni érdemes, de elfeledni is vétek.

1. Bánky Vilma - Akibe fél Hollywood beleszeretett

A magyar színésznők gyakran mondogatják, hogy egy hazánk leánya sosem lehet világhírű, elsősorban az akcentus miatt. Talán épp ez volt Bánky Vilma szerencséje: a húszas-harmincas évek némafilmjeiben nem számított a dialektus, csak a színészi játék. Így válhatott egy magyar lány a Práter utcából a világ egyik legünnepeltebb filmsztárjává.

Forrás: Wikipedia
Forrás: Wikipedia

Vilma 1898-ban, a Tolna megyei Nagydorogon született, ahol édesapja tisztviselőként dolgozott, ám a fiatal lányt sokkal jobban vonzotta a mama pályája, aki színésznő volt. Budapesten Vilma kereskedelmi iskolát végzett, majd titkárnőként dolgozott, de nem adta fel az álmait: beiratkozott a Bolváry Géza és Mattyasovszky Ilona által vezetett Star Filmiskolába. Első produkciója, a Tavaszi szerelem után azonnal beindult a biznisz: Németországba utazott, ahol német, magyar és osztrák filmek ünnepelt csillaga lett. Ám a sors még több meglepetést tartogatott számára: 1925-ben Samuel Goldwyn - a későbbi Metro Goldwyn Mayer igazgatója - Budapestre látogatott, és az első személyes találkozó után leszerződtette a lányt. Vilma Hollywoodba érkezését "A Magyar Rapszódia" című reklámkampánnyal ünnepelték meg: minden magazin címlapján ő mosolygott. Első tengerentúli filmje meghozta a világsikert is, és nemcsak a közönség, de az álomgyár dolgozói is beleszerettek.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A kor egyik legnagyobb sztárja, Rudolph Valentino csakis Bánkyt akarta partnerének A sejk fia című filmben, Ronald Colman pedig benne találta meg azt, amit Greta Garbo jelentett John Gilbert számára. A szerelmet is egy kolléga oldalán találta meg: 1927-ben ment férjhez Rod la Rocque-hoz, a fényes esküvőt pedig maga Goldwyn szervezte. Ezek az esztendők jelentették a színésznő karrierjének fénypontját: amikor 1928-ban Magyarországra látogatott férjével, mozdulni sem tudott az őt követő újságíróktól. Ám a hangosfilm felemelkedésével a játékszabályok is megváltoztak Hollywoodban. Vilma erős akcentusa ellenére lehetőséget kapott a bizonyításra két hangosfilmben, ám ezek bukása után a filmstúdió bejelentette Miss Bánky visszavonulását. Még éveken át játszott a Broadway egyik színházában, de a harmincas években már ingatlanok adás-vételével foglalkozott. Mindeközben nagy szeretettel gondoskodott az Amerikába szakadt magyarokról, Molnár Ferenctől Lengyel Menyhértig. 1991-ben, 93 évesen hunyt el, művészetére pedig máig csillag emlékezteti az utókort a hollywoodi Hírességek sétányán.

2. Dolores Costello, a némafilmek Drew Barrymore-ja

A némafilmek aranykorában minden színész számára csábító kaland volt hátat fordítani a színháznak és kipróbálni magukat ebben az - egészen újfajta játékot igénylő - műfajban. Ám míg a legtöbben belebuktak a kalandba, Dolores Costello rövid idő alatt a filmvászon első számú istennőjévé vált. Jellegzetes mosolya máig Hollywood legszebbjei közé tartozik, és azok is ismerhetik, akik nem jártasak a némafilmek világában, a színésznő unokája, Drew Barrymore ugyanis kísértetiesen hasonlít a híres nagymamára.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Dolores 1903-ban született Pittsburgh-ben, ahol már édesapja is ismert és elismert színésznek számított. A kislány még tízéves sem volt, mikor megkapta első filmszerepét a Szentivánéji álom egyik kis tündéreként, ettől fogva pedig csillaga egyre fényesebben ragyogott. A húszas évekre már nemcsak filmesként, de modellként is ünnepelték: New Yorkba költözött, és összebútorozott a kor egyik legnagyobb divattervezőjével, James Montgomery Flaggel. A szerelmesek a Nagy Alma ünnepelt álompárjai lettek, a Warner Brothers pedig szerződést ajánlott Doloresnek. Későbbi férjével, John Barrymore-ral már Hollywoodban találkozott. A férfi így nyilatkozott róla: "A leggyönyörűbb teremtés, akire valaha szemet vetettem." Híres-hírhedt közös csókjelenetük az 1926-os Tengeri szörny című filmből máig inspirációként szolgál a hollywoodi filmek szerelmes jeleneteihez. A páros nem várt sokáig a házassággal, és hamarosan két gyermekük is született.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Dolores Costello John Barrymore-ral

Ám a férfi ekkorra már sajnos nagyobbra értékelte a viszkisüveg társaságát a családi boldogságnál, így a harmincas évek közepén el is váltak. Dolores mindeközben monumentális szuperprodukciók főhősnője volt - igaz, a Noé bárkája című filmje leginkább azért maradt emlékezetes, mert hat statiszta veszítette életét egy víztározó leomnlásakor, Dolores pedig veszélyes tüdőgyulladást kapott. A hangosfilmek megjelentével a színésznő hamar felfedezte, hogy ha nem akar örökre eltűnni a süllyesztőben, új életet kell kezdenie. Selypített, kissé pösze is volt, és mindenki ismerte félresiklott házasságának szomorú történetét. Az "új élet" projekt új szerelemmel kezdődött: Dolores feleségül ment a szülészorvosához, majd - hogy a szíve mellett karrierjét is helyrerakja - beszédtechnikát tanult. Hollywood azonban nem kért az "új" Costellóból: úgy vélték, hogy öreg és "elhasznált", így a színésznő nyugdíjba vonult, és jobb hiján egy avokádófarm háziasszonya lett. 1979-ben búcsúzott el a világtól. Barátai és a vele interjúkat készítő újságírók szerint akárhányszor John Barrymore-ról beszélt, eltűntek a ráncai, és épp úgy ragyogott az arca, mint ifjúkorában.

3. Putty Lia, a magyar Pola Negri

A színésznő egy magyar grófnő és egy báró házasságából született Vecsésen. A lányka apácazárdában nevelkedett, ám szeszélyes viselkedése alaposan próbára tette a nővéreket. A minden szabályra fittyet hányó leány végül a házasságba menekült a zárdából, ám sem férje, Szepessy Zoltán, sőt, két közös gyermekük sem tudták betörni. Egy napon fogta magát, és hátat fordított a békés családi életnek, hogy a Royal Orfeum táncosnője legyen.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A bizonytalan jövő cseppet sem rémítette el, és mint kiderült, nem is volt mitől tartania: Balogh Béla, az Astra filmgyár főrendezője rábízta a Császár katonái című film főszerepét, ettől fogva pedig a magyar Pola Negriként emlegették a lapokban. Nem sokkal később már a berlini Scala színpadán brillírozott, ahol több ezer ember ünnepelte őt, mint a berlini éjszaka új csillagát. Joe May rendező ekkoriban keresett színésznőt a Hindu síremlék című film egyik szerepére, és megpillantva Liát így szólt: "Leforgatjuk a jeleneteket, de ha nem tökéletes, fel is út, le is út, még aznap megcsinálom egy másik színésznővel." Miss de Putti jól vette az akadályt, és hamarosan a híres direktor mellett állva fürödhetett a dicsfényben a film premierjén. Miután pedig Pola Negri - az első számú némafilmsztár - Amerikába emigrált, nem volt kétséges, hogy Lia tölti be a helyét. A naiva szerepétől egyre inkább eltávolodva vad vampokat alakított - egy ilyen szerep hozta meg számára a világhírnevet is: a Varieté című filmben egy kétgyermekes családapát csábított el. Adolph Zuckor azonnal leszerződtette őt a Paramounthoz, ezzel pedig belecsöppent a díszvacsorák, limuzinok és gigantikus virágcsokrok kényeztető világába.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Az amerikai karrier azonban egyet jelentett a beskatulyázással: Lia minden filmjében visszautasíthatatlan, férfifaló kígyót alakított, ebből pedig annyira elege lett, hogy még plasztikai műtéteken is átesett, csak hogy elfeledtesse a közönséggel a rosszlány imázst. Őszintén hitt benne, hogy romantikus filmek komikus hősnőjeként bizonyíthatná igazán tehetségét. Berlin, Hollywood és London között utazgatva kereste a tökéletes szerepet. Ám a hangosfilm korában neki is el kellett búcsúznia a kameráktól, akcentusa miatt ugyanis rendre leszinkronizálták, és ez nem tetszett neki. A színésznőnek nem adatott meg, hogy időskorában újrateremtse nimbuszát: 1931-ben véletlenül lenyelt egy csirkecsontot, és bár a szilánkot sikerült eltávolítani, a csont fertőzést okozott, amely tüdőgyulladáshoz vezetett. Egyik utolsó interjújában így vallott: "A színházi világban nincs olyan, hogy 'ha elsőre nem megy, próbáld meg újra'. A sikert bőségesen megfizetik, de a bukást kőkeményen megtorolják."

Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.