Hallgatói Hálózat belépő Doboz diszkrimináció szórakozóhely fizetés Egyenlő Bánásmód Hatóság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság határozata szerint ezentúl a nőknek is kell belépőt fizetniük a Doboz nevű szórakozóhelyen. Eddig csak a férfiaknak kellett.

Tavasszal eljárást indított a Doboz nevű szórakozóhely ellen a Hallgatói Hálózat egyik aktivistája, mert a nők ingyen mehettek be, a férfiaknak pedig 1000 forintot kellett fizetniük - írja az Origo. Most megszületett az ítélet: a hatóság Teczár Szilárdnak adott igazat.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

A jogi érvelés elsősorban arról szól, hogy diszkriminálják a férfiakat. Teczár viszont azt mondja, nem az zavarta, hogy fizetnie kell a belépésért, hanem az, ahogyan a budapesti klubok a nőkről gondolkodnak. A Doboz azzal védekezett, hogy ha a nők is sorban állnának, fellöknék őket a férfiak. A helynek most 30 napja van vagy bírósághoz fordulni, vagy olyan rendszert kialakítani, amiben ugyanannyit fizetnek a férfiak és a nők. A szórakozóhely egyelőre nem kommentálta a döntést, olvasóink között azonban máris felháborodást váltott ki az ítélet.

A Life.hu Facebook oldalának követői így érvelnek:

Móni

"Majd amikor a nőkkel is ugyanúgy bánnak a munkahelyeken, mint a férfiakkal, és amikor az álláshirdetések (asszisztens, irodai munkatárs, masszőr, stb.) többsége nem valami burkolt erotikus munka lesz, majd akkor lehetne ilyeneken gondolkozni szerintem."

Dália

"Teljesen nem normális kezdeményezés...Ennyi erővel mindenbe bele lehetne kötni, ami az életben körül vesz minket.

Láttam tegnap az ürgét nyilatkozni... Csak rá kell nézni!"

Pasik, akik pénzért hazudnak a szingliknek című riportunk korábban arra világított rá, hogy a budapesti szórakozóhelyeken újabban férfihosztok ámítják a nőket, éjszakánként 10 000 forintos fizettségért. Így persze duplán vérlázító, hogy a hölgyeknek azért kell belépőt venniük, hogy odabent aztán fizetett szépfiúk csábítsák el őket a fogyasztás serkentése, és a hely pozitív megítélése érdekében.

Détár Enikő kardot rántotthttp://www.life.hu/szorakozz/20131122-detar-eniko-szineszno-a-ram-colosseumban-jatssza-a-makrancos-katat.htmlOdavannak a facebookozók a ByTheWayérthttp://www.life.hu/szorakozz/20131122-az-x-faktor-versenyzok-krasznai-tunde-danics-dora-csordas-akos-szabo-adam-peterffy-lili-es-a.htmlGyőzike klasszikus műveltséget csillantotthttp://www.life.hu/szorakozz/20131122-a-tv2-edes-eleteben-gaspar-gyozo-es-testvere-leegett-semmit-sem-tudnak-a-romeo-es-juliarol.htmlHat év fogházra ítélték Eva Rezesováthttp://www.life.hu/szorakozz/20131122-hat-ev-foghazra-iteltek-eva-rezesovat.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.