X-Faktor Szabó Ádám ByTheWay Danics Dóra Krasznai Tünde RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az X-Faktor 8. döntője a nyüszögések és erotikus hangok bűvkörében telt. Szabó Ádám nyolc nőt tartott pórázon, kevés sikerrel. Krasznai Tünde kiadott magából mindent, Csordás Ákos pedig rettentően hamisan énekelte a 2013-as év egyik legnagyobb slágerét.

Istenes Bence a műsort azzal kezdte, hogy megkereste a nézők sorában, a múlt héten kiesett Péterffy Lilit. Lehet, hogy bejön a Life.hu szavazóinak tippje és valóban az énekesnő Bence új kiszemeltje?

Danics Dóra profivá érett az X-Faktorban, mindkét produkciójában igazi diszkókirálynőként tündökölt. Hiányérzet azonban maradt bennünk. Katy Perry dalához passzolt volna a tánc, Dóra azonban csak topogott a színpadon, mint egy menetelő katonalány. Szikora szerint sikerült "danicsolni" a dalt a lánynak és felgyulladt tőle a színpad. Gabi gratulált. Alföldi a tűzijátékot dicsérte. Geszti szerinte Dóra igazi győztes alkat, ezzel utalva arra, hogy megnyerheti a műsort.

Szabó Ádám nem egy Dave Gaham, de nagyon cukin nyüszögte, hogy Personal Jesus. A fiút mentora, Tóth Gabi elvitte egy koncertjére, hogy megmutassa neki, hogyan kell csinálni. Annyit biztos, hogy Ádám megtanult orgazmushangokat kiadni éneklés közben. Alföldinek még mindig hiányzott a férfi. Geszti szerint Ádám bárhogy is énekel, gyönyörű a színpadon. „Ádám, ha ennyi csaj van ott, azt meg kell csinálni” – hangzott a jó tanács Gesztitől. Gabinak tetszik, ahogy Ádámról lepattannak a csajok.


Krasznai Tünde folytatta a Szabó Ádám féle nyüszögést, de ezzel együtt jól állt neki az Európa Kiadó dala, amit a héten Gesztivel választottak. Az énekesnő retro hangulatot varázsolt a színpadra. Szikora szerint csodás előadás volt. Geszti szerint már bármi is történik a lánnyal egy otthona mindig lesz és ez a zene. Mi is megvettük Tünde produkcióját.


Csordás Ákos a Duft Punk Get Lucky című dalát adta elő. Bár alig ismerünk rá az év egyik slágerére, az sem könnyítette meg a dolgunkat, hogy Ákos rettentően hamis volt. Kíváncsian vártuk, a mentorok mit reagálnak erre az előadásra. „A műtét sikerült, hova temessük a beteget” - adott rövid jellemzést a produkcióról Szikora Robi. Alföldi is megjegyezte, hogy gond volt a hangokkal. Geszti szerint bizonytalanul énekelt a fiú. Megnyugodtunk, hogy a mentoroknak is van fülük. Ki gondolná, hogy ezt a könnyed dalt ilyen nehéz előadni.


Az egyszer már kiesett, majd botrányos körülmények között visszatért ByTheWaytől inkább a magyar produkciót idézzük fel szívesen. Bár voltak már jobbak, de mi szurkolunk nekik.

Friderikusz savazta a Vundersőnthttp://www.life.hu/legykepben/20131130-a-tv2-sztarban-sztar-musoraban-friderikusz-sandor-beszolt-az-rtl-klub-bukott-musoranak-a-zuperszexi.htmlSzexuális életéről vallott Majkahttp://www.life.hu/legykepben/20131130-a-tv2-sztarban-sztarjanak-zsuritagja-majka-szexualis-eleterol-vallott-katz-david-riporterunknek.htmlLejáratják a ByTheWaythttp://www.life.hu/legykepben/20131130-az-rtl-klub-xfaktoranak-zenekara-a-bytheway-tagjai-neveben-alprofilokat.htmlFacebook-oldalán támadják Geszti Péterthttp://www.life.hu/legykepben/20131125-facebook-oldalan-tamadjak-geszti-petert-amiert-peterffy-lilit-kuldte-haza-az-rtl-klub-x-faktorabol.htmlBenkő Dániel drámai vallomása: "Öltem is" http://www.life.hu/legykepben/20131126-joshi-bharat-musoraban-vallott-tragikus-autobaleseterol-benko-daniel.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.