kirúgás Híradó Gajdos Tamás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elkésett a munkahelyéről, ezért kirúgták az ATV Híradósát, Gajdos Tamást.

Gajdos a hétvégén nem ért be időben a televízió stúdiójába, így a 25 perces Híradó csak 14 percben kerülhetett adásba, mert a műsor készítői nem tudtak mást beültetni műsorvezetőnek - írja a Blikk. Ráadásul amikor megérkezett a híradós, már nem volt ideje arra, hogy átolvassa a riportokhoz tartozó felkonfokat. A késés oka állítólag a túlterheltség volt, mert a tévés túlvállalta magát a csatornánál. A történtek után közös megegyezéssel szerződést bontott vele a csatorna. "Úgy gondolom, hogy sok volt éves szinten az ezer híradó, ráadásul a sportrovat szerkesztője is voltam váltótárs nélkül. Van, amikor az ember túlvállalja magát, és ez a hiba lehetőségét is magában hordozza, nem kívánom szépíteni az esetet, de barátságban váltunk el a csatornától" - nyilatkozta az Indexnek Gajdos.

Gajdos Tamás ötvenöt éves, 1993-tól a Szerencsekerék című műsort vezette, később pedig a TV2 Tények sportműsorvezetőjeként dolgozott. 2009-től az ATV Híradó című műsorának egyik műsorvezetője lett.

Idén nem ez az első eset, amikor egy hiba miatt kell távoznia híradósnak: Szebeni Istvánt május közepén rúgták ki a köztévétől, mert a Híradó egy felvételről levetített adásában káromkodott.

Gajdos Tamás pár hónapja egy interjúban mesélt a hobbijáról:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.