Détár Enikő interjú
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színésznő, bár szakítása óta fogyott néhány kilót, nem anorexiás, nem emészti magát és nem bánta meg, hogy két színházi szerepet adott vissza, hogy elkerülhesse, hogy válófélben lévő férjével, Rékasi Károllyal és annak új partnerével, Pikali Gerdával egy színházban álljon. 
Détár Enikő Makrancos Kata szerepében Forrás: RaM Colosseum

Nem bánta meg, hogy két színházi szerepet adott vissza, úgy érezte, helyesen döntött, csak azt sajnálja, hogy így alakult. Ezt a döntést saját önbecsülése miatt hozta meg. Azt is el tudja képzelni, hogy a kollégái összesúgnak a háta mögött, de dolgozik azon, hogy ne az anyját elvesztő, földbe döngölt, elhagyott médiacirmost lássák benne, hanem fejlődni is tudjon életének ebben a viszontagságos szakaszában. Sokak szerint most, hogy így alakult élete Rékasi Károllyal, betegesen vékony. „Most 52 kiló vagyok, és 55 szoktam lenni. Voltam már vékonyabb is, és annak meg is volt az oka, de már 57 is voltam, ami viszont zavart.” – mondta el a színésznő a Blikknek adott interjújában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.