Tortúra a nap cikke Under the Dome film A remény rabjai Carrie (film) Ragyogás Stephen King mozi A köd
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kivéve, ha bírod a nyomasztást és nem ájulsz el, ha vért látsz. Mérgesek vagyunk, mert Stephen King egyik nagyszerű történetéből éppen hogy vérszegény sorozat született - bosszúból összegyűjtöttük a legjobb adaptációkat. 

Egy kisvárosra szó szerint a derült égből, fényes nappal hirtelen láthatatlan és áthatolhatatlan bura ereszkedik, kettévágva mindent, ami az útjába kerül, rétet, házat, tehenet, embert. Senki nem tudja, honnan jött, kinek és mi a célja vele, bent a városban rekedtek, kint a katonaság tapogatja tanácstalanul, mire az elkezdi öldösni a túl kíváncsiakat. Megsüt minden elektronikus eszközt a közelben, legyen az mobil, hallókészülék, pacemaker. A bura marad, az ember pedig nem hazudtolja meg önmagát: odakint atom-, odabent polgárháború készül. Mi lehet ennél izgalmasabb?! Sajnos, mint kiderült, sok minden.
Hat hete indult Amerikában az Under the Dome című sorozat, tisztességes költségvetéssel, Stephen King regényével és áldásával, Steven Spielberg pénzéből. Papíron tehát az év tévés vállalkozása, a végeredmény viszont egy teljesen átlagos thriller-dráma keverék szerelmi szállal, titkokkal és egy-két jól eltalált szereplővel. Egyelőre nem is versenyeznek érte a magyar adók, úgyhogy lehet, kimaradunk a kisvárosi paranoiából; az első fél évad alapján annyi baj legyen. Ennek ellenére a könyvet bátran ajánljuk bárkinek, és ha már itt tartunk, összegyűjtöttük a hét legjobban sikerült Stephen King-feldolgozást. Aki - elcsépelt szó, de most kivételesen nagyon komolyan használjuk - borzongásra vágyik, nem riad vissza a gonosz földönkívüliektől, dimenziókapuktól, őrült kórházi ápolóktól és a holtukból visszatérő emberektől és kisállatoktól, de nem tudja, hol kezdje, az bátran olvasson tovább, majd irány a legközelebbi videotéka!

Ragyogás

Ahhoz képest, hogy ez tette Hollywood-szerte keresett árucikké King könyveit, a mester nem volt elragadtatva Stanley Kubrick rendező 1980-as feldolgozásától. King hiányolta a riogatást, a főszereplő alkoholizmussal párosuló skizofréniáját és a híres sövénylabirintusban megmozduló szobrokat. A hiszti, kis késéssel ugyan, de megtette a hatását: tizenhét évvel később tévéfilmet forgattak belőle. Ironikus, hogy épp az életre kelő szobroknál vált röhejessé az egész. Utóbbi próbálkozással ellentétben Kubrick eredetije máig talányos és félelmetes film, Jack Nicholson jutalomjátékával. Eláruljuk azt is, hogy az ereje teljében lévő rendezőzseni tervszerűen, szánt szándékkal szekálta az idegösszeomlásig hősnőjét, Shelley Duvallt - amit tehát a nézők a vásznon láttak belőle, az nem csak színészkedés. Kubrick később bocsánatot kért és virágot vitt neki a kórházba, hiába.

Tortúra

Nincs mese, King könyvei csak a moziban vagy minisorozatként működtek, a vidéki átlagamerikaiakról szóló rémmeséket eddig egy tévés forgatókönyvíró sem volt képes sorozattá nyújtani úgy, hogy az izgalmas maradjon. Annyi baj legyen, így is van miből válogatni. Kingnek egyébként még ufókra, szellemekre vagy indián temetőre épített erőműre sem volt szükség a riogatáshoz, elég volt neki egy öntelt író (mondtuk már, hogy előszeretettel beleírja magát és hivatását a könyveibe?) és egy nagyon kedves, de menthetetlenül kattant ápolónő, aki nem tud beletörődni abba, hogy az író kinyírta kedvenc regényhősét. És mi történik, ha ez a bizonyos író balesetet szenved és éppen az említett ápolónő elhagyatott házában ébred? Elég, ha annyit mondunk, hogy a Tortúrában egy csepp vér sem folyik, mégis a paplan alól néztük.

Halálos árnyék

Mondtuk már, hogy King előszeretettel beleírja magát és hivatását a könyveibe? Ja, igen, mondtuk, de most még egyszer elmondjuk, ugyanis az egyik legjellemzőbb regényének - és méltatlanul elfeledett filmadaptációjának - szintén ez az alapja. Felejtsük el a Tortúra vérszegénységét, a Halálos árnyékkal King kimutatja a foga fehérjét. Fejfájós főhőse agyából kioperálják meg nem született ikertestvérét - legalábbis ami maradt belőle -, majd évek múltán, karrierje csúcsán hirtelen felbukkan valaki. Ki nem találjátok, kicsoda. Hősünknek pedig írnia kell, miközben folyamatosan sorvad és még egy hatalmas madárraj is felbukkan. Csak úgy nézzétek meg, hogy tudjátok, aznap nem egyedül alszotok!

Carrie

A rajongók A tűzgyújtó címmel ismerik a regényt, a hetvenes években forgatott filmet (szintén egy rendezőzseni, Brian De Palma műve) azonban Carrie-ként forgalmazták. A lassú sodrású (többek szerint vontatott - szerintünk ellenkezőleg), inkább nyomasztó, mint erőszakos film hőse egy fiatal, megszeppent lány (nehéz elhinni, hogy Sissy Spacek volt ilyen fiatal), akit egyfelől osztálytársai, másfelől bigott anyja terrorizál. A lavinát első menstruációja indítja el, a végkifejlet pedig a filmtörténelem leghatásosabban megkomponált bosszújelenete. Mire azonban addig eljutunk, annyira azonosulunk szegény lánnyal, hogy egyáltalán nem sajnáljuk az áldozatokat - mi emiatt azóta is szégyelljük magunkat egy kicsit.

A köd

Az igazi horrorszerző pontosan tudja, hogy művei főszereplője sosem a szörny, hanem az ember. Valódi, hús-vér szereplők nélkül az egész csak egy üres váz marad, vérfürdő ide vagy oda. Ettől nagyszerű A köd, amelyben a szokásos kisvárost ezúttal egy ismeretlen eredetű, sűrű felhő burkolja be. Az első filmadaptációban még bosszúszomjas kalózok szellemei bújtak elő a ködből, a hat éve készült moziban pedig egy véletlenül megnyitott dimenziókapuból özönlötték el a környéket a szörnyek. Bár az első filmet egy ünnepelt horrorrendező, John Carpenter készítette, mai szemmel a második Köd a hatásosabb: a kisváros lakói egymás ellen fordulnak, vagy kibújik belőlük az önző állat, vagy bepánikolnak. Feloldozás, megoldás nincs, a végkifejlet nyomasztóbb, mintha egyszerűen meghalna mindenki. Óvatosan bánjunk tehát a filmmel!

A remény rabjai

A legismertebbet hagytuk a végére. Egyébként ezt is Frank Darabont rendezte, akárcsak A ködöt, vagy a másik közönségkedvenc Halálsoront. Itt sem vér, sem szörnyek, sem elmebetegek nincsenek, "csak" fogvatartottak (közismertebb megnevezéssel: rabok). Ezek a rabok azonban - köztük Tim Robbins és Morgan Freeman - a világ legjobb randifilmjét szállították le nekünk 1994-ben, pontosan a kellő arányban elegyített drámával, szorongással, humorral, csavarral és happy enddel. Bizony, A remény rabjait a mai napig bátran ajánljuk kezdő pároknak (nem biztos, hogy szex lesz a vége, de garantáljuk, hogy napok múlva is erről beszélnek majd). Bár tudjuk, hogy ezzel, hogy a szereplői rabok, nagyjából annyit mondtunk, amennyit Woody Allen a Háború és békéről ("oroszokról szól"), csak azért sem árulunk el semmit, hátha valaki még nem látta. Aki pedig látta, azt viszont már tudja, mit kell mondania, ha egyszer dutyiba kerül és az ebédlőben megkérdezik, mit követett el: "semmit, szar volt az ügyvédem".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.