kalóztámadás film kalóz mozi szórakozás program szabadidő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kampókezet, a falábat, a letakart szemet és a kalózromantikát nyugodtan elfelejthetjük: a 21. század tengeri kalandorai kétségbeesett szegénységből érkező túszejtők, akik számára az emberi élet és az idő sem jelent túl sok értéket. Emberrablás, kritika.  

A nemzetközi hírügynökségek nyomán a hazai sajtó is időről időre beszámol az utóbbi években olyan esetekről, amikor kalózok foglalnak el jellemzően amerikai vagy nyugat-európai hajókat, és nem is igazán azok szállítmányára pályáznak (persze arra is), hanem a legénységre. Értük ugyanis aztán váltságdíjat kérnek az otthoni cégüktől, családjuktól, biztosítóktól és állami szervektől - ez pedig sokkal jobb és egyszerűbb biznisz, mint mondjuk egy rakomány acéllap. A helyszín jellemzően az Indiai-óceán nyugati széle, Afrika partjai, az elkövetők pedig szomáli kalózok - akiknek az országát a hosszú ideje dúló polgárháború olyan mértékben szegényítette el, hogy nem sokat gondolkoznak, ha bármilyen áron pénzhez lehet valahogy jutni.

Forrás: www.facebook.com/AHijacking
Forrás: www.facebook.com/AHijacking

Ilyen kalóztámadás helyszíne volt az a MV Rozen nevű teherhajó is, amelyen az Emberrablást forgatták, és nem ez az egyetlen, amiben az alkotók a minél nagyobb hitelességre törekedtek. Például interjúkat készítettek hasonló támadásokat átélt tengerészekkel, a filmbeli túsztárgyaló figurájának megalkotásához egy igazi túsztárgyaló segítségét vették igénybe, és így tovább. Igaz, a filmbeli túsztárgyaló is csak tanácsokat ad, és nem pedig tárgyal - a szerepét ugyanis átveszi a foglyul ejtett hajót birtokló cég vezére, aki maga akarja megoldani az ügyet.

A történet ily módon két helyszínen játszódik: az Indiai-óceánon ütnek rajta a kalasnyikovos szomál kalózok egy dán hajón, hogy aztán a legénységek túszul ejtsék, és irreálisan hatalmas összegek kérjenek a szabadon bocsátásukért, és egyáltalán: az életükért. A párhuzamos dániai események során pedig a cég igazgatója úgy dönt, profi segítség helyett majd ő tárgyal - hiszen végül is itt is csak alkudozásról van szó, abban pedig ő a legjobb. Kíméletlen, hónapokig tartó pszichológiai küzdelem veszi kezdetét, mely során a hajón rekedt legénységnek az állandó halálfélelem árnyékában kell valahogy léteznie, az otthoni cégvezérnek pedig át kell értékelnie az eddigi világszemléletét, hiszen mégiscsak más a helyzet, ha emberi életekről van szó.

Forrás: www.facebook.com/AHijacking
Forrás: www.facebook.com/AHijacking

Persze ha egy cégvezér mindennapos gazdasági döntéseket hoz, közvetve akkor is emberi életekről van szó: ilyen és ehhez hasonló áthallásos kérdéseket is felvet az Emberrablás amellett, hogy egy kiváló, rendkívül hiteles lélektani drámaként működik - amint azt a hozzánk eljutó dán filmektől már megszokhattuk. Szinte dokumentarista a stílus, ahogyan bemutatja a foglyok mindennapjait és a hazai eseményeket, ott érezzük magunkat a szereplők mellett, együtt félünk, izgulunk, egyszerre leszünk letörtek és dühösek velük. A nyílt tengeren és párhuzamosan egy szabad országban játszódó film furcsa módon klausztrofobikus látványvilággal bír: szinte végig kabin- és irodabelsőkben játszódik, ezáltal is érzékeltetve a szereplők csapdahelyzetét.

A dokumentarista stílusú filmeknek minden érdekességük mellett szokott lenni egy hátrányuk: általában szárazak, nem vonnak be eléggé, nem váltanak ki túl sok érzelmet a nézőikből. Az Emberrablás ezt a csapdát is elkerüli, és a film végére olyan drámai csúcspontokra jut el, ami még egy hollywoodi hőstörténetnek is a becsületére válna. A különbség csak az, hogy itt mindez még maximálisan hihető is, amitől még erősebbé válik.

Tippünk: Nézd meg a film előzetesét!

http://www.youtube.com/embed/eKePoqaeokk



Kiknek ajánljuk?

- akik kíváncsiak egy megrázóan hiteles drámára
- akiket érdekel a modernkori kalózkodás témája
- akik buknak a skandináv stílusra

Kiknek nem ajánljuk?

- akik nem szeretnének szenvedést nézni a moziban
- akik az akciókat kedvelik a lélektani történések helyett
- akik épp hosszú tengeri hajóútra indulnak

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.