Papp Róbert jogvita zsarolás DVD lemezkiadó Schobert Norbi fitneszguru
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A fitneszguru azt állítja, hogy tetemes összeget kértek tőle azért, hogy ne kerüljön nyilvánosságra a DVD-s jogvita, ezért a rendőrséghez fordult. A másik fél szerint szó sincs erről, Papp Róbert zeneszerző azt mondja, csak a jogos járandóságát akarja - írja a Bors.

Egyre kacifántosabb a vita Schobert Norbi és a zenészek között. Az ügyet még a Blikk cikke robbantotta ki, amelyben egy zeneszerző azt állította, hogy a fitneszguru legalább 400 millió forintnyi jogdíjjal maradt adósa azoknak, akik a DVD-k háttérzenéjét szolgáltatták. Ahogy a Life.hu is beszámolt róla, Norbi legutóbb a közösségi oldalán osztotta meg gondolatait az esetről, és tagadta az ellene felhozott vádakat.

Fotó: TV2
Fotó: TV2

Közben kiderült: Norbi feljelentette a zenészt, mert úgy érzi, megzsarolta. "Papp Róbert először telefonon kereste meg az irodámat, pont akkor, amikor kórházban voltam, két szívműtét között" - mesélte a Borsnak Norbi. "Előadott egy zavaros történetet a kollégáimnak, akik egy szót sem értettek az egészből. Mivel nem tudtak segíteni neki, személyesen jött el az irodába. A cégem jogásza arra kérte, hogy küldje el a követeléseit írásban, és ezt meg is tette, majd az ügyvédi irodában konkrétan is megfogalmazta, mit szeretne. Amikor kiderült: nem kap pénzt, olyan cirkuszt csinált, hogy az ügyvédek kilátásba helyezték, rendőrt hívnak. Ezek után ment az újságokhoz. A nekem írt levele egyébként önmagáért beszél: azt fogalmazta meg benne, hogy ha kifizetek tizenöt millió forintot, akkor nem fordul a nyilvánossághoz. Ez bőven kimeríti a zsarolás tényét, az ügyvédem ezért haladéktalanul büntetőfeljelentést tett ellene" - magyarázta.

Papp Róbert azonban másképp emlékszik a történtekre. "Azt mondtam Norbiéknak, hogy nem bolygatom az ügyet, ha meg tudunk állapodni. Ha elzárkóznak, akkor viszont megteszem a szükséges jogi lépéseket. Nem zsaroltam" - szögezte le a zeneszerző, aki azt állítja, már nem csak önmagát képviseli, több kiadóval összefogva viszik végig az ügyet.
Norbiék most egy jogi állásfoglalásra várnak, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a DVD-ken hallható háttérzene jogköteles-e.

Elrabolta felesége Schobert Norbertethttp://www.life.hu/szorakozz/20130417-schobert-norbert-felesege-rubint-reka-monte-carloba-vitte-ferjet-szuletesnapjan.htmlSchobert Norbi tagadja a vádakathttp://www.life.hu/legykepben/20130510-schobert-norbert-visszautasitja-a-vadakat-a-lemezkiadok-szerint-nem-fizetett.htmlMeglepő ajándékot kapott Schobert Norbihttp://www.life.hu/legykepben/20130424-schobert-norbert-magyar-fitneszguru-pes-rubint-reka-magyar-celeb-monte.htmlFelismerhetetlen Schobert Norbi kövér kisfiúként - Fotóhttp://www.life.hu/legykepben/20130107-schobert-norbi-magyar-fitneszguru-dobbenetesen-nezett-ki-kover-kisfiukent.htmlMegmenekült a halál torkából Schobert Norbihttp://www.life.hu/legykepben/20121228-schobert-norbi-magyar-fitneszguru-megmenekult-a-halal-torkabol-otthonaban-labadozhat.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.