tizenéves Cortez regény Szent Johanna gimi Leiner Laura ifjúsági irodalom SzJG
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nemrég ért véget a harmadik SzJG találkozó a budapesti Petőfi Csarnokban. Ahogy a legutóbbi, dedikálással egybekötött találkozón, most is több száz fiatal vett részt a rendezvényen. Sokan családjaikkal az ország különböző pontjaiból érkeztek. A Life.hu is ott volt a rendezvényen.

"Remélem, Leiner Laura egyszer eljön majd Zalaegerszegre is, és akkor nem kell apunak ennyit utaznia velünk" - mesélte a 14 éves Melinda, aki két barátnőjével és az édesapjával több száz kilométert autóztak, hogy részt vehessenek a programon és személyesen találkozhassanak kedvenc írójukkal.

A lelkes olvasók sorban állás nélkül, gyorsan jutottak be a PeCsába, ahol természetesen minden a Szent Johanna Gimiről szólt. A nagy közös bingójáték nyerteseinek például mindenki azzal a piros tenyérrel tapsolt, amit a belépéskor adtak ajándékba. "Amilyen kicsi, olyan hangos" - fűzte hozzá egy anyuka, aki három lányával érkezett. "Leginkább egy kereplőre hasonlít, de szuper ötlet, mindenki nagyon örült neki."

Forrás: Life.hu
Forrás: Life.hu

Nézd meg a rendezvényen készült fotókat is!

A bingó és a közös tánc is nagyon népszerű volt a tizenévesek körében, ennek ellenére a programok alatt is kígyózott a sor az előtérben. Nóra, aki elmondása szerint már a megjelenés napján kiolvasta az utolsó kötetet, SzJG-s mobiltartóért és szilikonkarkötőért állt sorba az ajándékboltban. "Táskám, füzetem és pólóm van már" - mondta, miközben türelmesen araszolgatott előre. Természetesen nem csak ereklyék formájában lehetett hazavinni a Szent Johanna Gimi életérzést. Volt, akiről rajzot készítettek, és akadt olyan rajongó is, akinek a karjára festették Cortez nevét, vagy éppen a haját fonták be.

Közös éneklés és tombola is szerepelt a programban, a legtöbben mégis a kérdezz-feleleket várták. Itt a lelkes rajongóknak lehetőségük volt kérdezni szeretett írójuktól, aki készségesen válaszolt nekik. "Pont, mint a Twitteren. Laura ott is mindig azonnal visszaír nekünk, nagyon jófej" - áradozott Petra, aki testvérével és édesanyjával jött. A kétgyermekes anyuka elmondta, hogy a lányokkal Szegedről utaztak fel. Ahogy az a Life.hu korábban megírta,a márciusi könyvbemutató hatalmas sikere miatt sokan nem találkozhattak Laurával. Akkor Petráéknak sem volt szerencséjük, ezért döntöttek úgy, hogy ismét megpróbálják.

"Hogy mi a varázslat, a titok, azt én sem tudom. Mivel a gyerekeim imádják, szülőként elkezdtem olvasni a könyvet és engem is magával ragadott. Azért, mert talán mi is pont azokat a hibákat követjük el, amiket a főhős, Reni szülei. Ha pedig mi magunkra ismerünk, akkor nem csoda, hogy a több ezer tizenéves ilyen könnyen azonosulni tudott a regénnyel" - felelte Petra édesanyja.

Forrás: Life.hu
Forrás: Life.hu

Nézd meg a rendezvényen készült videónkat is!

Természetesen mindenki nagyon várja már a www.szjger.hu oldal április 11-i indulását is. A Szent Johanna Gimi közösségi oldalán, vagyis ebben a virtuális gimiben ér majd össze a SzJG világa a valósággal, vagyis a regény szereplői és a könyvek olvasói. Az szjger.hu-n lehet majd ofőt választani, osztálytársakat keresni és találni, ismerkedni, tanulni, klubokba verődni, de még szakértői kérdéseket is feltenni. Minden olyat, amivel azért otthon nem merne előállni az ember lánya.

www.szjger.hu

Az ofők, Kardos, Vladár, Haller és Máday már nagyon várják, hogy csatlakozz az osztályukhoz. Regisztrálj az szjger.hu oldalon, hogy amikor április 11-én elindul, neked már a postafiókodban legyen a virtuális meghívód!
Hihetetlen siker a Szent Johanna Gimi bemutatójánhttp://www.life.hu/szorakozz/20130309-a-szent-johanna-gimi-konyvsorozat-befejezo-kotetenek-bemutatoja-hihetetlen-sikert.htmlNem öregszenek a sztárok - heti bulvárkoktélhttp://www.life.hu/szorakozz/20130405-a-lifehu-bulvarkokteljaban-szerepel-katalin-hercegno-gerard-butler-vv-aniko.htmlParádé a porondon - programok áprilisrahttp://www.life.hu/szorakozz/programok/20130405-program-szabadido-szorakozas-parade-a-porondon-programok-aprilisra.htmlSikeres leszel, ha kutyát simogatszhttp://www.life.hu/szorakozz/20130405-kutyakat-kolcsonozhetnek-egy-skot-egyetem-diakjai-hogy-simogatasukkal-jobb-jegyeket.htmlII. Erzsébet mint Bond lány? Igen!http://www.life.hu/szorakozz/20130405-ii-erzsebet-brit-kiralyno-baftadijat-kapott-a-legemlekezetesebb-bondlany-szerepeert.htmlVilmos herceget kikosarazta egy kislányhttp://www.life.hu/szorakozz/20130405-vilmos-herceg-csokjat-elutasitotta-egy-skot-kislany-mert-megijedt-tole.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.